Az órájára nézett. Tíz perc múlva hét, hamarosan indulnia kell a munkába, gondolta, gyorsan elszalad még a WC-re. Az ajtó azonban zárva volt, a villany égett, hát bekiáltott:
- Géza, ott vagy? Én is elmennék még, igyekezz már!
- Ülsz eleget a munkahelyeden, nem? Olvasok!
- Remélem, az Egyperces novellákat!
- Nem, a Csendes Dont, most tartok a 10. oldalon. De jövök már, ha akarod - szólt kelletlenül.
Nagy nehezen nyílt az ajtó, és az asszony pár perc elteltével elindulhatott a munkába.

Délután mobillal a kezében lépett be a lakásba, a férjének csak biccentett:
- Andikám, jó idő van. Vidd le Tomikát sétálni! De ne ám kocsival menjetek, mert ahogy ismerem Tamást, képes azzal vinni benneteket sétálni. De úgy nem levegőzik a gyerek. Tedd be a babakocsiba, és az erdei úton menjetek. Három órakor, ha felkel Tomika, induljatok is. Lefogadom, napok óta nem vitted ki a levegőre.
Kinyomta a telefont, és odaszólt a férjének:
- Géza, indulj a boltba, hozzál tejfölt, mindjárt kezdem főzni a tököt. Aztán menj ki a telekre, etesd meg Bodrit! A vasárnapi pörköltmaradékot vidd ki neki! Hazafelé vegyél egy Nők Lapját! Aztán igyekezz!

Este az asszony megint WC-re akart menni, de az ajtó ismét zárva volt.
- Géza, te vagy benn? Igyekezz már! Remélem, nem a Csendes Dont olvasod?!
- Nem, rejtvényt fejtek! - mondta, és kelletlenül szedelőzködni kezdett.