FullExtra Arcképtár

[Anna1955]

Ricza István
alias: tavinarcisz

1943 - 2020





A háború alatt 1943 áprilisában Dél-Baranyában születtem egy kis faluban a korábbi és jelenlegi határ túloldalán. Bár ott jórészt horvátok éltek, de mi, anyám, apám és a nagyszüleim magyarok voltunk. Édesapám, miután szerencsésen megjárta a Don kanyart és leszerelt, elhelyezkedett a magyar folyamhajózásnál a Dunán. Ahogy a háború véget ért, kettészakadt a szüleim házassága, amit csak úgy lehetett helyrehozni, hogy apám egy éjszaka átszökött hozzánk, összecsomagoltuk a legszükségesebbeket és hármasban újra keresztül jöttünk a határon Magyarországra.
Iskoláimat az ország különböző helyein kollégiumokban, nevelőotthonokban végeztem, mert sokáig nem volt saját lakásunk sem, a szüleim együtt utaztak egy uszályon. Mohácson érettségiztem, majd első nekifutásra felvettek Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar - angol szakára. Egy év után beleuntam a tanulásba és otthagytam az egészet. Rövid ideig tartó egyéb foglalkozás keresés után jelentkeztem a MAHART Folyamhajózásnál, ahol apám is dolgozott. Alkalmaztak, majd két év katonaság következett a Folyamőrségnél. Leszerelés után visszatértem a vállalathoz és nemsokára hajóstiszti tanfolyamra küldtek. 1970-től hajóskapitányként, 1980-tól mint hajóparancsnok dolgoztam különféle vontató, toló és személyszállító hajókon. Közben megnősültem, két lányom és egy fiam született. 2001 májusában korengedményesen nyugdíjba mentem, azóta odahaza, Bátaszéken élek. Középiskolás korom óta több-kevesebb intenzitással írogatok verseket, dalszövegeket, de nyomtatásban még nem jelent meg tőlem semmi. Persze "dum spiro, spero".

[Anna1955]

Nyilas Istvánné (Mayer Edit Julianna)
alias: Julianna

1941. április 22




1941 április 22-én születtem Budapesten, azonban gyermek- és ifjukoromat Ungvár környékén töltöttem, a Kárpátok csodálatos vidékein sokat barangoltam,élveztem a természet szépségét. 22 éves koromban költöztem szüleimmel vissza Magyarországra, és Szegeden szereztem meg a tanári diplomámat. 55 éves koromig tanítottam, ezalatt megismertem többféle tanintézményt. Könyvtárosként is kerestem a kenyerem egy ideig.
Három felnőtt gyerekünk van és 7 unokánk, akik elvárják, hogy komoly figyelmet fordítsunk mindennemű tevékenységükre.
Amióta emlékszem magamra, mindig érdekelt az irodalom. Egy könyv elolvasása után iskolásként hetekre elragadtak a szerzett élmények Csodálatos világnak tünt akkor nekem a könyvek birodalma. A regények mellett a jó novellákat is szerettem, és mindig élt bennem egy vágy, hogy az átélt élményeket, tapasztalatokat ebben a frappáns műfajban írjam meg.
És itt a Fullextrán sok érdekes irodalmi mű elolvasása után próbálkozok a novellaírással. Sokat jelentenek számomra a baráti biztatások, az őszinte kritikai hozzászólások. Egyáltalán nem tulzás, mikor azt mondom, hogy itt nagyon jó közösségre találtam.

[Anna1955]

Fazekas Miklós
alias: mickey48

1948 - 2022.02.05




Rövid, ám tartalmas életem


Születtem 1948 nyarán Ujpesten – akkor még rövid U val írták, és nem volt része Budapestnek.
Gyermekkorom nagy részét Nagymamámékkal töltöttem, mivel szüleim szinte egész nap dolgoztak.
Később megpróbáltak óvodába adni, de kevés sikerrel, mert nem tűrtük egymást én, és az óvoda.
Iskoláimat viszont nagyon jó eredményekkel végeztem, és ez vonatkozott a gimnáziumra, és a technikumra is.
Szakmám Finommechanikai műszerész, és Híradásipari technikus.
Verseket soha nem olvasgattam, prózát viszont annál inkább.
Hihetetlenül sok könyvet kiolvastam gyermekkoromtól kezdve a mai napig.
Verset írni három éve kezdtem az internet, és ezen keresztül a zene hatására – Én legalábbis ennek tulajdonítom ezt a dolgot, mert azelőtt soha egy sort le nem írtam se verset, se prózát.
Amikor már jó néhány versem, és prózám olvasható volt egy zenei oldalon, akkor olvastam ugyanott Netelka egyik versét, és ez annyira megragadott, hogy megkerestem Őt , és így találtam rá a Fullextrára.
Azóta írogatok, zenélgetek több – kevesebb sikerrel.
A Fullextra közössége, és hatása mára meghatározója lett életemnek.
Nagyon sokat köszönhetek ennek az irodalmi oldalnak.

