[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 212
Tag: 1
Rejtve: 0
Összesen: 213

Jelen:
Tagi infók Almasy Küldhetsz neki privát üzenetet Almasy Almasy


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

F. a szőnyegen (Ismét egy novella, a régiek közül)
Ideje:: 08-11-2005 @ 08:07 am

F. a szőnyegen


        F. a szőnyegen kuporgott, és papírjai között matatott. firkák voltak néhány lapon, de a legtöbbjén: semmi. Reggel, még a kávé illatkörében motoszkálva bontotta fel az írógéppapír-csomagot, majd merengve üldögélt, szürcsölt a kávéból, rágyújtott, a hamutartó peremére egyensúlyozta a cigarettát, összehúzta a narancsszínű sötétítőfüggönyöket, és rácsodálkozott a szobára: minden narancssárgára váltott. Keze az asztalon ellágyult e fényben.
        Előadását kellett volna felvázolnia, magvas gondolatokat papírra vetnie, bölcs tanmesét, minek hallatán bepárásodik majd a lányok tekintete... Semmi sem jutott eszébe. Rajzolgatott csak, vékony filctollal. Gyermekkorában megtanult lefektetett nyolcasból sombrerót varázsolni, oválisokból macskát és baglyot, egyenesekből és köröcskékből pedig „Az Angyal kalandjai”-nak dicsfénykarikás pálcikaemberét... Firkálgatott hát. Füstölgő kéményű házikók születtek, Napocska nevetett fölöttük, méla Hold nézett az utacskára... Így múlt el a délelőtt. Néha – mintha csak a toll hegyét próbálná – besatírozott egy-egy üres foltot.

        Este, mikor papírjaival újra a szőnyegre telepedett, úgy érezte, egész napját e kusza vonalak töltötték ki, értelmetlenül, minden varázs nélkül. Milyen tüneményről fog hát beszélni..? Nem írt le egy szót sem, a rajzok pedig olvashatatlanok. A fekete vonalak nem lehetnek egy-egy történet csiganyomai... a papír rejtett árkaiba az üresség korma gyűlt csupán. Nincs mit mondania. Meg fog szégyenülni ma este...

        Többen összegyűltek már a szobában. székeket tologattak, leültek, felálltak, helyezkedtek. F., a szőnyegen ülve, csak a lábakat figyelte. A már jól ismert pirosbolyhos kis papucsok, meztelen talpacskák körül idegen, tarkazoknis lábak topogtak és kereszteződtek bokában: vendégeket hozta a lányok, a zokniszintre leszitáló hamuból ítélve komoly férfiakat, akik – jegyezte meg F. keserűen – mintát mintához, színt színhez illesztve szólnak, és szavaik súlyos tartalmat emelnek felszínre, mint ahogy acélhorgok az elsüllyedt hajót... Lassultak körülötte a lépések. A papucskák és a zoknik megállapodtak a széklábaknál.
        „Mindenki leült...” – gondolta F. Halkult a beszéd, egyre inkább érezte, hogy rajta pihennek a tekintetek, hogy tapintatosan várnak... – „Mindegy mostmár...” – sóhajtott.
        – Kedveseim..! – emelte fel tekintetét. – Nem tudok ma este... Félek, hogy ma este nem... hogy nincs mit...
Elhallgatott. az egyik lány narancsot hámozott: minden lefosztott héjdarabkát külön gonddal helyezett el a szoknyáján. Felpillantott, elmosolyodott, jelezve F.-nek, hogy azért figyel, folytassa... ám ekkor vékony sugárban kispriccelt a gyümölcs leve, és a lány hajára permetezett. Halk sikollyal ejtette ki kezéből a narancsot, és pajkosan pihegve nézte, hogy végiggurul a szőnyegen, F. térdéhez ütődik, és szétnyílik, gyöngyöző gerezdekre.

