Nézek a semmibe,
S nem látok semmit.
Nézek a tükörbe,
De az arcom eltűnik.

Nézek a temetőbe,
S látom a sok sírt.
Nézek a szívembe,
Látom,milyen sivatagi.

Nézek a virágra,
S látom,hervadozik.
Nézek a világra,
Látom a sok szenvedést.

Milyen világ ez?!?
Kiált fel a szívem.
Hát milyen élet ez?
Teljesen reménytelen.

Életem,mint a virág,
Lassan hervad el,
Látom a koporsóm,
S tudom,mennem kell.

Fentről nézek a világra,
Hát a mennybe kerültem?
S jön az újabb csalódás,
Csak ég és föld között lebegek.

Istennek mi a terve velem?
Minek teremtett e földre?
Boldog pillanataim elmúlnak,
Szenvedéseim csak sokasodnak.

Mikor jön a megváltás?
Már nincs több feloldozás?
Látom valaha az alagút végét?
Vagy végleg elnyel a sötétség?

Elkövettem oly' sok hibát,
Eltűrtem a világ fájdalmát,
De semmi nem fájt annyira,
Mint a virágok múlása.