Budapest. 2007.10.17

[Anna1955]

Wendler Zoltán
alias: Artur Brun





Tatabányán születtem 1964-ben. Egészségi állapotom az óta is kitűnő. Köszönhetem ezt annak, hogy sokáig rendszeresen és kitartóan sportoltam. Ma sem vetem meg a testmozgást. Az iskolai évek alatt hosszú és rövidtávfutó voltam, később cselgáncsoztam és futballoztam. Amatőr szinten dobolok, doboltam néhány helyi kisegyüttesben. Szívesen és sokat olvasok. Könnyen teremtek új kapcsolatokat, ezáltal hamar elfogadtatom magam.
Tíz éve Székesfehérváron élek második családommal.
Titkaim nincsenek, nem szégyellem a múltam, sem jelenem. Hogyan élek? Hiszek abban, hogy egyéni hozzáállással nagyobb méretet ölthet a rend. Kell valami, amit magunknak teszünk ugyan meg, de példaértékű cselekvésként tárjuk mások elé. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Sok kicsi, sokra megy alapon, például szeretem az édességet, és ha utcán fogyasztom el, addig a kezemben van a csomagolás, amíg nem találok egy szemeteskonténert, vagy kosarat. Kis dolog, de számold meg, mennyi csokispapírral találkozol egy séta alkalmával?
Miből állna, mennyi energia kell ahhoz, hogy a boltok bejáratánál, néha kinyissuk az ajtót egy másik embernek, vagy rámosolyogva előre engedjünk valakit?
Tapasztaltad már, milyen érzés, ha hivatalos helyen, dolgodat elintézvén, további kellemes munkát kívánva távozol?
Az írással, pályázgatással harminc éve próbálkozom, nem vagyok az a feladós típus, de sietni sem szoktam, nem kapkodok. Nekem mindig van kedvem az emberekkel beszélgetni, ezért lett olyan szószátyár Hapsi-bácsi. Megkaptam már néhányszor, hogy nem vagyok normális. Ez igaz, de mindig is többet akartam. Különben csak egy becsületes munkás lennék, ami persze nem lebecsülendő, és tulajdonképpen félig az is vagyok. A másik felem azonban sokat akar, nem csak magamnak, de elsősorban igen, azért, hogy adhassak is. Van bennem egy adag önzés, de csak annyi hogy a környezetemmel is igényesebb legyek, ami visszahat rám, és a környezetem sem szenved tőle.
Nagyon utálok papírra írni...kézzel váááááá. Nekem nagy segítség a számítógép. Azelőtt pedig mindig volt egy írógépem. Néhány írásom hihetetlen ugyan, de két óra alatt megszületett. Ennek az lehet a titka, hogy nagyon sokat beszélek, gondolkodom, van véleményem, így már eleve félkész anyagokat hordozok magamban. Erre mondom, hogy nem ismerem mi az: unatkozni. Itt belül mindig írok, és ami még nagy szerencse, hogy engem a legtöbb alkotótársam meg tud ihletni.
Az ember két nagyon fontos dologból tevődik össze, amit a tudomány tart és elismer ma az csak egy elenyésző része. Az anyagi vonal még számukra sincs maximálisan rendben, de fogadjuk el a testet és kialakulását nagyjából úgy, ahogyan ők képzelik. Ez minden állatnál így van. Mégis mitől lettünk mi emberek ilyenek, amilyenek? Az anyag megnyilvánulását ezer és ezer féleképpen tapasztaljuk, átalakul, változik, létre hozva a legkülönfélébb formákat. A számítógép értelmes? Amíg az ember használja, annak tűnik. Különben csak egy csomó anyag, elem, atom, molekula, nem más. Mi is azok vagyunk, de csak, ami a külsőnket illeti. Értelmet mi magunk adunk neki, ahogyan a számítógépnek. Ez az, ami szerintem nem tűnik el soha sem, csak formát ölt máshol és máshogyan. Az anyagot pedig igényeink szerint formáljuk ma is. Ha majd, mi emberek, rájövünk a tiszta energia létezésének módjára, nem lesz szükség az anyag eddigi formáira. Akkor majd az univerzum is hatalmasat fog változni. Én ebben is hiszek. Vallási felfogásom részét alkotja az a nézetem, hogy ha segítesz, máshonnan visszakapod. Ez így megy a rossz dolgokkal is, a jókkal is, ezért nem szeretek rosszat tenni. Akivel megtenném, inkább kikerülöm. Valahol hallottam ezt a mondatot és nagyon megtetszett:
„Ha már segíteni nem tudsz, legalább ne árts!”
Elsősorban magam is amatőr író vagyok, és szenvedélyes olvasó. Amióta megismertem a betűket, azóta legjobb barátaim között tartom őket számon. Nem vagyok műfajhoz kötött sem olvasóként, sem alkotóként. Fontos nekem, mit üzennek a sorok. Lehet egyet nem érteni velem, lehet vitatkozni is. Sajnálom előre is, ha valaki megsértődik majd a jövőben. Én nem őt fogom értékelni, hanem csak azt, amit leírt, létrehozott. Az én írásaim sem tetszenek mindenkinek.
A nagy áttörés még várat magára számomra is, de hiszek benne. Hiszek minden irodalommal foglalkozó tehetségben. Hiszek bennetek. Ha tudok segíteni, annak örülök, ha hibázom, beszéljük meg. Nagyon sokat adhatunk az embereknek, tegyük hát ezt színvonalasan. Mindenkinek jó alkotást, és sok sikert kívánok a jövőben.
Személyesebb adatokat nem titkolódzásból nem írtam ide, hanem, mert nem tartom fontosnak. Aki akar, könnyen megtudhat rólam bármit, csak kérdezni kell.
Tisztelettel: Wendler Zoltán-Artur Brun
2007-11-04

