Alkotás készül

 Milyen pokoli kín

mikor meg kell találnom

a verset

a költeményt,

mikor ki kell írnom magamból

és meg kell keresnem

a SZÓT

mi elindítja

s mint a VÉR: ömlik-árad

míg el nem apad

persze csak szép lassan, csendesen

de néha úgy érzem

beleőrülök.

Te nem tudod

milyen a POKOL:

a varázslatos belső-feszítés

mitől nincs nyugtom

míg tintám a papírt nem égeti.

És ha elfoglalta helyét

a jövevény

(a hívatlan vendég?)

büszkén boldog lenni

mint anya

megtisztelve látni

az újszülöttet

hogy feszít a papíron

fénylik

mint a TŰZ

saját diadalmától ékesen,

hogy megint,

igen

megint legyőzött

engem

(az alkotót?)

Néha meg kell idézni

vagy várni,

hagyni, hogy ő találjon meg

(mert megtalál, ne félj!)

aztán lehiggadni

verítéktől részegen

és már másnap eltemetni

testvérei közé.