Fullextra.hu - Kreatív csatornák IV.

Néha pont a gyakorlás és az ismétlés gátol minket a haladásban. Fontos fejben különválasztani, hogy valami jól megy, vagy valami gyorsan megy.

A munkahelyre menet figyeltem fel erre a jelenségre (fogalmam sincs, hogy másban is jelen van-e): Késésben voltam, leszálltam a metróról, és amíg be nem értem az irodába, folyamatosan mérgelődtem, hogy miért tart olyan sokáig odaérnem, miért nem vagyok azonnal ott.

Az út a megállótól a munkáig tíz perc. Az első alkalom, amikor megtettem, volt vagy tizenöt is. Megtalálni a megfelelő kijáratot a metróaluljáróban, megtalálni a megfelelő utcát, kicsit bolyongani a környéken, hogy beazonosítsam a házszámot és az ajtót; ez mind időbe telt. Gyakorlással ez az idő egyre csökkent. Szép lassan megtanultam melyik mellékutca rövidebb, melyik jelzőlámpa vált gyakrabban, és így egyre többet sikerült faragni.

Csoda viszont nem történt! Attól, mert újra és újra gyakoroltam az utat, még nem vált a tízperces gyalogút nulla percnyivé. Nem arról beszélünk, hogy feltaláltam a teleportot, vagy ilyesmi. Ha futok, fárasztom magam, talán lemehetek 7-8 perce; de soha nem fog nullára csökkenni.

Ami történt velem, hogy ez az út rutinná vált, és a fejemben valamiért úgy tűnt, mintha nem telne időbe. Megszületett bennem egy alaptalan elvárás, hogy már rég munkában kellene lennem; és mikor szembesültem a valósággal, hogy ez még tíz percbe fog telni, feleslegesen stresszelni kezdtem magam.

Amikor tudatosult bennem ez a jelenség, rájöttem, az élet más területein is viselkedem így. Az írás során is. Csak mert már írtam megannyi tizenkétsoros verset, valamiért az a kép alakult ki a fejemben, hogy a következőt már rutinból meg tudom írni nulla perc alatt; ami nyilvánvalóan nem igaz. Sőt, a verselés annyiban nehezített is, hogy nem elég agyatlanul egy irányba haladni, hogy elérjek a célig; hanem néha az ember órákig “üresjáraton” van, vagyis gondolkodik, hogy mit hogyan kellene megvalósítania, de nem jön az ötlet.

Ami a tanulság számomra, hogy ne siettessem feleslegesen a rutinmunkákat sem, hanem adjam meg nekik azt az időt, amit igényelnek. Attól, hogy írtam száz vagy kétszáz verset már életemben, nem fogok tudni egy kötetet összedobni pár nap alatt. Minden vers, minden gondolat megszületésének megvan a maga időtartama; és nem stresszelnem kellene azon, hogy miért nem vagyok még kész velük; hanem örülni, ha ütemesen haladok velük a magam ritmusában.