Hó fehér abrosza, közepén vértócsa:
friss vér lenn a hóban, jól lakott a róka.
A gyilkolás óta nem telt el még óra,
oly vörös vér foltja fehérben azóta.

Róka koma éhes volt-e akkor éppen?
Sötétben miért nem vadászott az éjjel?
Nem vadászott tényleg? Vagy a róka télen
napjában már kétszer borzasztóan éhes?

Nem, nem! Nem úgy van az! Enni egyszer szabad,
túl sok vadász falat kiírtja nyulakat.
De most éjjel s nappal öldösött havasan
egy róka gonoszan és önző ravaszan.

Éjjel fél a nyuszi, retteg erdőn futni,
akkor inkább búvik, nappal aztán ugrik:
fényben vadász nyugszik, jó ezt neki tudni.
De a róka sunyin várja finom husit…

Bogyót, háncsot keres, éhesen nyúl szepeg,
reggel is fél, remeg, ám kell az élelem.
Égen héja repked, fák közt ember lehet,
tél, éhség, félelem… Bokorban mi rejtez?

Fehér nyúl hóban áll, meg se látni talán.
Fagyos bogyót ma már, vajon merre talál?
A rét túloldalán, csipkekebokor alján?
Hón a nyúl szalad át, a fagy ropog talpán.

De hopp! Ott a róka! Lesből támadóan
a nyulat megfojtja és tovavonszolja.
Kétszer jó lakoma, öldöklés hóbortja:
friss vér lenn a hóban, jól lakott a róka.

Mint a róka öldös, úgy az ember köpdös,
és a róka önző, bár szegény nyúl hörög.