[Anna1955]

Lakatos Jánosné
alias: zsuka49

1956. szeptember 11.





1956. szeptember 11-én zuglói leányzóként, a forradalom napjai alatt láttam meg a napvilágot.
Azóta is itt lakom, itt tanultam, habzsoltam a verseket, regényeket, itt perzselt meg az első szerelem, és itt szültem két szép gyereket - s azt hiszem innen is visznek majd utolsó utamra is!
Barátkozó, vidám természetemnél fogva könnyen beilleszkedtem ebbe a nem éppen szép világba.
Imádom a humort, a vidámságot - bár tudom, nehéz elhinni rólam, hiszen leginkább szomorkás verseket írok! -
Szeretem az embereket, a gyerekeket, s ami a legfontosabb - még mindig hiszek a jóban, tudok örülni a legapróbb dolgoknak is!
Lehet, hogy naiv vagyok...? Nem bánom, annak is kell lenni valakinek!
Ezt mindenki döntse el saját maga.
Dolgos munkáséveim alatt mindig sok-sok felnőtt ember, illetve gyerekek között dolgoztam.
Hosszú évekig bölcsődében, majd mostanság iskolában keresem a kenyérre valót, mint élelmezés vezető.
A versírással 2005. őszén kerültem testközelbe, amikor a Fullextrára az internet böngészése közben ráakadtam.
Magával ragadott a portál hangulata, a kedves emberek közelléte, a bátorító, bíztató szavak.
Ezúton, itt is szeretném ismét megköszönni a sok segítséget, amit a kezdetekben sokatoktól kaptam!
(Kivéve azt a pár morc tagot, akik nem éppen a kedvességükről híresek, de engem akkor sem tudnak kihozni a béketűrésből - ezuton üzenem nekik!)
Beleszerelmesedtem a verselésbe, amitől azóta sem tudok - nem is akarok szabadulni -, úgy,
mint ahogy tőletek sem.
Merem remélni, hogy még sokáig lehetek köztetek és osztozhatunk minél kevesebb bánatban, és sok-sok örömben egyaránt.

http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Irodalom&file=search&bywhat=aid&forwhat=Zsuka49

[Anna1955]

Papp Laura
alias:királylány






Hetvenhárom gyönyörű augusztusában nagyapám álmot látott: egy kislány állt egy nagy színpadon, - barna haja két coffba kötve piros masnival - és énekelt. Pár napra rá megszülettem. És nyolc évesen valóra váltottam nagyapám álmát: ott álltam a barcsi kultúrház nagy színpadán két coffban, és énekeltem...

„Nagyi, mondj három szót, és én csinálok velük egy éneket!” Ez volt a kedvenc játékom. És nagyi mondott három szót. Mert akkor még nem ismertem a betűket. Évekig játszottuk ezt.

Három évesen végignéztem a tévében a Diótörőt. Ha Pécsett marad a család, egyenes út vezetett volna a balettintézetig – valóraváltva ezzel édesanyám saját gyermekkori álmát. Én akkor orosz jégtáncos akartam lenni.

Azt mondják, három éves kor előtt nincsenek emlékek. Vannak. Amikor elkezdtem emlékezni, akkor jöttem rá, hogy a valóságnak több síkja is van, és ha kitanuljuk a köztük való közlekedést, sok érdekes tapasztalatra tehetünk szert. Ez lett a másik kedvenc játékom. Az álmok, az emlékek és a valóság közti utazgatások. Ha például sokáig nem vettem levegőt, táncolni kezdett a szoba, és fura dolgok történtek. Így kötöttem barátságot az álmokkal, és azzal a tudatállapottal, amit ma meditativ állapotnak hívok. Évekig fejenállva néztem tévét, és mindenféle kicsavart testhelyzeteket produkáltam. Anyukám elvitt tornázni: kisdobos válogatott, úttörő válogatott... Imádtam mindent, ami mozgás, és ez a mai napig így van.

