Csatlakozott: Nov 28, 2003 Hozzászólások: 3013 Tartózkodási hely: Budapest
Elküldve: 2007 Márc 18 Vas 7:24 Hozzászólás témája: 12. heti hagyományos versverseny
Kedves Alkotók!
Várjuk a verseiteket ebbe a topicba, melyet nektek kell betenni - ide - csütörtök éjfélig. Péntektől a hétfő reggeli órákig pedig három nevet, azaz három jelölést kérünk a szavazóktól.
Felhívjuk a kedves szavazók figyelmét arra, hogy a frissen regisztrált hozzászóló szavazata a kiértékelésnél - a verseny tisztasága miatt - nem kerül beszámításra. A verseny akkor érvényes, ha minimum 6 vers érkezik.
Kevesebb beérkező vers esetén a szavazásra nincs lehetőség.
Szavazásra mindenki jogosult, aki a verseny kiírásának napján regisztrált tag volt.
kényelmetlen érzés konok lábaimat
keresztül préselni a szűk palacknyakon.
hiába volt sorok, hiába-felirat
odafenn, kék égen. végül is megadom
magam. levél leszek. magam-papíromon
testrészekkel írok végtelen esóest.
most a kívánós has. fáj. azért benyomom.
nincs több önámító író-olvasó est.
csak a csend van. este megvonagló teste
kavar csak levegőt. nincs már több lábnyomom.
megroppanó bordák. karjaim keresztje.
állkoccanás. homlok. lezuhanok. hagyom.
üzenet palackban. vár összetekerve.
hogy egy megváltó kéz, betolva a homályt
sorspecsétjével az amforát lefedje.
vákumban tátogva álmodom ma dagályt.
ötvennyolc éves, nős, két felnőttkorú
gyermek – kissé derékban kerekded,
apróbb foltokkal, kevés hibával, dugóval –
apjaként definiált, mindenféle káros szenvedélyt
már elfeledett fehér palack vagyok.
keresem, azt a megfelelő megértéssel -
netán jó nagy kalapáccsal – bíró partot,
amely nem mosná az értetlenség pacájába
a belé rejtett sok-sok badarságot, amit nem
átallottam – egyedül és saját elhatározásomból -
betűkből (kicsi és nagy vegyesen, más egyéb is)
több ezer oldalra untalan alkalmanként odaszórni.
ezeket sokszor magam is csúfolódásnak vélem,
hiszen felnőtt – sok mindent megélt – palacktól
elvárható lenne, hogy legalább önmaga értse
miért van a rum helyén papír (mostanság .doc),
és mi a fenét keresnek bennem a hangulatok
pótlására különféle csacska rímek (rímtelenségek),
megfejthetetlen metaforák,
melyek már amforára sem válthatók be,
de a szőlő leve is messze elkerüli a képtelen képeket.
nem fenyegetés, de ha így sodródom tovább
az életben sem érem el...
azt a partot.
(szélhámpörölyökből elegem van,
a böhöm kövek is porladnak.
őszinte partszakaszok előnyben.)
Feladó: tamiska
Címzett: Anna1955
Elküldve: Hétfő Márc 19, 2007 8:50 am
Cím: Mea Culpa
Kedves Anna!
Az ominózus verset anno nekiajándékoztam Medall-nak, -akinek megtetszett- ENGEDÉLYEMMEL a saját neve alatt feltette a Full-ra, mondva azt, hogy neki adtam, a tulajdona! Elfeledkeztem róla, régen történt.
A 11-het versverseny témáját olvasva eszembe jutott a"MUTATVÁNY" c versem. Feltettem...
Ennyi a történet.
Bocsánatot kérek Tőled és az irodálomkedvelőktől.
Nem tudom hogyan kell feltenni levelemet nyílt levélként hogy minden érdekelt olvashassa, ebben a Te segítségedet kétrem.
