Robban az építmény
Csernobil évében
én születésemért
Jellasics érkezte
nap seregek címén,
mint törökök jöttek
győzve Mohácstól még
gyáva Budáért fel:
így tizenötig én
váltam a nap, melyben
földre ledöntötték
pár repülőgépek
nagy torony üzletjét.

Nos, ki vagyok hát én?
Az, akiért történt
néha világégés
és ki okoz ekként
egyszer világvégét,
s írt gazemberségét?

Víz a kereszt karján:
szép a nevem csengőn
fényszületést formáz,
fodra az istennő
gépek eszén ott jár,
bár fizikás égőt,
jól se nem ért uránt,
ámde Tibet felhőz
visszafelé bodrán,
szép egeken rezgőn
környezetet szobrász,
kincse magán fénylő,
társa szabad kongás.

Nos, ki vagyok hát én?

Tán a világnak lét?

Tán a világnak vég?
Kell a virágnak fény.
Árnya az emberlény,
mert hol az emberség?

Bár egy a pont fontos:
biztos a más voltom,
s én a különc maradok.