Kiérdemled a boldogságot, hisz te mindenkinek csak jót adtál,
Mikor én nagy bajban voltam,mindig segítettél, féltve óvtál.
Köszönettel tartozom én nagyon sok-sok mindenért teneked,
Hisz megtettél te mindent értem, amit csak elvárni lehetett.

De az én sorsom meg van írva, fekete papíron, arannyal,
Mégis mindig új remények élnek bennem, hazug vigasszal.
Aztán rá kell ébrednem, hogy én nem  boldoságra születtem,
Egyetlen, mit jól csináltam, ahogy gyermekeimet felneveltem.


A Sors szörnyű fintora, hogy sem élni, sem meghalni nem tudok,
És akit tisztán, őszintén szerettem, az könnyedén elhagyott...
Kínzón, nagyon fáj, hogy életemet nélküled kell már leélnem,
És már be sem bizonyíthatom, hogy mennyire szeretlek téged.

Ha visszakaphatnálak, teljesen más ember lennék akkor én,
Áhítattal figyelmém a szavaid, minden gondolatodat lesném.
Hiszen feltétel nélkül szeretlek, téged még mindig csodállak,
Hibáidat is szeretném, boldogan dicsekednék veled a világnak.

Soha-soha nem hagynálak magadra már kicsit sem téged,
Szorítanám mindig a kezedet, el soha nem eresztenélek.
Hisz rólad álmodom én még ma is minden éjjel a szép álmom,
S gyűlölöm a nappalokat, mert nem sikerül már rád találnom.

Ha beteg lennél, olyan szívesen és önfeláldozóan ápolnálak,
Csak még egyszer velem lehetnél! Nem gyötörne soha bánat,
Hiszen minden megtennék én, ami csak örömet okoz neked,
Istenem! Kérlek tégy csodát! Engedd újra vissza őt nekem.

    És csodák ugye vannak??? Én várom...