Érzelmeim viharában

Mire vágyaim kapui kinyíltak
Benned lévő tüzek kihunytak
Nem is tűz volt, csak csalfa érzés
S Én vágytam rá, de hittem is, nem is.

S most azt gondolom, vágyam
Másé, azé, Aki többet adott, álmom
Ő lett, mielőtt azután mindent
Elvitt, s Én sirattam lelkemet.

Hát jöttél Te, és eszembe juttattad
Csókját, és lángját, azután hagytad,
Magam oldjam meg; elhittelek,
Mert jól esett, látni Magam szemedben.

Csak most itt maradt az érzés velem
Így magányom üresebb, mint máskor
S vágyam büntetőbb, mint valaha
S a hibás csak én vagyok.

Én vagyok a hibás, mert érzelmeim
Mint egy tinédzseré, úgy életek fel
Uralkodtak el rajtam mindhiába.
A szenvedésem, csak engem emészt.

Vigaszom, mint már máskor:
Mi nem öl meg csak erőssé tesz.
Azután mondhatják mások,
Jégszívű nő, mert megfagyok.

Pedig vágyam nem más, 
 Mint másoknak, máskor
Szeretni, és szeretve lenni.
Ez volna vágyam mindenkor.

  Szolnok, 2004.11.30.
 Mandula. Sz. Leila.