[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 331
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 331


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

A "Pai-Csi Van" lelet
Ideje:: 07-05-2005 @ 11:25 am

Miután a kínai kormány ismét engedélyezte az újabb ásatásokat, máris érdekes leletről számolhatunk be: a régészek Nan-Tien Zsen palotájának feltárásakor bambusztekercseket találtak, melyek töredékesen ugyan, de korabeli leveleket és feljegyzéseket tartalmaznak. Ezek közül most egy hivatalnoknak, Pai-Csi-Vannak tulajdonított, erősen sérült tekercs tartalmát adjuk közre.

I. töredék:
Pai-Csi Van jelentése


Szolgálatodban, a Fűszerek felügyelőjétől:

Magasságos Nan-Tien Zsen!

Tudatom Méltóságoddal, hogy a Birodalomra romlás leselkedik. Kötelességemnek tartom megnevezni a kívül s belül settenkedőket: a Délieket... Ők azok! Ők furakodnak köreinkbe, s fenyegető jelenlétük immár - joggal - megbotránkoztatja a Birodalom jámbor polgárait. Ó, ők azok, a Déliek, kik szaporák, mint a patkányok, szemtelenek, mint a majmok: betolakodnak belső udvarainkba, kertjeinkbe, munkát kérnek, sőt: követelnek, s közben aranyunkat vizslatják...
Négy éve, kegyes jóváhagyásoddal történt bebocsáttatásuk óta folyamatosan érkeznek újabbnál-újabb hordáik: vállukon tetves batyu, porontyaik, disznóik és rühes, vakogó ebeik szerteszét - így lépik át szent határainkat... Mi módon lehetne megfékezni e sáskahadat..? Hogyan lehetne gátat szabni pogány inváziójuknak, amely - látván kémeim jelentését a déli barbár háborúról - csak fokozódhat..? Nos, ennek megválaszolása legyen Bölcsességed érdeme. Elmédnek csupán egy szikrája is örök világosságot lobbanthat e súlyos idők homályában... Magam, ki nem vagyok több, mint rózsatetű-ürülék Uralkodóm csodás kertjében, csupán tapasztalataimat kívánom Eléd tárni a Déliekről.
Végezetül kérni bátorkodom Méltóságodat, hogy az ezen írásokat kézbesítő szolgát tartsa meg, összes ékszerével egyetemben, s kívánom, teljék benne sok öröme! Ajándékul adja, hódolattal, 

                                             szegény híved:
                                                         Pai-Csi Van

II. töredék:
Pai-Csi Van a nemes szívről

Elmélkedő sétánk során, ha kilépünk a Pillangók Kertjéből, ahol testünket-lelkünket üdítettük, s az utcára érve is nők illatát dédelgetjük még, az elmúlatott órák édes salakját, nos, még ha ily alkalmatlan pillanatban veti is elénk magát egy Déli, akkor sem lepődünk meg már. Ezek a nyomorultak mindenhol ott vannak... A jelenet szokványos, már-már unalmas: a Déli leborul, arcát az utca mocskába mártja, és remegő hangon, nyöszörögve bókol. Nem uszíttatjuk rá ebeinket, lovainkkal nem tiportatjuk sárba, kegyesek vagyunk ma... Mondják, testvérünk e nyomorult nép. Az írástudók állítják: immár bizonyos, hogy közösek őseink... Testvéreink..? Ezek..? Ezek a sehonnaniak, akik nem beszélik tisztán a Birodalom nyelvét, s azzal dicsekednek, hogy nincs írásjelük a HÁBORÚ-ra, viszont harmincféleképpen is le tudják írni, hogy "gyerek", "asszony", "ház"..!?
- Ki érti kérvényeiket, folyamodványaikat, he..? - szegeztük már nem egyszer a kérdést az írástudóknak. - És mondjátok csak, ki bogozza majd ki adóbevallásukat, hogyan rendezik ezek szabatos sorokba százértelmű, zavaros fogalmaikat..?

Az írástudók persze nem feleltek, csak kezüket tördelve hajlongtak, mi pedig a könyvtártermek mennyezetét fürkésztük: milyen fából ácsolták, s jól égne- e vajon, ha egy sötét éjszakán... véletlenül... Ám türelmünk határtalan, jóságunk mérhetetlen: végül csak erszényt hajítottunk a könyvmolyoknak, arannyal teljest....
Az előttünk hasaló Délihez is kegyesek vagyunk: balzsamos lábfejünket álla alá feszítjük, hogy felemelje a fejét, végzetét várva, s mikor már bizonyosak vagyunk afelől, hogy a szemébe toluló könnyeken át isteni szivárványban látszunk tündökölni, megkérdezzük: munkát keres-e... és... hmm... szállást is netalán..?
Szerencsés órában született a fickó, hisz íme, gondviselésünkbe fogadjuk: szolgánk lehet.
Ó, a nemes szív tettei Birodalmunk javára...
(Megjegyzés: itt sérült a bambusztekercs)

