Fullextra.hu - Reménytelen helyzetek

Néha ilyen az élet: az orrod elé teszi a jutalomfalatot, hogy érezd az illatát, és amikor nyúlnál érte, gyorsan eldugja a háta mögé.

Amikor a vízilabda döntő első negyede 4-0 állással ért véget a horvátok javára, már biztos voltam benne, hogy a meccs nem végződik jól. Túl sokszor láttam már ezt a formát: A vesztésre álló csapat mindent belead, feljön, esetleg még egyenlít is, nagy ritkán fordítani is tud; de aztán mégis veszítenek. Általában azért, mert akkorra már elfáradtak. Kapaszkodni mindig nehezebb, mint élen járni.

Akkor meg végképp nem lennék a sportoló helyében, amikor azt számolgatja, hogy két perc van még hátra a játékidőből, és pillanatról pillanatra matematikailag is egyre kevésbé valószínű, hogy képes lenne egyenlíteni; és szinte visszasírja azt a pillanatot, amikor sokkal nagyobb vereség volt kilátásban, de még volt idő korrigálni, még mindig ott volt a remény. Hiába mondjuk azt, hogy a győzelemért élünk; valójában a remény élteti az embert.

Aztán megszólal a kürt, az ellenfél ünnepel, a bólyákat felszedik, letörlik a pontjelző táblákat; minden addigi apró siker elhomályosodik, és a végén egyetlen szó kerül a táblára, a győztes csapat neve. Mintha ebbe az egy szóba bele lehetne sűríteni azt a sok történést, érzést és kapcsolódó gondolatot, ami a meccs közben jelen volt.

Mint ahogy mindennek két oldala van, a bukásnak is megvan a maga szépsége. Ha más nem, akkor az ezüstérem. Ha más nem, akkor a horvátok öröme, hiszen ők is keményen megdolgoztak a döntőbe jutásért. Ha más nem, akkor az, hogy a mieink képesek voltak 4-0-ról visszahozni a meccset; hiszen – meg merem kockáztatni a kijelentést, hogy – ilyen kevesebbszer adódott világversenyen a csapatnak, mint az arany.

Néha egyszerűen ilyen az élet: nem ér le a lábad, és az is lenyom a víz alá, aki ugyanabban a helyzetben van, mint te; kapkodsz a levegőért, küzdesz az utolsó percig, és lehet, hogy egyáltalán nem éri meg a végén; de azért ha már nyakig benne vagy, lősz egy olyan szép gólt, hogy érdemes legyen lassítva mutatni.