Várjuk a verseket ebbe a topicba, melyet nektek kell betenni ide, csütörtök éjfélig. Péntektől a hétfő reggeli órákig pedig három nevet, azaz három jelölést kérünk a szavazóktól.
(Felhivjuk a kedves szavazók figyelmét arra, hogy a frissen regisztrált hozzászóló jelölése (szavazat) a kiértékelésnél nem minden esetben kerül beszámításra.)
A versverseny 2006 25. hetétől egy kis módosítás lépett életbe.
A verseny akkor lesz érvényes, ha minimum 6 vers érkezik.
Kevesebb beérkező vers esetén szavazásra nem lesz lehetőség.
(Ezért nagyon fontos, hogy TE is megtiszteld a többieket verseddel. Köszi!)
Csillag csillog, sápadt, hallgat a Hold;
szatyraival hajléktalan bolyong.
Nappal a metró langyos temető;
éjjelente, mint kísértet, feljő.
Már puszta léte néma tüntetés:
egy-egy ember értéke ily kevés?
Úgy látszik, így ő nem kell senkinek;
talán csak az Isten nem veti meg.
Szótlan és mord, bár néha magába'
imádkozik, ne legyen oly árva...
egy peremen állok.
de minek a peremén?
egy felhőkarcoló,
egy magányos szikla?
vagy a létezés még senki által
meg nem határozott,
ki nem mondott,
matematikai képlettel le nem írt,
jogszabályban nem dekralált,
képzet-szülte, nem létező szegletén?
és egyáltalán, ki vagyok én?
testemből kilehelt semmi,
kit halálomkor magához szólít az ég?
vagyok emlékek csokra,
mely pompázó virágokból,
és száraz kórókból is áll?
finom, művelt úr,
vagy részeg csavargó,
ki dúlöngélő hajnalon
a bejáratod mellé pisál?
szóval!
bódult, és kíváncsi lelkem
himbálódzik a lét keskeny,
de annál meghatározhatatlanabb
(de hosszú szó) peremén.
ezért, hogy egyensúlyban legyek,
egyik kezemmel markolom boros poharam,
másikból meg kriglimből,
iszom kesernyés jó serem,
kupámból édes borom én.
Amolyan négyszögletű, rendetlen-gyászban heverő
Az i-re mindig akkurátusan több pontot is tevő
Kéményodvakból felszálló vidám kacaj rémít
Meggyőződéses busa fejjel bólogató önámult tévhit
Mely, mint csermely, oda-vissza játszva időkerekén
Lassan, mosollyal húzza, te vagy a bolond, nem én
Festőiek színei – de nem a kerítésemet! – egykedvű zöld
És nem lehet tudni, hisz a szabadság börtönében hűsöl
Hogy az örökké félig-kész kertkapu meddig ér bele
Az a fontos, csináljuk holdvilág-valóig, de ki törődik vele?
Mereven besugárzó képek néznek, valamit összekapcsol
Nem szűnő szidalmak - pálcával is vert – négykézláb habzsolt
Az nem én… Miért hagytad elöl a kést?- zokogva élek
Oly ritkán kaptam enni … erősen törnek fel az emlékek
De még mielőtt…! - csend, este lett, takarók csíkos homálya
Megint alszunk, s ránk borul a holnap magányba zárt árnya
Versem- ha másra nem jó - szavazhatóra, 6-ra
növeli a versek számát! Mondanivalója?
Mások jobban megirták helyettem. Anya,
ki elveszett gyermekét sírva-ríva siratja.
Mindörökre.
.........................................................
Apám!..mi lesz a sorsunk? kérdi 10 évesen
a gyerek... Anyja zokog kétségbeesetten:
nincs kenyerünk fiam, elbocsajtották apád!
Mi lesz velünk?... jajongva tör égre a vád!
Vérzik a seb.
Duhaj, tobzódó jókedvben gazdag torát üli
a lélkeben kufár, tömi zsebét arany, kincs.
Félre söpredék, félre! Takarodjatok messzi
el innen... vigyen ördög titeket, a pokolbéli!
Dics a gazdagnak.
Világ szélső peremére merészkedni lehet,
ha gondolatod emberben bizóva emeled!
Mély szakadék a gyarlóság!.. ne kisértsen.
Emeld fődet, maradj. Ember az emberhez!
A lét vékonyka, koszlott peremén,
hol hideg a pad, s reszket a remény,
a hit elapad az utca kövén.
Ha ingyenkonyhán a sorára vár,
s túlélni tanul egy lecsúszott tanár,
észrevétlenül röppen el a nyár.
Mert ott, a peremen csak a „most” van,
és az üveg, ahogy torz mámorban,
földhöz vágva szilánkokra robban,
és mindig egyformán kemény a tél,
a szégyen vajúdik, majd elvetél,
úgy jár, akár a kicsorbult acél.
Hisz’ a méltóság csak szánalmas kincs,
ha egyre kérni kell, mert enni nincs…
Mivé lesz akkor tartás és gerinc?
Átértékelődik, mint az élet,
nem más, csak homokba írt képlet,
mit elfúj a szél - megoldatlanul.
