Ahol az ember
Mátra hegyvidéken csodák rengetegje természete, ámde falvak emberszobák, fáknak árt az erdészete.
Hegy örökre szépségesen, erdein madár hangja dal, ének égre kel fényesen, nyári zöld, fehér tél hada.
Hirtelen hasíték hasít: csúf kivágva erdőszelet, sárrög és faforgács taszít, hajtod is le búsan fejed.
Csúf is és egészségtelen, mert esőn le földsár pörög, kis falvakhoz ez kegytelen, végtelennyi vésszel zörög.
Hordalék patakban dühít, lágy vizét be duzzasztja fel! Víz tömött, a töltény süvít, végbe úszva szép házak el.
Hirtelen hasíték hasít: ismerősi házak helye, furcsa valami mégis taszít. Fújni kezd halálszag szele?
A Gizi néni háztelke ez, most kihalt, üres kertje is és kapun lakatzárt szerkezet, tábla hívta vendég sincs.
Gondra gondolunk nem mi még, hívjuk is, mi történt vele? Így derült ki: meghalt. Miért? Vele hangulatnak dele.
Hirtelen hasíték hasít: falva Mátraszentimre hely, rendezetlen egy ház taszít, Nincs virágos udvar pehely.
Száz szemétbe ócskán veder, csaknem összedőlt házromok, kertbe’ szerte minden hever, milliónyi rég rossz lomok.
Egy szegény apó él magán, lentre háta már görnyedett, orra túrja földet ma már. Így-e élni kell, szörnyedek.
Ahol az ember is megjelen… |