Az első verset tizévesen kaptam. Egy hajnali utazás alkalmával. Akkor már egy tucat történetem volt leírva, de rímekbe soha nem gondolkodtam. Jött. Úgy de úgy meglepődtem!

Negyedikben a magyartanárom megkérdezte, hogy honnan másoltam azt a metaforát, amit a dolgozatomban használok.

És jött minden magától... gimnáziumi majd városi újság. Újságíró, majd szerkesztőriporteri suli. Külsőzés lapoknak, riporterkedés a helyi tévében, amatőr tánccsoport vezetése... éneklés. Húsz évesen az első kisregény. Pár évre a megyei antológia. Országos novellaíróverseny, mesepályázat.

Három fontos dolog váltja egymást időről –időre az életemben: a tánc, az éneklés és az írás. Ebben a sorrendben. Az írás a legerősebb. Táncból bezsebeltünk egy magyar bajnoki ezüstöt, az énekléssel pedig egyszer sikerült kicsapatni a zeneiskola két ablakát. Röpültek a kották, suttogtak a nézők : „biztos a huzat volt”. Biztos. Amivel véletlenül se próbálkozzak: a rajzolás. Csak napocskát, házat és királylányt tudok rajzolni.

Szerelem nélkül mindent csak félig csinálok, s ha valamit egészen, abba elveszek. Ezért racionális emberekkel veszem körül magam, akik segítenek a földön maradni több – kevesebb sikerrel.

Jelenleg Budapesten élek párommal, akit itt a fullextrán ismertem meg. Együtt varázsolunk, és építjük közösen a jövőt. A vonzás törvényének értelmében hisszük: határ a csillagos ég.

[Anna1955]

Tóth János
alias: fényesi





1959-ben születtem. Velem együtt még 151 194 gyermek abban az évben. Az előző évekhez képest kevesebb.

Ötödikes koromban írtam első versemet (A kismackó). Hatalmas sikert arattam (lány)osztálytársaim körében. Másolnom kellett indigóval (!) több példányba. Azóta bárhová vitt az Út, az írás megmaradt mellettem, bennem, és én az írásban. Az írás út önmagamhoz, hogy megismerjem, befogadjam a Világot. A Világ pedig üzen, visszaigazol, támogat. Előrelát.

Gyakran kapok írói nevem eredetére vonatkozó kérdést. 1984-ben találkoztam Cseh Tamás zenéjével. Fényesi (néhány írásomban Kelecsényi) egy általam megteremtődött név, egy főhős, akit el tudok képzelni az Ő dalaiban. Egy ember, aki hiszi, és befogadja az Utat, egy ember, akit hisz és befogad az Út. Bizonyságok egymásnak. Egy ember, aki része az egésznek, az egészbõl egy rész. Ahogy tagadom a véletlent, úgy hiszem Mindenki születésének értelmét. Lehet csak egy szót mond, egy érintést ad majd át, de akkor ő arra született meg.

A szavak a verseimben, novelláimban ha egy embert is elérnek, akkor az neki íródott meg. Egymásnak születünk, és az Üzeneteket át kell adnunk. Szeretet nélkül lehetetlen.


Szeretni lenni annyi, mint azonosulni valaki képével,
akiben benne élünk. Szeretet után vágyakozni annyi,
mint valakit várni, aki bennünk él. Egymásra találni annyi,
mint az örök Vágyakozást elérni.

[Anna1955]

Kovács Barbara
alias:Atlantiszi








Állomások, sorsfordítók…

1951. május 6. Megszülettem. Mivel vasárnap volt, éppen anyák napján…
1955. A belvárosi bérlakásunkból egy kertvárosi családi házba költözünk.
1965. Életemben először játszottam szimfonikus zenekarral; a Postások Szimfonikus Zenekarával.
Amit játszottam: Sugár Rezső: Rondó-ja volt.
1966: Másodszor játszottam a Postás Szimfonikusokkal, ezúttal Mozart F-dúr Zongora versenyének 2. Tételét
Ugyanebben az évben felvételt nyertem a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés tanszakára
1969. Egy rádió- riport velem (Asperján György készítette), mint fiatal költővel, amikor is Pápay Erzsi mondta el 2 versemet…
Mellesleg érettségi + sikeres felvételi a Kecskeméti Tanárképző Óvodapedagógusi Szakára, a budapesti, nappali tagozatra.
1970. Kiemelt első díjat kapott az Országos Tudományos Diákpályázatra beküldött zenepszichológiai dolgozatom.
1971. Befejeztem konzervatóriumi tanulmányaimat, valamint megkaptam első diplomámat, és váltam óvodapedagógussá.
1972. Felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, magánének .- magánének tanári, iskolai énektanári, zeneiskolai szolfézs – zeneelmélet - tanári, valamint kórusvezetői szakára.
Mellesleg férjhez mentem.
1975. Megszületett első gyermekem.
1976. Megkaptam zenetanári, kórusvezetői és magánénekesi, magánének tanári, valamint kórusvezetői diplomámat.
1979. megszületett második gyermekem.
1982. Megszületett harmadik gyermekem.
1987. Befejeztem szociálpszichológiai tanulmányaimat.

