Arcomra pírt rajzolt a viruló tavasz,
sóhajba csengő dallamot sodort felém.
Vágyott pillanatunk túl hamar elszaladt:
bőrömön lágyan sikló érintésed él.
Hajam tövén ujjaid játékát érzem,
arcod felhők fodrára rajzolja az ég,
hangod zúgását a szél zenélte. Értem
éled a természet is - hallgatom neszét.
Új pillanat kell! Mely édes, vágyammal telt!
Játssz álmot rejtő varázsdallamot bennem!
Fogd a kezem! Lelkem ne lepje poros csend!
... hangszer lehessek buja ölelésedben.
Jöjj Kedvesem, lépj hozzám közelebb,
lapozz belém, nyisd ki könyvemet.
Vak remény lelkem nem gyötörheti,
mit együtt tölthetünk mind gyönyör teli.
Boldogságom tőled kaphatom,
fájdalmas csalódásból van már jó halom...
Életem legjavát vetettem szemétre,
nem írtam le,nem festettem képre.
Kidobtam lehullott falevél, vágott fű közé,
itt minden újabb nap bilincset fon körém.
Rab vagyok, új utamat keresem,
kék szemed tükrében magam lesem,
álmomban látom piruló arcodat,
halld meg szerelemtől remegő hangomat.
Szőke hajadba ma holnapot álmodtam - ragyogó fényt -,
hol tengernyi virág szirmain érik a csók,
s halkan a tegnapot áldottam - maga a gyönyörűség -,
míg pár kósza sorocskába befontam a szót:
Elküldve: 2013 Nov 10 Vas 20:35 Hozzászólás témája:
Káli László: Éjszaka - Nélküled
Néha, amikor a nehéz éjszaka rátelepszik mellemre,
nyomorultul érzem magam. Hiányod árnyéka ott áll
ágyam mellett, s nem engedi soha, hogy kipihenjem
a dolgokat, melyeket elmulasztottam, s elmulsztottál.
Hallgatom, ahogy a sötétség altatót dalol szerelmünk
fényének, sebzetten megérkezik az ébredés hajnala,
oszlanak az ég fekete fellegei. Az első fénysugár átdöfi
szobám ablakát, s a tükrön megtörik a magány dala.
Reggel lett. Indulok Hozzád.
Elküldve: 2014 Jan 13 Hétfő 7:53 Hozzászólás témája:
Jónás Tamás: Szerelmes erózió
I.
Emlékszem hogyan emeled szádhoz a kanalat
Arra nem, hogyan ásítasz vagy csókolsz
Nem emlékszem a szád ívére vörösére
A szemedet néztem mindig táguló két űrt
Anyádra sem emlékszem egyszer láttam buszból
Apádról azt mondják szép ember kicsit haragos
Most azt gondolom nincs erősebb család a tiednél
Az enyémből az évek kimosták a szeretet humuszát
II.
Szárnya alatt a fájdalomnak
Hálát izzad a hátam
Csodatájakat láttam
Utoljára de átkarollak
Kerítések a házat
Istenbe belelátlak
III.
Mit tehetnék többet, mint egy vers?
Átélem az időt, túlélem a teremtőmet.
Nyugtalan hely a vers temetőnek.
Nem láttál soha, mégis felismersz.
Mi lenne csendesebb egy versnél?
Türelmesebb, kevésbé tolakodó?
Nézz körül magadban: minden a szó.
De elhallgatnék, ha nekem szeretnél.
IV.
Vihart sétáltatok póráz nélkül.
Veszett életem majd jóvá szépül.
Bokrok legelésznek, észrevesznek.
Szelíden követnek, szédelegnek.
Leveleik lágyan ringatóznak.
Nézem őket, néznek. Hozzám szólnak.
Csend dobog a szívben, isten csendje.
Rendetlenség a szerelem rendje.
Szeretni foglak tegnapig.
Jövőd múltamba érkezik,
s múltadba érkezik jövőm.
Csak tegnapig szeress, de hőn.
Mielőtt megismertelek,
már rég szakítottam veled.
Nem is tudtad, hogy létezem,
és rég szakítottál velem.
Elválunk végleg, mielőtt
megjelentünk egymás előtt.
Én jobbra el -- te balra át.
S most jobb a ballal egybevág.
Kiadtad utamat s utad
kiadtam én is. Menj. Maradj.
Te érted ezt? A távozó
nem el, de feltűnik. Hahó,
hahó! Csak erre! Jöjj! Eredj!
Isten hozott! Isten veled!
s te tőlem énhozzám szaladsz,
előlem is hozzám szaladsz --
ki érti ezt? Ki érti azt?
Megfoghatatlan. Képtelen.
Szerelem ez?
Alighanem
Sokáig némán, némán nézik egymást,
Mint tenger és ég, mint bús messzeségek
És szól az egyik: Ó most semmi sem bánt!
És mond a másik: Ó most újra élek!
Az egyik mélyén vak reménytelenség,
A másik mélyén mennyek üdve szunnyad,
Az egyik szól: Ó elveszett gyerekség,
A másik mond: Bennem ring drága múltad.
Az egyik, mint az áldozati bárány,
Szelíden, gyáván és riadva rebben,
Az élettől gyötörten és ijedten,
A másik szűzi bátran, büszke árván
Szól: Élni fogsz! A másik: Messzi szentség!
És érezik, hogy zúg a végtelenség.
Elküldve: 2014 Máj 4 Vas 7:36 Hozzászólás témája: Baranyi Ferenc: Ne hidd a fényt öröknek
Baranyi Ferenc: Ne hidd a fényt öröknek
Várj meg, én kedvesem, sötétedik már -
és nélküled csak rettegés az alkony.
Jaj, nem tudok egyedül lenni immár,
mert félek s fázom itt a puszta parton!
Pedig szép volt az erdő és a nádas -
hittük, hogy másnak is, nemcsak minékünk,
nem fájt a bántás, enyhült itt a bánat,
még az sem fájt, hogy sokszor kőre léptünk,
megtévesztett a sugárzás az égen,
aranya hullt a kőre, vízre, fára,
izzott a lomb, nem volt sötét a bérc sem -
s lám, árny maradt, csak árny maradt utána!
Sohase hidd a zengő fényt öröknek,
mivel a néma éjsötét örök csak.
A hold úgy ékesíti ezt a csöndet,
mint tigris karmait egy csepp körömlakk.
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