        F. elfehéredő arccal bámulta a szőnyegre pergő cseppeket. Kacagást, sugdosást hallott. Megszédült: távolodtak, majd közeledtek a hangok. Leejtett valamit, csörrent valami a szőnyegen... Lepillantott. Keze újra narancsszínű volt, mintha valaki összehúzta volna a sötétítőfüggönyöket...
        „Este van...” – Mélyre szívta a kályhaszaggal vegyes narancsillatot. Mellette játékai hevertek. Amint a narancsért nyúlt, látta: ott a csipogós tehén, a rugózó-benyomható orrú, CCCP feliratú rakéta, a tekerős kotrógép, és az ide-oda guruló kaleidoszkóp, melyet az imént ejtett le...
        „Darabokra törtek benne, biztosan darabokra törtek...” Újra a narancs foglalta le gondolatait. Megkóstolta volna, de nem tudott mit kezdeni a rátapadt szöszökkel. Nézte, forgatta: fanyar nyálat nyelt. Összerezzent. Egy selyemharisnyás láb ment el mellette, majd egy nagy, tarkazoknis. a heverőig kísérte őket tekintetével: leültek. Sugdolóztak, fel-felkacagtak. Pohárkoccanás hallatszott, és érthetetlen szavak:
        – De Évike..! Most, hogy végre van alkalom... Csak egy kicsit, most az egyszer..! Éhé-vihh-ke..! – lihegte a férfi, ijesztő-rekedten.
        - Ne... naaa! Laci, ne..! – Egy cuppanás, és F. gyorsan másfelé nézett.
        Ide-oda tologatta a tekerős kotrógépet, feldöntötte vele a csipogós tehenet, összeütköztette a CCCP-rakétával... De mindinkább saját kezére figyelt, a bőrén a narancssárga derengésre... Oldalról jött a meleg, parázsló fény. Tekintete átsiklott a dulakodó-dörgölődző lábakon... szíve riadtan dobbant. Fenyegetést érzett, belül, egy megnevezhetetlen helyen: egy kis sötét-fényes mag mocorgását, a hasában... a torkában... Hosszú pillanat volt, míg a lábak eltűntek látóteréből, és meglátta a kályhát, a kályha nyitott ajtaját. Az átizzott rács mögül szénparázs lehelt arcába. El kellett húzódnia, úgy égette a forró levegő. Hátradőlt, s ahogy a szőnyegre tenyerelt, narancshéj-darabkák ragadtak a kezére. Ragacsos foltok maradtak a bőrén, mikor egyenként lekapirgálta. Megcélozta velük a parazsat. Mind betalált. Halványkék láng sercent.
        – Laci..! Nyitva maradt a kályhaajtó... a gyerek még majd...
        – Megint csak kifogást keres, Évike..! A gyerek alhatna már ilyenkor... Ugye, álmos vagy..!?
        F. közeledni látta a zoknis lábakat. Fején egy súlyos kéz bütykét érezte: szinte beleroppant koponyája a „barackolásba”. Bólintott, nem is a kérdésre válaszolva, azt nem akart meghallani, hanem hogy kivédje az újabb nyomást. Sikoltott volna, ha újra hallania kell kiszakadó hajszálainak pattogását... Egy gyűrött ing tolult a kályha elé. F. lesütötte a szemét. A szőnyegen babrált. Végigfuttatta ujjait a mintázat háromszögein. Az ajtó kattanását még hallotta, majd lassan kihűlt az arca. Csukott szemmel próbálta felidézni a kályha melegét... Megborzongott. Vöröslő szemhéjáról nagy, puha darabokban sötét képek mállottak le, és hulltak egy széles, elmosó örvénybe... Felriadt. Álombeli szót akart kiáltani, de nem tudta félrelökni a nyelvét, hogy utat nyisson a kiáltásnak. Felsírt, halkan, nyögdécselve.
        Felismerte a szobát. Egyedül volt. Nagyra nőtt már benne a sötét-fényes mag: lassan forgott, vándorolt a testében, csontjai között. Félt.
        A hűlő kályha pattogásán túl zajt hallott, a belső szobából. Erősödő-gyorsuló lihegés, összenyomott és kicsapó matracrugók pendülése, nyikkanások, hörgésbe lökődő szavak, Éhé-vahha, jahaj-Lahh-cihh, sötétbe metsző sikoly, csontfehér félelem, ugrásra készen, rugaszkodva-átlendülve a zárt ajtón, fogához fogkoccanás... A szőnyegre szorította arcát. Remegett.
        Régóta csend volt már, mikor újra ki merte nyitni a szemét. Feküdt, testét a szőnyeg hidege szívta. Karnyújtásnyira tőle megcsillant a kaleidoszkóp üvege. Közelebb húzta. Belenézett. Szétrebbenő szín-darabkákba szédült:
        „Jégsmaragd palota... Hóvér-piros padlócserép... Sárkányfejű lovastatár, berepül az ablakon... Vérnarancs Kisasszony megül a rokolyán, rásüt a sárga Napocska, bőre gyöngyöket perget, gerezdekre hasad..”

