Meséket találunk ki, melyeket őseink ismertek. Dolgokat teszünk meg, miket apáink megtettek. Széttárt karokkal bátran hirdetik: ”Nem tehetünk mást, csak erre telik.”
Kinn állunk egy veszélyes szirtnek tetején, s nézzük, hogy a felhő lassan száll felfelé. Eszünkbe jutnak közben a „régi szép idők”, mikor nem kellett szirt, hogy lássuk a felhőt.
A napnyugta szép, mint akkor régen: narancsvörös csíkok játszanak az égen. Nem mozdulunk, és csak ámuldozva nézzük, csodálattal tölt el minket gyönyörű, szép fényük.
Gyönyörködünk a csillagokban a hegytetőn – kint. Feledni próbálunk minden bajt, nyűgöt, és kínt. Reménykedve álmodozunk egy boldogabb jövőről, de tudjuk: holnap minden kezdődik elölről.
1997.10.31.
|