Az újabb állomások
1995. Megjelent első gyerekverses könyvecském a hozzá készített 2 db. Műsoros kazettával együtt. A kazettán a könyvben található versek általam megzenésített változatai, vagyis, gyermekdalok hallhatók. Énekelnek a tanítványaim, a fiaim és jómagam.
Ugyanebben az évben az általam alakított OVI - színpad bemutatta első, zenés mesejátékomat.
1996. A második zenés mesejátékom került színpadra a kerületi művészeti iskola előadásában.
1997/8 fordulója: megjelent első mesém és egy gyerekversem a Nők Lapja c. folyóirat év végi, ünnepi számában.
Befejeztem az ELTE fejlesztő pedagógusi szakát, s megkaptam 3. Képesítésemet, váltam ezáltal fejlesztőpedagógussá.
2000. Megjelent a második gyermekkönyvem (mesék, versek) könyvem a hozzá készített 2 db. Műsoros kazettával együtt.
A kazettán a könyvben található versek általam megzenésített változatai, vagyis, gyermekdalok hallhatók. Énekelnek a tanítványaim.
Létrejött életem első, önálló, számítógépes, azaz digitális festményeimből rendezett kiállítása.
Egyik alapító tagja lettem a Psalmus Humanus Művészetpedagógiai Egyesületnek
www.psalmusarts.hu s, mint ilyen, előadást és bemutatót tartottam az 1. Nemzetközi Psalmus Humanus Művészeti-nevelési Konferencián
2001. Megjelent a harmadik könyvem a hozzá készített 2 db. zenés kazettával együtt.
Valamint megjelent a negyedik könyvem is, egy ifjúsági regény.
Létrejött életem második és harmadik önálló, számítógépes, azaz digitális festményeimből rendezett kiállítása.
2002. Megjelent az ötödik könyvem, egy szakkönyv.
Létrejött életem negyedik önálló, számítógépes, azaz digitális festményeimből rendezett kiállítása.
Előadást és bemutatót tartottam a 2. Nemzetközi Psalmus Humanus Művészeti nevelési Konferencián
2003. Megjelent a hatodik könyvem, egy meseregény.
Létrejött életem ötödik önálló, számítógépes, azaz digitális festményeimből rendezett kiállítása.
Valamint, 2003 óta évente 1-2 alkalommal előadást és bemutatót tartok a Visegrádi 4-ek országaiból érkező pedagógusok számára
2004. Létrejött életem hatodik önálló, számítógépes, azaz digitális festményeimből rendezett kiállítása.
2005. Létrejött életem hetedik önálló, számítógépes, azaz digitális festményeimből rendezett kiállítása.
2006. Másodikként megjelent mesés – verses - zenés könyvem megérte második kiadását, a hozzá tartozó zenei anyag ezúttal CD-n került forgalomba.
Az Olvasók Boltjában sajtóbemutatója volt a 2003-ban megjelent meseregényemnek.
http://www.olvasokboltja.hu/legszebb_varazs/index.html
2006. április, zenei nevelőmunkám, új zenei nevelési módszerem elismeréséül a Nemzetközi Kodály Társaság tagjává váltam
2006. november, eltemettem APÁMAT
2007. március, eltemettem ANYÁMAT
2007. december, zenei nevelőmunkám, új zenei nevelési módszerem elismeréséül az UNESCO Zenei-nevelési Bizottságának tagjává váltam
2008 – nyugdíjba megyek….

Eddigi életem során a felsorolásból ki nem derülő dolgokkal is foglalkoztam és foglalkozom máig, és remélhetőleg a jövőben is. Na, nem szimultán, egyszerre legfeljebb 5 különböző tevékenységgel:
Vezettem: kórust, pedagógus-továbbképzést, (az ország sok városában, községében) munkaközösséget,
Írtam: a nyomtatott és az elektronikus sajtó számára cikkeket, tanulmányokat, szakkönyveket, gyerekkönyveket és két zenés mesejátékot, valamint forgatókönyveket és szövegkönyveket, verseket és novellákat
Lektoráltam: cikkeket, tanulmányokat, könyveket,
Készítettem: könyvborítókat
Szerkesztettem: könyveket
Dolgoztam: óvodapedagógusként, zenetanárként, fejlesztőpedagógusként, stúdióban hangszeres zenészként, énekesként, keverőként, vágóként, zenei rendezőként, zeneszerzőként, hangszerelőként
Komponáltam: rengeteg zenét
Rendeztem: színpadra mesejátékot, Tv stúdióban tévéjátékot
Tartottam: szakmai előadásokat és bemutatókat hazai és nemzetközi konferenciákon
Alakítottam: kórust és színjátszó társulatot
Színpadon: játszottam énekes-, valamint prózai szerepeket
Hangversenyteremben: játszottam szólistaként zongorán, zenekarral zongorán, énekeltem magánénekesként, dirigáltam kórust
Készült velem: 2 tv-riport, 2 rádió-riport, számtalan cikk található rólam, interjú velem, valamint a leglényegesebb:
egyike vagyok annak a 12 pedagógusnak, akik saját módszereik, azok évtizedek óta tartó sikeres és eredményes alkalmazása következtében szereplői egy 4 nyelvre lefordított, és feliratozott szakmai DVD-nek, és a hozzá tartozó könyvnek, ami már 6, művészeti nevelési világkonferencián mutatódott be a szereplő pedagógusok önálló módszereinek és munkásságának ismertetésével egyetemben.
Módszertani könyvemet és tankönyvemet 11 országban használják eredményesen (magyar nyelvet értő tanárok)

