Fullextra.hu - Akinek igaza van, valamit rosszul csinál

"A bukásból tanulunk, nem a sikerből!" (Bram Stoker, a Drakula c. könyv szerzője).

Aki vérmesen meg akarja nyerni a vitát, az nem figyel másra, csak az elhangzott érvekre, és csak azon gondolkodik, hogyan vághat vissza. Kimarad egy fontos elem: a vitapartner.

Tegyük fel, hogy a vita nem vérre megy, mint mondjuk egy parlamenti szavazás előtt, ahol a cél a másik földbetiprása, és szavazatok szerzése; tegyük fel, hogy a vitapartnerem a barátom, rokonom, vagy csak régi ismerősöm, de alapvetően kedveljük egymást. Tegyük fel azt is, meg vagyok győződve arról, hogy nekem van igazam. Ebben az esetben mi a célom a vitával? Hallani akarom a másiktól, hogy meghunyászkodik, és igazat ad? Ha magabiztos vagyok, nincs semmi szükségem rá. Meg akarom akadályozni, hogy valami ostobaságot tegyen? Ha rá akarom erőltetni a véleményemet, akkor – emberi természetünknél fogva – ki fog alakulni benne a dac, és pont az ellenkezőjét érem el. Felül akarom írni a véleményét? Ha olyan biztos vagyok az igazamban, valószínűsíthető, hogy ő is az lesz a sajátjában; és egy idő után olyan érveket fog halmozni, amikben már ő sem hisz, és a beszélgetés közepébe fogja hajigálni őket, remélve, hogy hátha az egyik beválik, és elakad a szavam. Ha ez nem történik meg, lehet, hogy csak rámondja, hogy nyertem, de belül úgysem gonodolja komolyan. Akármelyikünk is nyeri meg a vitát, valójában csak egy csatát nyer, nem többet; attól, hogy a vitapartnerünk éppenséggel nem tudott jól visszavágni nekünk, még egyáltalán nem biztos, hogy nekünk van igazunk.

Most vegyük azt a helyzetet, hogy én biztos vagyok a saját igazamban, mégis azt mondom, hogy a másik fél nyert. Egyrészt jól fog esni neki. Lehet, hogy pusztán a "győzelem" miatt; de lehet, hogy azért, mert már régóta próbált valamit közölni, de senki nem figyelt rá igazán, senki nem is próbálta megérteni őt. Másrészt elkezdünk teljesen más szemmel nézni a vitapartnerre, és felmerülnek bizonyos kérdések: Mi van, ha mégis neki van igaza? Ha végiggondoljuk, amit mondott, legalább megadjuk magunknak az esélyt, hogy rájöjjünk a saját tévedésünkre. Ekkor már tanultunk valami nagyon fontosat. Ha nyilvánvalóan mégis a mi álláspontunk a valós, akkor miért gondolja a másik, hogy neki van igaza? Ebben az esetben sokat tanulhatunk a vitapartnerünkről. Előfordulhat, hogy van valami az adott témában, amivel kapcsolatban az illető régóta tévedésben él, és emiatt az ő fejében teljesen logikus, amit állít. Ha ez a helyzet, úgysem lenne elég az aktuális vitát megnyerni, annál mélyebbre kellene nyúlni, és arról beszélgetni vele. Lehet az is, hogy szándékosan hazudik. Ilyenkor jobb kiismerni a másikat, a céljait; hiszen ha most győzedelmeskedünk is, a következő alkalommal másik fronton újabb támadást várhatunk. Lehet, hogy nem akar hazudni az illető, csak valami olyan sérelem érte a múltban, amivel csak így képes együtt élni, vagy palástolni szeretné azt. Nem biztos, hogy ilyenkor érdemes őt tovább faggatni; de legalább megtudhatjuk, hogy nem azért mond nekünk ellent, mert velünk lenne valami problémája. Mindenesetre a vita, az összetűzés, az ellentét könnyedén átalakulhat egy "kutatássá", egy diskurzussá, amiben a vitapartner partnerré válik, és aminek a keretén belül jobban megismerhetjük őt, és betekintést nyerhetünk az ő helyzetébe, világába.

A földön több mint hétmilliárd párhuzamos világ létezik, mégis sokan úgy akarják leélni az életüket, hogy senki máséra nem kíváncsiak.