Nincs mit ennie így nyavalyog,

kín öreg keservén mosolyog,

tény valója nem csak bazsalyog.

Mégis ottra meghív szülinap,

sértve érzi énjét, feje fal,

nem, ha arra mennénk a minap.

Jó, de délután ünnepelünk,

érvelünk: ebédnél a helyünk,

ám erőszakoskod mivelünk.

Egy fogás csupán, többi tilos,

végülis vitából ez a rost,

megigéri képén a piros.

Torta vinni szombatra oda,

adni szép ajándéka tova,

nyolc s hetven évek kaloda.

Lépve bentre látjuk, hiba kél,

számos ezres ínyenc bele fér,

nincs csupán a drágább libabél.

Sok ital, meleg két levesek,

döbbenettel ajkunk hebegett,

sültre rántva hús sem kevesek.

Csirke combja töltőn pereli,

zöld salátadomb tengerei.

Hogy minek? El szónkat tereli.

Készülése inkább fokozód,

krumpli még s sütikrém lopakod,

látni ezt nekünk kórokozó.

Ó, szegény, egy apró öreg ő,

pénze nincs, se férje, haja ősz,

régi lépte már nem lebegő.

Mért a pompa nekünk ravaszan?

Halva éhen óhajt ravatalt

fáradásba bukott avasan?