Egy hajnalon felriadtam, S kimentem az utcára. Ott kinn egy pad hívogatott, Hogy üljek le, nézzek a fákra.
Odacsörtettem, leültem, bár nem tudtam, hogy mit akar, Mondatát én nem értettem, Míg végül rájöttem, mit takar.
A fákról leesett levél Zizzenve futott tova. Mikor végre földet ért, Újra szállt fel a magasba.
Szálltak elottem levelek: Szépek, nagyok, kicsik voltak De nem voltak köztük színesek, Értelmetlenül rohantak.
Én csak álltam, s bámultam, E rohanás mibe került: Egy összeesett ájultan, Rövid emlékezésbe merült.
Osz volt akkor még emlékszem, Bár derengett a Tél Nem tudom, hogy majd mikor lesz Ember hajnala mikor kél. |