Csatlakozott: May 16, 2005 Hozzászólások: 253 Tartózkodási hely: Oroszlány
Elküldve: 2006 Okt 25 Szerd 10:37 Hozzászólás témája: Majd hívlak
Majd hívlak
Majd hívlak,
Ha zuhannak bennem az álmok,
Ha miértek sokasága kérdez,
Ha tétován, járatlan úton botlok,
Ha gyomromban görcsös szorongások;
Ha nélküled történnek a dolgok!
Nem rettegni... De jó lenne!
Gondolattalanul csak várni,
Hogy mikor zörren a papír
Amin levelet írsz... Majd hívlak.
Ha kisimulnak bennem a ráncok,
Akkor fogadlak gyógyítómnak.
Hátranézek. Megállok, hol vagy?
Sarutlan lábbal topogok,
Foghatatlan sziporkákba nézek.
Majd hívlak.
Önkínzón saját húsomba vágok,
Magamból már-már kiszakítlak.
Ne várj! Dúltságomban
Ne legyél Te a Rend!
Megküzdök a saját bajommal.
Majd hívlak, ha tisztulok.
E járatlan úton - ez enyém-
Magamért magam indulok.
Nagy, ütő esőcseppek hullnak
- Valakik sietősen lépnek-
Arcomra sírnak. Majd hívlak.
Megállok. Őrültség, de várlak!
Vigyázó szavam kísérjen,
Hogy hozzád visszataláljak.
a lét és a nemlét vékonyka peremén
egyensúlyozva. csak látszólag könnyedén.
kezekben rúd helyett mondatok és szavak.
botként, ha ütni kell. pajzsként, ha bántanak
a lét és a nemlét. az örök ébrenlét.
nincs mélység, magasság. nincs vér és nincsen tét.
csak a kedves kötél. végtelen. ködbe vész.
hit és ragaszkodás. sem a szív, sem az ész
a lét és a nemlét vékonyka peremén
nem segít átjutni. rámsikolt egy szirén.
vagy talán sziréna. valami eltalál.
fényképek! angyalarc. zuhanás. szívhalál.
Gazdaságunk tükre - az egyre csak növekvő nyomor,
Sok guberáló a kacatokból tartja fent magát,
Az életbemaradás állapota fénylő foncsor,
S visszavert fényénél, pár ember leköphetné magát.
Munkanélküliek ácsorognak a Moszkva-téren,
Megállókban, piacokon teng a kacat, a szemét,
Használhatatlan lomot kínálnak koszosan, étlen,
S ha valami elkel, remegve nyújtja sovány kezét.
Ki áruját megveszi – van, hogy szánja s megteheti,
Hogy burkolt alamizsnaként odaadja az árát,
De van, ki a kacatok között emlékét keresi,
És örül, ha végre megtalálja elvesztett álmát.
Maga - ki árul – valójában szerencsétlen koldus,
S naponta reménytelenségét viszi a vásárra,
Oly nyomorultul éhes, hogy sokszor a könnye csordul,
Mikor szemlesütve gondol melengető vágyára.
Mi tán nem más, mint egy kis étel, paplan, luk, egy faház,
Hisz kemény földön alszik és nincs senki mellette,
Ám amíg e létnek peremén a nyomor tanyáz,
Addig a gazdag lenézőn ítélkezik felette.
Nincs egy igaz világ, egy hang, hol nem tombol a kétség,
Mondja meg valaki miért? - Mert az nem lehet véletlen,
Hogy nincs igazság a földön, nincs becsület - csak vétség,
S hogy nincs ember - ki két lábbal áll köztünk az életben!
A lét peremén egyensúlyozol
Kezedben félig üres Vodkás üveg.
Egy lépés csak mi elválaszt tőle:
A feneketlen mélységtől,
Honnan visszajönni már
Soha nem lehet.
Elvarázsol a bódulat… a sötét égen
Villódzó csillagok hívogatnak.
Érzed a lét kemény….
Nem neked való az örökös küzdelem.
Ha van néhány józan perced, sírsz…
Keseregsz, s sajnálod – joggal – önmagad
Érzékeny lelked nem mer szembenézni
az élet néha kegyetlen valóságaival…
Feladod…? S hagyod, hogy
Feledtessen még egy korty
Mindent, mi keseríti életed,
Még akkor is ha tudod, ez a végzeted lehet?
Mindent mi fáj, ami bánt,
S feleded minden önhibád…
S magadat feladva zuhansz
A kegyes öntudatlanságba?
Még inogsz… az üveget még eldobhatod.
Te dönthetsz… tudod, ezt akarod
De vonz a mámor mindent feledtető
Lelkedet, testedet könnyebbé tevő varázsa.
Csak egy lépést tegyél hátrafelé.
S léted peremén felcsillan a másik oldal valósága.
Ne menekülj, hiába kecsegtet
A vodkásüveg hamis biztonsága.
Lassan lépj ki a peremre, s engedd el üveged
Utad, melyet most jársz a vég felé vezet
Engedd zuhanni, had hulljon ő a semmibe!
Szétesett lelked zokogva összeszedd!
Ennyi volt… s már ott állsz a perem belső oldalán.
Óvón ölelve egy csillag meleg fénye rád talál
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
