ide tartozom, nézem az órákat amelyek körülvesznek, a világ messze van most, látótávolságon kívül, az alkonyi ég színe átsiklik rajtam, arcom dacos gyermeki arcom idézi, vagy első önmagam, ahogy megszülettem, eszembe jut anyám aki világrahozott, hogy folytassam dallamát, költői képzeletét, kavicsos az út, a suhogó dallamú erdő, a madárijesztő a szélben, a szülőföld színei, most itt a mondatok végei kitárulkoznak, felfutnak az égre, a test elnehezül, álmodom, bár dermedt a csend ebben a fekete kanca éjben, kezemben toll, előttem üres papírlapok –
száműzött szél rohamozza az ablakot, én az egyetlen gyermek, az ártatlan varázsló, mint megannyi különféle árny, s lelkem halk rezdülése, hordom múltamat, keresem a jövőt, tündéreim most messze, és semmi nem pusztul el, csak én távolodom eszmélésre –
ismerlek, mint a lehulló lombok őszi melegségét, most kutyám alszik, csupa-remegés álmában, alszik ez a világszép nőstény, de állj, nevet kell adnom az ismerős arcoknak, a felém áramló éveknek -
visszhangok, mint az elrobogó vonatok dübörgése, csillámokkal telehintett fekete éjszaka, itt meg kell állni, ledőlni, elaludni, meghalni itt, a táj óráról órára változik, s mi mint díszletek között bolyongunk -
a toll játéka a fehér papírlap előtt
fekete a nap, várakozik a türelmetlenség, valaki elindult, valaki jön, megjelennek a szavak, szerelem ébredezik, az égbolt felhőtlen tengerkékre tisztult, egyébként nyugalom, csend, az üres folyosókon vándorolva, sokáig tartanak az első életévek, aztán rövidülnek a napok, a hetek, az évek, előttem a tábla: 'Point of no return'
a veszély marad, akár tovább mész, akár visszafordulsz, az ember megérkezik, innen vagy túl, vagy belepusztul –
költözöm, kiárusítok, lakást, várost, országot cserélek, új és újabb bőröndöket pakolok, bele mindent, minden elhasznált érzést, mert újra kell tapasztalni mindent, a csókot, az összes pózt, az ölelés mészárszékét –
a gyertyaláng ellobban, a szavak torkomba dagadnak, röpcédulák a földön, az arc egyre elszántabb, a hajó zátonyra fut, sirályok ülnek a roncsokon, majd felröppennek a játszóterek fölé –
neszt hallok, kinyitom a böröndöket, jóformán üresek, semmi baj, a repülőtér úgysem fogad, tüzet gyújtok, mindent elhagyok, s nem gondolkodom mik vesznek oda a tűzbe
|