Fekszem az ágyban, és az emlékek világában elrévedek,
Eszembe jutnak régi gyerek- és kamaszkori történetek.
Milyen naív voltam, őszinte bizalommal hittem a felnőttekben,
Hittem az emberi jóságban, hittem az emberi szeretetben.

Szüleim féltve óvtak, így hozzám csak a szép és jó jutott,
Azt hittem, a felnőttek mind becsületesek, és boldogok.
Hittem én őszintén, naivan a felnőtt világ tisztaságában,
A mesék világában és a Kis Herceg valós igazságában.

Mikor  nagybetűs Életbe végre boldogan én kiléptem,
Vártam én a csodát, azt, hogy milyen szép is ez az élet.
De sorra kaptam én a Sorstól a fájdalmas pofonokat,
Bár szüleim mellettem álltak, szenvedtem én nagyon sokat.

Rá kellett ébrednem, hogy az őszinte tisztaság csak álom,
Nem találtam meg helyemet ezen az önző, kegyetlen világon.
És mivel megváltozni én már nem akartam és nem is tudtam,
Sorra-sorra az élet minden területén folyamatosan elbuktam.

Annyi pofon, megrázkódtatás, csalódás, csúnya bukás után
Még ma is hiszek az emberekben, naivan hiszékenyen, bután.
Hiszem, hogy vannak igazi barátok, hogy van  igazi szerelem,
És három gyermekemet is a magam álomvilágába vezetem.

Szerencsére ők már sokkal okosabbak, bölcsebbek nálam,
Jobban megtalálják helyüket a mai egoista, nehéz világban.
Most szüleim helyett már ők óvnak engem a gonoszságtól,
Szeretnek és féltenek  engem elvont, naiv álomországomtól.

Velem álmodoznak, aztán ők reálisan látva kijózanodnak.
De meghagynak engem, békés, nyugodt álom világomnak.
Segítségükre, szeretetükre, tanácsaikra mindig számíthatok,
Hiába is bánt az élet, legszebb érzés, hogy:
        b o l d o g   a n y a   v a g y o k .


Ajánlás: Köszönet gyermekeimnek, akik most kamatostól fizetik azt a sok törődést, ami felnevelésükkel járt.