        Hogy könnyű szédülése elmúlt, F. sápadtan bámulta a pergő cseppek nyomát a szőnyegen. Felsóhajtott, és a narancsért nyúlt.
        – Várj... hisz csupa szösz, meg szőr...! – guggolt le hozzá Elvira. Öléből héjdarabkák gurultak szerteszét. – Lepucolom neked, jó..?
        – Jó... Egyébként – simogatta meg F. a lány haját –, egyébként meg: nincs is mit mondanom.



Utoljára változtatva 08-11-2005 @ 08:22 am


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: Atlantiszi
(Ideje: 08-11-2005 @ 09:02 am)

Comment: Csak magamat ismételgethetem, nagyon tetszik, de ez nem is a megfelelő kifejezés. Piszok jól írsz! Ott voltam én is azon a szönyegesn, míg olvastam, sőt, még utána is egy kicsit, és félig még most is ott vagyok. Örülök, hogy írsz, és örülök, hogy olvashatlak!


Hozzászóló: Netelka
(Ideje: 08-11-2005 @ 09:48 am)

Comment: Varázslatosan, szeretnivalóan írsz, Stevew. Kötetbe illenének ezek.


Hozzászóló: veva
(Ideje: 08-11-2005 @ 10:25 am)

Comment: Gyerekálom felnőttként, vagy felnőttálom gyerekként? Vagy csak úgy... :)


Hozzászóló: Anna1955
(Ideje: 08-11-2005 @ 11:58 am)

Comment: Különleges írás... Kétszer elolvastam. Nem tudom mit érzek miatta, de nem vidámságot az biztos. Valamilyen mély szomorúság lett úrrá rajtam. Lehet, hogy nem értettem? Lehet.... :)))


Hozzászóló: Jega
(Ideje: 08-11-2005 @ 03:32 pm)

Comment: Igazán kiforrott munka. Tényleg megérne egy kötetbe rendezni írásaidat. Jók a képeid, nagyon jók, s persze a gondolat is. Grat.


Hozzászóló: csizi
(Ideje: 08-12-2005 @ 11:13 pm)

Comment: Én csak azt tudom ide írni, hogy nagyon képiesen tudsz írni. Az olvasó benne érzi magát a történetben, és szerintem többek között azért is remek. Üdv.


Hozzászóló: csizi
(Ideje: 08-13-2005 @ 06:28 am)

Comment: Vissza kellett jönnöm ide, még az este elhatároztam, hogy beírom. Kimagaslóan jól írsz. El csak azért ne bízd magad, mert tudomásom szerint én nem értek hozzá. Üdv,


Hozzászóló: stevew
(Ideje: 08-13-2005 @ 07:08 am)

Comment: Köszönöm a hozzászólásokat. Csizi! Mi sem áll távolabb tőlem, mint az önteltség, vagy az önbizalom túlburjánzása... Sőt: néha azt gondolom, legalább egy kis szikrányi nem ártana ezekből, hogy itt-ott jobban boldoguljak. :( A hozzáértés (vélt) hiánya pedig ne zavarjon: legalább nem vakít el az értelem, s jobban látod szándékaimat, érzéseimet, gondolataimat, melyeket - lévén magam is híján a hozzáértésnek - csak ilyen írásokban tudok közölni... :)))


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.34 Seconds