És nem mellesleg, hanem főleg: felneveltem/tünk 3db. közös, sajáttermésű fiút, 36 éve nyűve közben egymás idegeit, ugyanazzal a férjjel…

[Anna1955]

Dr. Varga Imre
alias: Emericus




1960. június 15-én születtem Debrecenben. Édesanyám pedagógus, Apám mérnök volt, a húgom bíró, jómagam meg író – szerettem volna lenni, de a tüdőgyógyászatnál kötöttem ki. Az olvasás szenvedélye a családban általános volt. Írni kisiskolás koromban kezdtem, ezek a művek nem maradtak fenn. Komolyabban tizennyolc éves korom óta verselgetek. Önálló művem eddig nem jelent meg, hacsak nem számolom a szakirodalmat (cikkek, egyetemi jegyzet, tankönyvrészlet). A Fullextrához 2005-ben csatlakoztam.

Külsőre általában nyugodt, kiegyensúlyozott ember benyomását keltem. Valójában nyughatatlan, mindig elégedetlen valaki vagyok. Félrevonulónak, önzőnek is tartanak, pedig szeretem a társaságot.

Igyekszem – mint valamennyi ember - jelet hagyni magam után. Szeretném, ha ezeket a jeleket a fiam is észrevenné. Ez minden.

[Anna1955]

Bazsó Gábor
alias: Baggio011






1985-ben születtem Budapesten. 18 évesen vagyonőrként kezdtem dolgozni, majd raktáros, és eladó is voltam egy dvd kölcsönzőben. Jelenleg értékesítési előadóként dolgozom egy nyílás-zárókkal foglalkozó cégnél.
A környezetem szerint elég nehéz eset vagyok, amolyan hangulatemberke, de aki szeret, így fogad el, aki nem az pedig így járt. Kicsit bosszúálló, és haragtartó vagyok, ami nem feltétlenül erény…
1997 óta érdekel a dalszöveg írás, konkrétabban a hip-hop, és rap zene. Később a kemény rock szele is megérintett, de abban nem vagyok elég jó, így marad a hip-hop-os vonal. Jónéhány versenyen, rendezvényen léptem fel szólóban is, és anno többen is. Minden érdekel, ami zene, igyekszem mindenbe belekontárkodni, ami ezzel kapcsolatos, és igyekszem sok jó rímet gyártani! (bár ez nem mindig sikerül) Nagy szenvedélyem közé tartozik még a foci, és a horgászat is.

[Anna1955]

Piro M. Péter
alias: piroman





1968-as kiadás, nagyvárosi proligyerek.
Korai munkássága: heavy metal, punk és rock együttesekben énekel, basszerozik és dalszövegeket ír. (Ezen zenekarok méltóképpen a múlt homályába vesztek.)
Az utcán szocializálódik, így nem csoda, hogy mesélő és szavalóversenyeket nyer.
Beszervezi egy időre a Magyar Néphadsereg, majd beáll egy rendvédelmi szervhez. Munka mellett elvégez két főiskolát.
A hivatásáról sosem ír, de álneveken publikál néhány maró szatírát.
Sokáig csend és néhányszor elköltözik.
Aztán reménytelen szerelmének a honlapjára feltesz párszáz verset, de szerencsére egy hackertámadás megsemmisíti azokat. (És mivel sosem őrzi meg semmilyen formában az írásait, nem kell már tartania az utókor rosszallásától.)
Véletlenül akad a Fullra és mivel megint reménytelenül szerelmes, írogatni kezd. Szerencsére itt már tanul és rájön, hogy adni kell a formára is.
Továbbra is úgy gondolja, hogy mindenki azt csinál a verseivel, amit akar, mert a vers nem magántulajdon.
Hosszútávú tervei: sör, moci, rakenrol.

[Anna1955]

Pap Zoltán
alias: pzoli




A prágai tavasz árnyékában születtem, de szüleim és a szűkebb-tágabb család azért örült jövetelemnek. Apám ezt - már korábban, nővérem érkezése okán is - így kommentálta:

„Igaz, hogy édesanyád
hozott a világra,
de a csillagos égből
én hoztalak el...”

