A levegőben bús versek
szaga úszott,
bűnökkel kezében életem
sorsot húzott.
Meghalt sorban minden,
amire vártam,
mélybetűnt a kő, miről
repülni tanultam.

Elnyűtt titkaim a
sarokban hevernek,
emlékek vigasztalnak,
s csendben átölelnek.
Képzeletem őrző fények
álmatag kihunynak,
napjaim szeretet-éhesen
múltak-múlnak.

Hullócsillag adott
kívánságot nekem,
én csak annyit kértem,
legyél mindig velem.
A valóság azonban
álmaimba karmolt,
engem az ábrándok
árnyékában hagyott.

Lelkem zokogástól
hemzsegő folyam,
mely a végtelenek
párhuzamába rohan;
tudja, ez az élet már
sohasem lesz olyan.

Könnycseppek üldögéltek mellettem,
mikor búcsút vett tőlem a szerelem.