III. töredék:
Pai-Csi Van a birodalom pilléreiről

A Déli, nos, egy átkozottul csendes népség. Kócos asszonyaik nem rendeznek perpatvarokat, bájos hajbakapósdit, mint ahogy a mi barackbőrű nőink teszik... pedig e csetepaték a hétköznapok sava-borsaként pezsdítik a nemes férfiak vérét! Szolgánk is alig-alig szól. Ám ha családjáról kérdezzük, tekintete fellángol, és tüstént egy albumot von elő köntöse rejtekéből:
- A halottaim... Mind halott, akit itt látsz... - mondja csendesen. - ezeket az asszonyokat meggyalázták, majd kibelezték a barbárok..! A gyerekeket kettéhasították, kifolyatták a férfiak szemét és lemetszették férfiasságukat... Nincs családom, egy sem maradt közülük..! Miért is kérdezel engem erről, Uram..?! - emeli fel dacosan a fejét, és szeme sem rebben, mikor pimaszságáért megpofozzuk.
A felettes tisztelete és az alázat a Birodalom alapja. Tanulja meg a tetves is.

IV. töredék:
Pai-Csi Van az ünnepekről

Elérkezett az Ünnepek Ideje! Ó, az ünnepek..! Oly színesen, illatosan csorognak nemes hétköznapjaink közé, mint lépsejtekbe a legédesebb méz! Arcunk felragyog, kimenőt adunk testőreinknek, vérebeinket verembe záratjuk, forró fürdőt veszünk, rózsaszirommal pároljuk bőrünket, felöltjük legpompásabb köntösünket, magunkhoz intjük déli szolgánkat, és kilovagolunk a birodalom emlékhelyére, az ódon várfalakhoz.A lépcsőket járva áhítattal, kegyesen magyarázunk szolgánknak, értelmet ültetni igyekezvén konok fejébe, hogy tudja ő is e romok jelentőségét... Mondandónkat nyomatékosítandó, nevelő célzattal felmászatjuk őt az omlatag tornyokra, megemeltetjük vele a hajdani hajítógépek kőgolyóit, az ostrom emlékeit, hogy zsigereiben is megtapasztalhassa a dicső múlt emlékeit, melyekre a Birodalom épült... Mikor végül izzadtan, sápadtan újra elénk áll, újabb parancsra várva, rogyadozva és remegve, mintha belső hideg rázná, már biztosak lehetünk abban, hogy lenyűgözte immár áldott országunk. Megmutatjuk neki a sáfrányokat, melyek csak itt, a Szent Romoknál nyílnak, kizárólag csipkeakácok árnyékában: a legmagasabb bástyáról nézve úgy ring ott lenn a virágmező, akár szélben a selyemmel hímzett köntös...
Ám déli szolgánk, ez az istentelen, belerondít a szent áhítat perceibe. A történelmet ily közelről megtapasztalván, virágillattól bódultan, mind e szépségtől részegen, ó jaj, megered a nyelve..! Selypítve fecseg a déli akácokról, azok is csipkeakácok voltak, mondja, ásónyelet faragtak belőlük; fecseg a sáfrányokról, hogy azok "ottan" is nőttek ám, és "aztat" ők húslevesbe szórták sápkór ellen, meg hogy az akác ásónyélnek jó ugyan, de lapátnyelet nyárfából, fejszenyelet kőrisfából készítettek, és hogy szavát ne feledje, várandós nők és tépelődő természetűek ne egyenek sáfrányos étkeket, mert áttüzesíti és elégeti őket, mondja, és hogy mindezt az öregapjától tanulta, az meg az ő öregapjától, itt vannak ni..! - és újra előveszi a koszos albumot, kinyitja, képeket mutogat, fröcsög a nyála a beszéd hevében...
Észre sem veszi, hogy méla undorral lemaradunk mellőle; csak megy tovább, beszél, toporog, fecseg, visszafut hozzánk, majd kántálva, vakon újra előre iramodik, és mielőtt mocskos talpa alól elfogyna az ingatag falperem, mielőtt a mélybe zuhanna, kérdőn rebben ránk tekintete: értjük-e, amit mond..? Hogy mindez már nincs..!? Érti, Uram..? Nincs ásó, nincs lapát, fa sem, amiből faraghatna népem, nincs akác, sáfrány, nincs ház, nincs többé haza.., nincs...

Mit akart még oly igen buzgón tudomásunkra hozni, soha meg nem tudhatjuk... Figyelmeztetni nem volt módunk: hirtelen mozdulattal fordult el tőlünk, megcsúszott, egy hosszú pillanatig a semmiben kalimpált, majd hang nélkül a mélybe zuhant.
Nos, nem hajolunk ki, hogy láthassuk félrenyaklott fejét, kibicsaklott tagjait a bástya alatt... Savanyú undorral így is eléggé terhes már a gyomrunk. Ó, istenek..! Pedig micsoda ebéd vár otthon, az ünnepi asztalon..! Déli szolgánkat is elkápráztatta volna szakácsunk remeke, e felől semmi kétség.



Utoljára változtatva 07-05-2005 @ 11:27 am


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: csingi
(Ideje: 07-05-2005 @ 11:51 am)

Comment: Valami döbbenetes az írás, és az emberrel egyidős, és talán örökké aktuális a mondanivaló.


Hozzászóló: stevew
(Ideje: 07-15-2005 @ 06:34 pm)

Comment: Régebbi írás, csak most javítottam rajta picit... Köszönöm, Csingi, hogy elolvastad!


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.35 Seconds