Csepelen cseperedtem, egészen 22 éves koromig, amikor is egy vészesen fellángoló és azóta is tartó szerelem okán Ferencvárosba származtam el. Azóta itt élek, de Csepel, a csepeli "Kis-Duna" azóta már egyenesre gyalult, de gyermekkormomban még vadregényes partja, ahol a környékbeli srácokkal indiánost játszva felnőttem, örökre beleégett a szívembe.
Tanultam hegedülni, majd a törékeny hangszert az egy kicsit robosztusabb gitárra cseréltem. Ez annyira jól sikerült, hogy egy térben és időben korlátozott népszerűségű, ámde igen értékes zenekar tagja lehettem. Voltam katona, esküvői- és éttermi zenész, alkalmi szobafestő, amit azért részben igyekszem feledni. Voltam technika oktató, napközis és zenei előéletem miatt oktattam éneket is egy általános iskolában, aztán az eredeti mechanikai műszerész szakmámat informatikai rendszer-programozóra „upgrade-eltem”. Jelenleg egy sok tekintetben izgalmasnak mondható munkahelyen dolgozom, informatikai területen. Szabadidőmben szívesen olvasok, főzök, és ha időm engedi fotózom, zenélek.
Az írás kényszere - mint az már az idézetből kiderülhetett - „atyai áldás”. Apám - megítélésem szerint - értékes írásokat hagyott az utókorra. (http://ps.uw.hu) A gének hívó szava ellenére elég sokáig csak hébe-hóba írtam, ezek az írások többnyire nem is maradtak meg. Valószínűleg nem is nagy kár értük. Az elmúlt egy-másfél évben aztán azon kaptam magamat, hogy van miről írnom. Azóta írok. Apám intése ellenére néha verseket, mert szeretem a rímeket, de többnyire prózát, mert amúgy is sokat beszélek. Bár ezt - önismeretem lassú, de természetes fejlődésének gyümölcseként - csak egy ideje tudom magamról. Szeretem az írást, hobbinak tekintem.

[Anna1955]

Pozsa Ágnes
alias: Szemilla




Mindig is szőke és kék szemű akartam lenni, de persze nem lettem. Mondanom sem kell, fekete a hajam, és a szemem is, amiről már gyerekkoromban rögtön mindenki tudta, hogy tele vagyok huncutsággal.
Én meg igyekeztem bebizonyítani, hogy jó kislány lehetek fekete szeműen is, de közben alig vártam, hogy felnőjek és szőkére fessem a hajamat, és végre megmutathassam igazi valómat. Fekete hajúan, és fekete szeműen sikerült is jó kislánynak lennem, bár nagyon nehéz volt, mert folyton arra kellett figyelnem, hogy ne okozzak bánatot anyukámnak, aki már akkor is szomorú lett, ha négyest vittem haza az iskolából. Ezért aztán nagyon igyekeztem jól tanulni, hiszen magamnak tanultam, vagyis az életnek, de igazából soha nem beszéltem senkinek arról, hogy én csak anyukámnak tanulok.
Mikor aztán végre felnőttem, és az lehettem aki vagyok, akkor lemondtam a szőke hajfestékről, mert az ember legyen önmaga!
Később elkezdett őszülni a hajam, azóta viszont folyton be kell festem feketére, hogy önmagam maradhassak.

Mindig is nagyon szerettem volna jó anya lenni, de persze nem lettem. Lett 4 gyerekem, de nem vagyok következetes velük, mert én semmiben sem vagyok következetes, mivel túl sokat gondolkodom. A túl sok gondolkodásból meg mindig az lesz, hogy változik a véleményem, és amit egykor jónak tartottam, azt ma már nem tartom jónak, aminek a gyerekek isszák meg a levét.
De én legalább nem követtem el azt a hibát, amit anyám!
Én sosem kérdem meg a gyerekemet, hogy "ugye el akarsz mosogatni?" mert tudom, hogy ez nem valódi kérdés, és a nem valódi kérdések tovább növelik a gyerek kiszolgáltatottságát. Ezért aztán inkább én szolgálom ki a gyerekeimet, ami szintén nem tesz jót a fejlődésüknek.
És persze, én nem várom el, hogy tiszteljenek ezek a büdös kölkök, mert tapasztalatból tudom, hogy a tiszteletet ki kell érdemelni, úgyhogy inkább szeretem őket, amíg lehet, mert úgyis hipp-hopp megnőnek, aztán minden hiába, mennek a maguk útján. Ettől a gondolattól mindig nagyon szomorú leszek, de ez az élet rendje, nincs mit tenni. És amivel nincs mit tenni, abba jobb, ha beletörődik az ember. Vagyis én.

