Kinézek az ablakon,
Illatos sötétség,
Emlékek, múltak melegét
hordja felém a nyári szél.
Játékos hangzavar,
Néma, s mégis zajos,
Az éj csendje ez,
hallgasd csak mit suttog?
Zúg a fák közt a szél,
s valahol egy bogár zizeg ott,
Denevér hangja civikel,
Tölgyfa termése potyog.
Sötét fekete égbolt,
Rajta fényes csillagok,
A hold lemosolyog rám,
tán érzi, hogy nosztalgiázok.
Balzsamos levegő,
beszédes, zamattal teli,
lelkem húrjait a szél ritmusára
meg- megpengeti.
Érzem ahogy a nyármeleg éj
csalogatva hívogat,
megyek, rohanok a szabadba ki,
szaladok, mert ma szabad.
Jelenidő? Mi az? Vele ráérek még,
most megyek, mert vár,
a Múltam a felidézését követeli. |