Hepp Béla (a_leb) - Tánc a romokon (Előadó: Fandl Ferenc)
Most halk zene emel az összed?lt világ fölé,
kicsit talán a végtelen id? repít,
nézlek, e széttört zöld tükör magába rejtené
kimondott kínját, cseppnyi, fényl? csendjeit.
Még minden léptünk fáj, ?szinte, eltört mozdulat
követ egy sóhajt, hangszilánkja felsebez...
alattunk összetört tegnapban botlik a tudat,
ahogy belénk kuszál egy régi hanglemez,
s minden újabb csendb?l lágyan kibomló dallamív
továbblendíti tört varázsú éjszakánk,
minden lassan ringó léptünk megállni visszahív,
hogy száz képét a nyárnak úgy borítsa ránk,
ahogy megéltük mind. Ezernyi féktelen öröm,
már sodor a tánc, test a testnek válaszol,
egy szó dobol csak bennem újra, újra: köszönöm,
szállhattam Veled, percekre, valahol...
Lábunk alá a csend a hajnal fényeit veti,
élesen hasít belém a józan értelem.
Nem, a tiszta ész hogy vesszelek, azt nem jelentheti.
Múltam romjain is táncolj, táncolj velem.
Legutóbb Anna1955 szerkesztette (2013 Jún 13 Csüt 7:57), összesen 2 alkalommal
Meséltem Rólad a felkelő napnak
mondtam, hogy tőlem most elmész
mert ő az ki fénnyel vet véget az álmoknak
hát vigyázzon Rád, nehogy bajod essék.
Megsúgtam az éppen fogyó holdnak
hogy elszólít tőlem egy új remény
kértem ezüst fénypalásttal védjen
ha bántanának riasztó éji árnyak
hisz már nem védhetlek meg én.
Minden út végét megkerestem
mely most tőlem messze visz
s rá útjelző táblákat szögeztem
ha a most gyönyörű irányt elveszítve
az életlabirintusában kétségbeesve
bolyonganál kiutat keresve
rátalálj a hozzám-vezetőre.
A csodáról mi vagy, s voltál
szólt már vers, rím és dallam
s tudom valami hiba mégis volt bennem
hogy most így, Nélküled maradtam.
A mélyvörös rózsa üzenetét
most már, bárkitől is kapod
valamennyi szirmán tisztán láthatod
hisz harmatcseppként ott ragyog
az érzés, ahogy én Rád gondolok.
Veled szeretnék megöregedni,
s majdan együtt hallgatni az esti csendeket,
melyek szótlanul is elmesélik nekünk
a megmásíthatatlan boldog éveket.
Szeretném örökbe fogadni szép tekinteted,
megbújni benne, mint egykor hajdanán,
s a benne meglapuló csillagfényű könnyet,
ajkamhoz emelni, hadd csókolja szám.
Szeretném kezed fogni, néha remegőn is,
így sétálva körbe-körbe az ódon helyeket,
s majd így lépve át magunkat a levélhulló őszbe,
hogy egyazon idő legyen, mi avarba temet.
Mert te értem születtél, és én érted születtem,
minket úgy alkotott Isten kéz keze,
hogy általa legyünk kincsei egymásnak,
s abban örök időt nyerjen az élet értelme.
Nekünk együtt kell élni, és együtt kell halni,
külön--külön már úgy sem léteznénk,
ezért fogd a kezem, és el ne engedd soha,
mert én, míg élek, szorítom a tiéd.
A torony évszázadok sóhajait őrzi rendületlen,
s némán figyelte rezdülését a csendnek.
Miért szeretsz? - kérdezted Kedvesem,
s az ódon falak összesúgva Téged ismételtek.
Láttam a gondolatokat cikázni íriszedben:
szivárványt csillantott szemedben egy sós csepp.
Miért is szeretlek…?
A Hold vajon miért szereti a Földet…?
Fáradhatatlanul kíséri égi útján,
örök időre összekötve.
Vagy a madár a végtelen kékséget,
melyben szabadon szárnyalhat kedvére.