Mindig is nagyon szerettem volna jó feleség lenni, de persze nem lettem, mert egyszer csak arra ébredtem, hogy nem találom magam, és ha valaki nem találja magát, akkor az nincs is, és aki nincs, az nem lehet jó feleség. Ettől a felismeréstől aztán nagyon megijedtem, úgyhogy igyekeztem minél előbb magamra találni. El is indultam a saját utamon, mert csak a saját utamat járhatom, amin még senki se járt. Nem lehet rajta csodálkozni, hogy el is tévedtem, bár sokan csóválják a fejüket, akik nem a saját utamon járnak, hogy jó dolgomban nem tudom mit csinálok, de azokkal nem kell törődni, mert az ő útjuk más mint az enyém, honnan is tudhatnák, milyen nehéz nekem a sajátomon haladni.
Úgyhogy én megértem őket, mert a megértés az egyetlen módja annak, hogy áradjon bennem a szeretet, márpedig jól, csak jószívvel láthat az ember.

Azért nem adom fel! Még annyi minden szeretnék lenni, ami nem lehetek, de legalább életem végén nem tehetek majd magamnak szemrehányást, hogy meg sem próbáltam.

[Anna1955]

Nagy Norbert
alias: norbert






1975 februárjában születtem Budapesten.
Az általános iskola helyszíne, "stílszerűen" a József Attila volt, a gimnáziumé a kőbányai Szent László.
A középiskolás éveket, életem legjobb időszakai közé sorolom, s bizony-bizony ekkor követtem el első verseimet is.
(Hála az égnek, már nincsenek meg )
Az érettségit a "kalandozások kora" követte, főiskoláról-főiskolára ugrálással, szinkronszínészettel, nyelvvizsgával, idegenvezetéssel.
Hogy e színes kavalkádból, a papírokon kívül, mire jutottam, azt helyszűke miatt inkább nem részletezném...
Az irodalom azonban kedves, és állandó barátommá vált a hosszú évek során s ez a "viszony" mostmár remélhetőleg élethosszig tart.
Az olvasás és az írás életem legfontosabb dolgai közé tartozik, s talán egy napon majd saját kötettel is elbüszkélkedhetek...
Jelenleg Budapesten élek párommal, akit ebben az alkotóközösségben ismertem meg, és akivel azóta is kölcsönösen inspiráljuk egymás életét, írásait.

[Anna1955]

Varga Irén
alias: melissa



Budapesten születtem 1961-ben, egy márciusi hajnalon. Türelmetlen, kíváncsi természetem már ekkor elősejlett, egy hónappal hamarabb érkeztem. Piciny súlyom miatt, az orvosok korai halált jósoltak, nem tudták, küzdő típus vagyok, életben maradtam.
Anyám azt mesélte később, olyan csúnya voltam, mint egy szőrös kismajom, ezért, ha kivitt az utcára, mindig letakarta az arcom egy pelenkával.
Mikor döntenem kellett, hogy melyik családba szülessek, anyámnak egy gyári munkást, apámnak egy lakatost választottam. Így sikerült egy nagyon szegény otthonba csöppennem.
Másfél évvel később lánytestvérem született, majd néhány hónap múlva, hogy továbbra is három főből álljon a család, apám elhagyott bennünket, egy másik kéttagú családot választva magának.
Anyám nem ment ismét férjhez, így mostoha nélkül, de nagy nyomorban, ingerszegény környezetben nőttünk fel.
Állandóan költöztünk, így megismerhettem a falusi, a kisvárosi és budapesti életet egyaránt.
Az általános iskola nyolc osztályát három, a gimnázium négy osztályát, szintén három intézményben végeztem el.
Már gyerekként, kamaszlányként is tudtam, hogy a bennem lévő érzelmeket valahogy elő kell csalogatnom, ezért több művészeti ágba is belekóstoltam.
Tanultam zongorázni, énekelni. Szavalóversenyeken vettem részt, majd a népi tánc és különböző sportágak következtek. A gyakori költözködések miatt ezek a szárnypróbálgatásaim általában félbe maradtak, volt úgy, hogy a következő lakhelyünkön is sikerült folytatnom.

Szépirodalommal utoljára, a gimnáziumi évek alatt foglalkoztam, hacsak azt a hegy magasságnyi könyvkupacot nem említem, amit azóta elolvastam, és leszámítva azt a néhány jelentéktelen szerelmes verset, amit huszonévesen fabrikáltam.
Az elmúlt húsz évben, csak a családommal foglalkoztam, időközben született két fiam, őket neveltem, elváltam, gondoskodtam a megélhetésünkről.

A Krisztus utáni 2008. év jelentős fordulópont az életemben.
Ekkor tört rám, hirtelen a semmiből, minden előzmény, vagy kiváltó ok nélkül az íráskényszer.
Elsőként jött a próza, majd egészen váratlanul, verssorok jelentek meg a gondolataimban.
Most felváltva írok prózát és verset. Ez a folyamat feltartóztathatatlan. Remélem. Mert nagyon jó, egyszerre felzaklató és megnyugtató érzés. Vérpezsdítő élet ez így, az ébredező lélek élete, tele szeretetet és érzelmeket közvetíteni akarással.