Mikor 1917-ben meghalt Auguste Rodin, senki sem gondolta volna, hogy a szobrász lelke visszatér. Többen gyanították, hogy Rodinben Michelangelo született újjá, de biztosan senki nem tudta az igazságot. Az emberek pedig szeretik tudni, mi az igazság, különösképpen, ha az nem érinti őket semmilyen mértékben.

A mesterek is elfáradnak egyszer. Rodin lelke sokáig kóborolt a Rue de Varenne környékén, végül aztán úgy döntött pihenni szeretne. Beköltözött hát abba a szoborba, amit a legjobban szeretett: a Gondolkodóba. Akkor még nem sejtette, hogy milyen nehéz szobornak lenni.

2005. június 29, szerda
- Lassan fél tíz. Nem sokára itt lesznek a látogatók. Még szerencse, hogy nincs szívem, mert már bizonyára rég megszakadt volna! Hallgatom az embereket, akik néhány pillanat alatt megmutatják előttem az egész életüket, én pedig maradok, és gondolkodok. Áááá, máris itt az első csoport.
- Nézzétek gyerekek! Figyeljétek jól meg. Ilyen a gondolkodó ember. Könyökével a térdére nehezedik, állát a kezére támasztja. Na hadd látom, ki tudja megcsinálni? Ó, nem, André! Figyeld meg alaposabban! Jobb könyökkel a bal térdre! Ez az! És most ugrás gyerekek, megyünk tovább. Csak azért gondolkodunk, hogy cselkedjünk, úgyhogy gyerünk tovább! - "Csak azért gondolkodjunk, hogy cselekedjünk!" Nagyszerű! Igazán jól indul ez a nap! Kedves kis társaság volt. Kár, hogy ennyire siettek. Úgy látszik, a tanár bácsi elfelejtette, hogy a gondolkodáshoz idő kell.
- Iszonyúan fáradt vagyok! Leülök a parkba és megvárlak.
- Meg se nézed a szobrokat?
- Miért, megvesszük valamelyiket?
- Jól van, menj csak!
- Látnom sem kell őket. Pontosan tudom, hogy néznek ki. A nőn magassarkú cipő, a férfi elegáns. Eljönnek Párizsba, a szerelmesek városába, és abban reménykednek, hogy a fény, s a csillogás majd megadja nekik azt, amit pénzért nem vehetnek meg ők sem. A szerelmet. De hiába! Aki nem hozza ide, az el nem viszi innen! Még szerencse, hogy nem tudok mosolyogni, mert most elárulnám magam.
- Mondd, én gonosz vagyok? Akkor miért bánsz velem így? Ha így bánsz velem, azzá válok, hát nem érted?
- Nem bánok veled sehogy! Csak vége! Nincs miről beszélgetnünk többé.
- Nincs miről beszélgetnünk többé? Csak így? Egyik pillanatról a másikra elszakítasz minden szálat, ami összekötött minket?
- Befejeztem. Szia!
- Jaj, miért pont itt előttem kell véget érnie ennek a szerelemnek! Gyerekek! Gondolkodjatok! Szegény lány... Szeretnék megmozdulni. Szeretnélek megvígasztalni, de én csak egy szobor vagyok.

Az emberek jöttek-mentek és senki sem vette észre, mikor egy könnycsepp végig gurult a Gondolkodó jobb kezén.