És a tenger mélyén élő plankton
miért szereti a vizet?
Ki mondhatná meg azt,
hogy miért szerette Jézus az Embert!
Az Embert, ki megtiporta, meggyalázta, megölte!
Szeretlek…
Mert részemmé lettél,
mint része hegedűnek a vonó,
zongorának a húr,
gyökere a fának,
magja a gyümölcsnek…
Mert bőrömnek csak simításod ad színt,
mert ajkamra csak csókod lehel pírt,
mert tüdőm Téged lélegzik,
mert szívem nélküled
nem képes dobbanni.
Koltay Gergely - Mondd gondolsz-e rám?
(Előadó: Benkő Péter)
Mikor egy este otthon egyedül talál, az ablakon kinézel, de semmit se látsz,
Mondd gondolsz-e rám?
Mikor a napok léggömbjéből az idő elszivárog és elfelejtett szavak után nem fordulsz már vissza,
Mondd gondolsz-e rám?
megteszel mindent, úgy csinálsz, mintha élnél, órádra nem nézel, elrohansz, mielőtt sírásra görbülne a szád,
Mondd gondolsz-e rám?
Mit elvettél magadtól nem kapod ajándékba vissza, imád az égbe, hallgatásod a földre száll,
Mondd, gondolsz-e rám?
S mikor tavasszal nyílnak az erdei virágok, magadat a tükörben olyan öregnek látod,
Mondd, gondolsz-e rám?
Tested áruként a holnapnak kínálod, és napról-napra árulod el titkaid másnak,
Mondd gondolsz-e rám?
Mikor szerelmes kutyák vonyítanak az éjben, te egyedül gyötrődsz fészkedben,
Mondd, gondolsz-e rám?
Pedig várod, hogy az élet újra Rád találjon, de legbelsőbb titkaid nem érti új barátod,
Mondd gondolsz-e rám?
Egyszer majd, tudod, szép lesz újra minden, nem lesz hiba a dalban, nem lesz hiba a versben,
igaz lesz minden szó, a csókok szívhez érnek, s a madarak messzi délről lassan hazatérnek.
S én várni fogok, mert várni kell arra, aki nem jön el...
Fáradt éjszakában tudod álmatlan a csend, de hajnalban a derengés még reményt üzen,
éhes madár a reggel, az emlék megpihen, akit az éjjel vártam, nem jön ma sem el...
Koltay Gergely - Légy csak úgy... (Előadó:Farkasinszky Edit)
Légy csak úgy szerelmem
ahogy napfény csillan a hallgatag tavon
szikrázón és változón
boríts el fényeddel forrón és vallatón
Légy olyan, mint a hullám,
mely felemel, ölel, majd mélybe ránt
És légy meleg fészek
megbújva lombok hajlatán
Légy nekem árnyas hely a pusztán, hosszú út után
vagy messze látszó torony fagyott szirtek fokán
légy illatos kávé egy fáradt reggelen
légy örjítő vágy s az értelem
adj magadból többet
add egész önmagad
kívánom önzőn
ne ölelj többé másokat
Légy mostmár vak
hisz láttál mezítelen
agyad hátsó zugában is csak nekem legyen helyem
úgy nézz rám, hogy magadat lássad
légy árnyék
s én leszek hűen követő társad
légy apám s szeretőm
légy férjem s fiam
enyém légy egészen
engedd, hogy lehessek te és önmagam
Mit gondolsz, mi tart minket eggyé?
Bűbáj, csók, álom, mese, fény?
Vagy hogy régi jajunk válik enyészetté,
míg mosolygunk együtt sorsunk vad dühén?
Lopott percünk, melynek örömét
magunkkal visszük a másvilágra is,
vagy a hit, a szent könnyelműség,
hogy babérág híján adatott egy fétis?
Ugyan már, kérlek, el ne hidd,
hogy szerelmünk Isten festett oltárképe,
a végzet álarccá becstelenedik,
ha nem hajtasz térdet mindennap érte.
Azt hiszed vágyad tart lelkem ölében?
Vágyad, mely eddig annyi szívért ömlött?
Bár látom, hogy most, mint tenger öblében,
a kagyló, óvnád az egyetlen gyöngyöt.
Ám nászunk addig lesz megterült asztal,
míg a bölcs Sors késztet észrevenni,
hogy nem az a tied, mit kivívtál harccal,
hanem amit táplál a törékeny semmi.
Már nem hallom egy sohasem volt perc fülembe dörömbölő csendjét,
már nem hallom, amit kerestem, s hogy kerestem is csak emlék.
Te magad akartál lenni, de mit kellett volna tenni,
amit akarhattunk volna, az megmaradt, az semmi.
Mese, hogy volt egy öreg ember, s egyszer hullt a hó,
de az apóka s egy néni azt mondták mégis, talán mégis.
Mégis védik ami megmaradt, hogy legyen úgy ahogy az élet kéri,
ahogy senki sem érti, legyen,legyen mégis.
Lesz valaha egy új világ, mely megérti mi fájt, mely arról szól,
hogy volt két ember, ki ugyanarra várt.
Mindkettő gyenge volt, vétkezett.
Önmaga s a másik ellen, nem tudhatták, mit hagynak el, hogy emberük az ember.
Az egyik csak élt, a másik csak kért,
csak szeretett, csak úgy senki ellen, de az egyik nem vette észre s megölte őt, önmaga s a másik ellen.
Ha olvasod e mesét, sírsz majd anyáddal, sírsz ott a sírnál,
ahol temetsz majd engem is, ahol késő már, ha hívnál.
Nem szégyen az a forradás, melyet titokban mutattál,
mely az a seb, hogy találkoztunk, hogy önmagadban láttál.
Most nagyon kéne, hogy valaki átöleljen, elhiggye, őszintén szeretném,
nagyon szeressen úgy,ahogy én is szeretném.
Jó lenne most, ne kelljen arra várni, mit szól a világ, jó lenne semmit se látni,
jó lenne hallani lépteid a lépcsőn, hogy jössz, mert döntöttél,
nem kell többé az álmot várni, az álmot, ha itt lennél, mert nincs még, nincs késő.
De annyiszor volt már szó, olyan szó, ami a végső.
Mindent szétrontottam magam körül, mert tudtam, reád vártam,
bár tudom nincs értelme, mégis ezt kívántam.
Száz betű hangzik, kavarog fülemben,
szavakká érlelve apró dallamot,
értelmet keresve minden ütemben,
hogy kifejezze azt, aki én vagyok.
Önmagam kutatva befelé nézek,
szeretnék fogódzót lelni valahol.
Elvesztem az úton - és nem kerestek…
Legbelül a szivárvány sem ragyog.
Két tudat hasít elmémből szilánkokat,
elmúlt idő mezsgyéjén kódorgok,
súlyos gondolat rág belőlem részeket;
- álommá szenderülő pillanatvarázsok.
Elmondanám,
- még el is énekelném -, ha lenne hit,
mely indulni késztetne tovább,
tán életet nyerhetne a megbúvó lét is,
ha ezernyi kétségem nem lenne bilincs!
Szavak, hangok simítják érzékeim…
Távolról megérint, lágyan szól,
dobbanó szívemben szeretném érezni,
de gyáva lelkem - már nem válaszol.
Legyél nekem. Látod, két egyszerű szó fekszik
egymás mellett békésen. Sorok között akár
... észrevétlen el is bújnak, elszaladsz felettük,
s e két szó így nem jelent többet, csak magányt...
.
Legyél nekem fény, mely vezet, legyél utamon
gránit kövezet! Félelmemben biztató szó,
perzselő hőségben hűsítő tó! Félelmemben
nyugtató ölelés, ajkamra szelídült forró csók!
Legyél nekem rügyfakasztó, virágos tavaszom!
Légy perzselő nyaram, aranyba öltözött őszöm,
s ha jéghideg kezét vállamra teszi majd a tél,
akkor az legyél, kinek utolsó csókját megőrzöm.
Legyél nekem a minden a semmi határán túl!
Az legyél, aki sosem voltál még senkinek sem,
és nekem sem volt más! De oly mindegy már,
mi leszel, és miként, csak legyél nekem, velem.
Legyél nekem, mert nincs a Földön senki, aki
elviselne engem jóban, rosszban, mindhalálig
szerelemben. De Te! És csak Te, senki más:
legyél születésem, és gyönyörű szemfedelem.
Legyél nekem! Miként a földön, a mennyben is
a mindennapi kenyerem, és mint miképpen
én leszek Neked a könnycsepp, mely örömben,
bánatban csillog szemed sarkában, s hiánya éget.
Legyél nekem a dal a csendben! Legyél szó,
a kimondhatatlanságig megvakult egyetlen
valóságban! Nem. Esküszöm, Már nem kérlek!
Már könyörgöm: Bárhogy, csak legyél nekem!
Valami úgy fáj.
Lelkemen penge éle hasít.
Jajdulnék, de a hang
Fogak fésűjén megakad.
Zománcot szakító rianás.
Összeszoruló, hangtalan
Csikorgást zenél a kín.
Valami úgy fáj.
Bordák közt veri ketrecét.
Jajdulnék, de a jaj
Hangszálak fagyába belehal.
Jégcsapok ezerré szakítják szét.
Mélyről pattogzó sóhaj
Csupán a vergődő lét.
Valami úgy fáj.
Torkomra könny csordul.
Jajdulnék, de belül ég
Nyelem savanyú-sós levét.
Arcomon mosolymáz
Kemény, karctalan acél,
Fénylő maszk, ne lásd!
Elengedtelek...
mint fényt a csillagok,
s nem tudlak követni, mert erőm elhagyott.
Úgy engedtelek el...
mint csend a sóhajom,
könnyekbe fojtottan, tűzpiros hajnalon.
Elengedtelek...
mint ma a tegnapot,
tulipán a szirmát, mit porba hullatott.
Úgy engedetelek el...
mint levele a fát,
alája terítve szeretet paplanát.
Elengedtelek...
mint árnyék a Napot,
nehogy eltakarja, inkább utat hagyott.
Úgy engedtelek el...
mint csodás pillanat,
magamba zárva, mint ládikát a lakat.
Elengedtelek...
mint éjszakát a csend,
hogy elgurult gyöngyként csillogjon a rend.
Kérlek hát ne félj...!
van még ki Rád vigyáz,
hiszen csak én engedtelek el... senki más.
Ma felhőt bont az ég, sólyom-csillagom,
s kitárul a világ szemeid előtt.
Egy lágy muzsika szól fenn a karzaton,
hol angyalok sírnak nyári könnyesőt
Ma láztól ég a nap, s tüzes csókot hint,
gyémánt-bölcsőn ringat minden fénysugár.
Kék hold útján járó csillag keze int,
ha suhanó szárnyad virágrétre száll
Megszületni vágytál e földi létben,
hol erdők zengik a madarak dalát,
és hegedűhúr játssza el majd szépen,
egy kicsiny sólyom-szív dobbant ritmusát,
melynek átfutó sóhaja a szélben,
oly félve reszket meg, mint a nyárfaág.
A hajnal piros és sárga ingben vacogva,
csendesen a tájat páratengerben mossa.
A lélekben múltnak hűvös borzongása száll,
így keserű fájdalmával egyedül kószál.
Kitörő vágyak kinyílt festetlen ajakkal,
csókokat remélnek, ólmos szemhéjú arccal.
Ám a véresen pislákoló, reszkető szem,
vörös foltot vetít a fénylő napos égen.
Hogy kisarjadjak, s szomjas lelkem lángra kapjon,
kebled melege lesz így hő-perzselt dombomon.
Hallod kedves a zenét mely szívemben zokog?
Ölelj gyöngéden át, mert boldogságot hozok.
Olyan vagy, mint virágillat, belőled élek,
szerelmünkből ily módon születik költészet.
Ha a bágyadt ezüst Hold, reszkető tóra száll,
úgy suhanj felém, mint egy vakító fénysugár.
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban