Versfolyam

[Halogen]

A tegnap igérete
A holnap ellentéte
Nem kellene itt lennen
Azt hiszem, mégse
Holnaptól más leszek
Tegnaptól ugyanilyen
Koponyák vagy üres fejek
Itt vagyunk, ennyien

[Vigi]

Szegényebben, de méltósággal
baktatok utamon valahol...
Az út oldalán egy korhadt fán
szerelmesen egy gerlepár...
Csiviteli az egyik, útra készen
az ismeretlennek nekivág.
Szól a másik, mit teszel?
mi lesz szomorú kedveseddel?
De hasztalan a kérlelés, érvelés
huss, és nyomban tovaszáll,
egy pár toll csak, mi alászáll,
s a porba feküszik...
ó, jaj kicsi madár
szívedbe ezer karom váj...

[veva]

Minden holnapban
új reménység van,
csak ki kell várni
azt a holnapot,
s megtalálni,
ki reményt adott!

[ukume]

Egyszer, mint egy filmet
visszanézed élted,
hogy min sírtál?
Talán nem is érted.
Az új nap mindig
új reménnyel ébred,
rád találnak, meglásd
a hosszú, boldog évek!

[veva]

A hosszú évek másra várnak.
Én örülök már minden mának!

[zsoló]

Óh, milyen szép, és a kis patak cseppenként is ragyog
Csobogjon hát tiszta vize, s én melléülve hallgatok
Oldalágak, kis erecskék, bátran fussatok bele
Ezerszínű és csillámló lelkeitek fémjele

Mind-mind egy-egy kis fénysugár a halál sötét éjjelén
Melengető bágyadt napfény a fagyban gémberedett kezén
Mely több aranynál, színezüstnél, s nem nyeli el a verem
Mert Neked szól, kinek szívén kopogtatva keresem

Azt a belőlem hiányzó elröppent kis madarat
Kinek fészkét Te ismered, s mikor hangja csalogat
Árkon-bokron át törve is szomjazva csodás dalát
Követned kell, mert Ő a kincs és nélküle értelmetlen a világ

[Vigi]

Valahol biztos létezik egy ország,
hol a boldogság kék madara él
lágyan ringnak a szélben a virágok
s a napnyugtára boldog hajnal kél...

Valahol biztos létezik egy ország,
buja erdők és sejtelmes hegyek közt
hol fűszeres, szerelmes illat száll,
s kőkemény sziklákkal nem harcol az ár...

Valahol biztos létezik egy ország,
hol a szomorúság nem vert tanyát,
szíved bánatát nem kell elsírnod,
mert szívedet a boldogság hatja át.

Hol van ez az ország?

[zsoló]

Van nekünk egy folyónk, immár dallal áradó
Nyugton sodor minket, mélye tiszta, látható
Jer, fürödjünk együtt, és ússz fel vissza velem
A forrás első cseppjét ízleljük meg, igen:

Lásd, mivé lesz sok egymásra lelt édes szó
Szórd kincsedet közénk, Te is, távol való
Írjuk együtt tovább, folyjon történetünk
Ne félj tőle, szép lesz, hisz ez az életünk

[ukume]

Ó, a búsképű lovag leszállt lováról,
folyóparton ülve hallgatja, mit dalol,
az esőcsepp hagja a folyó vizén...
lelke vándorol, átragyog Isten egén
szomorú szíve dobog egy szép lányért,
ki eladja magát másnak egy petákért,
de ő fáradt arca mögött tündöklő fényt lát
szélmalmokkal vív, így mutatva példát,
s hogy igaz szerelmével dicsőséget arat...
A vége nem számít, míg a hős marad.

[zsoló]

Ha erre járok, megcsodállak;
Szép partjaid közt elmaradnak
Változnak az évszakok, s a tájak
A meder mélyül, s a madaraknak

Lába már nem kövecskéken áll
Melyek között, érként csörgedez
És gyémántként csillan a víz-kristály
Mit terelve gyermekkéz ereszt

Büszke hajók járják teherrel
Rakományuk vízvonalig ér
S a csalogány tornyukra fészkel
Fázva bújva, mikor feltámad a szél

Szétnyílik és nagy lesz, mégis szép
A parton messze házak állnak
És az ég feletted csupa-kék
Ha erre járok, megcsodállak…

[csingi]

Hallom hangodat csobogó csermely
hogy szaladsz frissen rögös medredben
el nem térít utadról e sok akadály
csillogsz és futsz egyre tovább.

Partodon zsenge fű, bokor terem
zöldjüktől felfrissül képzeletem.
Lelkemben egy vers, mint madár dalol
Az ének hegyeken túl száll, vár valahol.

[zsoló]

Nem bizony, nem állhat meg sohasem a folyó:
Bár, mi partjain terem, csodálni való
Új ágból ömlenek, hajtva …(várjatok!! )
A mélyben tovább sodornak vad áramlatok

A kő piheként gördül, alul súlytalan
Felül marad minden, aminek súlya van
Oly folyó ez, amely árad, noha nincs
Szívünkből foly tova, de visszatér a kincs

Mert látod? (én már igen!) a fény rajta ragyog
Előbuggyant egy csepp és hozzáadhatod
Szemed elárulta szép szíved rejtekét
Meglelheted, csak jöjj: lelked nyugvó helyét

[Samway]

<br>Bércek visszhangozzák énekem<br>Te vagy nekem a kedvesem<br>Lelkemben csobog a versed<br>Megőriz örökre képzeletem,<br>

[Vigi]

Kedvesem az egész világ,
s az Élet, mi oly csodás,
nincsenek városkapuk,
nincs pénz, nincs áru,
nincs bitó, nincs hóhér,
s nem hull többé a vér..

Hol nem hervad a virág,
illatát bőségesen ontja,
nem lobban el a vágy,
örökké dobog a szív,
az ajkakróll nem búcsúzik
a dallam s örökké táncra kér.

A haldoklónak nem int a kaszás,
csak hiszi, hogy a halál vár reá,
s nem rebben el a lélek többé,
bús szemét nem teszi vörössé
a könny, hol ismeretlen a közöny,
s az Élet itala nem méreg,
siratva megélt, eltékozolt élet.

Itt hagyom hát nektek a térképet,
Útmutatót, hogy révbe érjetek,
ott leszek majd magányos ösvényen,
mikor kél a hajnal, s az éj mesél:
őrzöm majd lépteteket, s vigyázok,
hogy megláthassátok e Világot...

[veva]

Hold-udvarban csillaglányok,
ropják a végtelen táncot,
de ha a Nap rám köszön,
többé hozzád nincs közöm.
Te mész arra, én meg erre,
ne gondolj a kerevetre!
S ha az este, újra eljő,
bizony hozzád bújik majd ő!