<p align="center">palackba zárni
üzenetemet:
sokszor
vágytam,
megtenni ezt.
bedobnám egy
méltóságteljesen
hömpölygő folyóba
melynek gyors sodrása
végtelen tengerhez vezet.
viasszal lezárnám az üveget
ne kezdje ki víz papírra vetett
üzenetemet...mely nem is tudom
mi lenne...van ezernyi gondolat, mi
az utókor számára bennem megfogan
tanácstalan vagyok, tán senkihez nem
ér el, a hullámok hátán hánykolódó kis
hajóm...vagy nem találja meg sohasem
az Ember... akinek üzenek....mélyen az
iszapágyában pihen, kicsiny rákok tükre
lesz... időtlen időkig tengerfenék-sírban
hever eltemetve... világ szemétől elrejtve
mégis... talán egyszer egy szigeten kiveti
sötét mélyéből játékos kedvében a tenger
elképzelem... fiatal szerelmes pár csodálja
a naplementét a tengerparti hűs fövenyen
hullám nyaldossa lábukat... szemükbe egy
eltévedt sárga fény villan fel parton heverő
rejtélyes üvegen megbotolva...s mert soha
nem leltek még ilyenre, izgatottan nézik...
kinyitni hogy lehetne...forgatják kezükben
s talán nyakát egy lapos kövön ketttörik,
nevetnek.... s míg vöröslik a lenyugvó nap
ők olvassák a rég leírt, elmosódott sorokat
arról, mi nem évül el soha...lehet elcsépelt
de mégis, így szólna a palackból kimentett
üzenetem: szeress! és Te is szeretve leszel!
most csend van.
csak a megszokott ritmus
kopog homlokomon.
ta-tam, ta-tam, ta-tam.
de ezt már eszmélésem óta tudom.
barátként ölel át
engem a félhomály.
elsímítja a múló percek magányát,
és mosolyát teríti reám.
lebegek a mindenség vizében,
mint időutazó.
jöttem a semmiből,
és leszek majd új honfoglaló.
kinyújtom kezem,
és tapintom a palack falát.
fogva tart, el nem enged,
és időnként mondja:
jó éjszakát.
a víz csobogásán keresztül
hallom a távoli hangokat:
vidám nevetés,
most egy pohár koccan,
valaki éppen mosogat.
átkarolom felhúzott térdem,
élvezem a gondtalan lebegést.
valahol fent, a távoli égen
fényes csillagok
ütnek a sötétre rést.
hirtelen,
e nyugodt rendbe
a fájdalom kése hasít bele.
megmozdul a palack fala,
egyre csak jön felém,
szorít össze,
és nyom, és nyom lefele.
lábammal megtámasztom,
nyomom vissza a palack falát.
nem adom olcsón életem!
ti naiv földi elemek
ezt rosszul gondoltátok,
kár volt kikezdeni velem!
a szorítás egyre erősödik.
izmaim megfeszülnek,
testemből fogy az erő.
tüdőm zihál. megfulladok!
adjatok végre levegőt!
és az utolsó pillanatban,
mielőtt elvesznék,
a küzdelem harci zaját
a hideg, vakító fényben
két sikoltás töri szét.
majd anyám hangja hallik:
- megszülettél kincsem!
- igen, megszülettem!- bömbölök én.
Elfáradtam!
Minden kiáltásom visszahullik rám.
Palackba zárom az utolsó imám.
Save Our Souls!
Vakszerencse hozzád esd’ sóhajom,
Talán ez lesz a végső alkalom.
Egyedül vagyok!
Elhagyottan, jó szóra éhesen,
Tőlem a múlt, előm’ a végtelen.
Esteledik!
Lámpám kiégett, lángja már nem lobog,
Kiszúrják egem, a fényes csillagok.
Telihold van!
Papíromra sápadtan világol,
Betűimen elhagyatottságom.
Ne engem ments!
Képzeletem átjárja a féltés,
Adnám mim van, hogyha szépen kérnéd.
Fortuna–reményem!
„Innen már hiába, nem megy több vonat”
Hagyom, hogy beboríts hűvös alkonyat.
És ha mégis?
Levelemet megtalálja valaki,
Azt így fogom kérve megszólítani;
Hölgyem, Uram!
Íme e cím, itt, az összegyűrt lapon,
Csak annyit írjon hogy; SZERETLEK nagyon!
Palackba zárom minden érzésem,
hogy ne fájjon többet. Belerejtem
vágyam is, vele minden könnyet.
Mi régen szép volt írásba foglalom,
mert átélni már, soha nem akarom.
Boldogság után, mindig bánat jön.
A szerelem ereje sokszor vágyat öl.
Ha rejtve tartom múltam, nem fáj a jövő.
Szívemben lesz még annyi erő, hogy
belezárjam eddigi életem, mi egykor
ragyogott, de ma már fénytelen.
Titkos üzenetként őrzöm a palackot,
mit egyszer talán, még fel is nyithatok.
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban
