[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 356
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 356


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

Vidróczki-2
Ideje:: 09-16-2005 @ 07:58 am

II. ének

Egy szép, verőfényes s harmatos reggelen
az erdő mélyében felkelni fel kellett
akkor, mikoron még napkorong vörhenyes,
betyárvezér gyorsan talpra is szökkenett.


Amint élénk szeme hirtelen felpattant,
agya kerekén is valami megpattant.
„Nem jó ez így itt kint, ha hideg nem csappan,
erdőn dideregjek mindig, mint egy kappan?!

Őszbe hajlik idő, elkelne egy paplan,
ha nem is mindjárt most egy kényelmes paplak,
de legalább körben télre ajtó, ablak.”
figyelmezték szavát zsiványtársak halkan.

Tán végigrabolja környező birtokát,
gondolta Vidróczki pedig nem bírt tokát.
„Uralt megyéink, „ szólt. „járjuk be itthonát,
fölösleges dolgát, jómódút kifosztván.

Ezúttal ne csupán játszunk útonállót,
hanem fülön csípjünk egy jó ajtónállót,
csórjunk házat hozzá s nyájat és juhos ólt,
nyitunk ottan kocsmát, csárdatalponállót!”

A vezér beszéde mindenkit lelkesít,
mert mindegyik egyes, mély szava lelkes íz,
zsiványcsalogató kisbárány kertje hív,
gazdag földbirtokos, előre lelke sírt.

Miskolc, Eger, Gyöngyös, Szécsény, Rimaszombat,
máris temetkezhet: nem ad, ki aszongya,
ezer fajta-féle vagyon riadozhat,
mégsem félt legjobban város kisasszonya.

Úton álltak csak és raboltak kamarást,
de forgalmas helyen nem leletek maradást.
Félreeső vidék birtokos talaját,
apró falvak mentén keresték tanyaját.

Mátrahegy oldalán, bokrosok, fák között,
hol leltek birtokot, juhász üszkösödött,
öregember cseléd nagy nyájat őrözött,
egészen egyedül szegény csak küszködött.

Óriás tanyaház üresen álldogált,
dús füvű dombocskán juh nyája gázolt át,
oldalt gyapja ólja s juhászház várdogált,
összedűlő faváz, tetőn varjú károgás.

Bundába burkoltan agg juhász, jó palóc,
házfalnál dúdolász, pipájában kanóc,
szegény ember olyan, mint vénülő rab ló,
meglágyítja puha szívű betyár rablót.

Bokorból kibújva nagy gaz banda félénk,
csak a szemük mélye kalandorkép élénk,
haramiakedvük messzenyúló fényév,
ahogy ők kiléptek pulivédt nyáj szélén.

Tiszelt, bölcs öreghez vezérük somfordált,
bűnbánón pillantott, bár még nem sinkófált.
Illendően köszönt s a juhász viszonzá,
merengve nézett rá. „Fiam, mond, ki volnál?”

„Vidróczki, a betyár!” megbátorodva szólt
és gyorsan folytatta, mint ki leckét magol.
„Zsiványkodok mindig, pap hiába papol.
Kié e házikó? Mert kell egy házakol.”

Beszédét míg ily mód csűrte és csavarta,
kezén a sebes varrt szépen elvakarta,
pedig begyógyulni erősen akarta.
Legényei közben köréje szaladtak.

Juhász bátyó nyugodt, de szeme megvillant.
„Dölyfös uraságom ide ritkán pillant,
e helyt csak úgy hívja: kis, vidéki villa.
Felőlem tietek, ura csak elillan.”

Az öregből szólott a népi sarjú bölcs:
mintha mondta volna, vigyort pofádra ölts.
„Hej öreg, lesz mától kenyér, kolbász és löncs!
Hé te, ott, gyorsan már kupa bort neki tölts!”

Vidróczki imigyen ettől felujjongott,
szerzett volna akár még néhány új gongot,
csakhogy sajnos tömlő mind üresen kongott,
s ritkán látogatott ház pincéje bongott.

„Node sebaj!” mondta. Alig ötölt hatolt,
pisztolyt durrogtatva mindenfele rabolt,
hamar a zsákmánya meg is töltött hat ólt,
betyárcsorda messze tájra nem is hatolt.

Így hát télre téglát, nyárra nyájat szerzett
Vidróczki serege, népes, szedett-vedett,
vitéz csürhe néha gazdává levedlett,
s lett a szegényeknek tanyájuk védegylet.

Nyájőr háza táját szépen kifoltozták,
apót fogadóssá nyomban felfokozták,
rendeztek az úri villában tollfosztást,
vigadó csárdaként rendre pofozták.

Télen kint süvöltött a szél s a hó sarka,
és ködös csúcsok közt eltévedt a szarka,
míg vonyított éhes, hóbafagyott farkas,
jégen botladozott szomjasan a szarvas.

Akkor bent pattogott a tűz s harmonika,
dáridózott borral, kinccsel harmónia,
gajdolt nótázgatva részeg palóc fia,
csúfosan dülöngélt bűzlő, sajgó ina.

Éjjel-nappal dal szólt és Vidróczki Márton
fagyos bércek között fázva tévedt vándort
kocsmájába hívott, mint minden jó szánkóst,
s vagyonát vette el, de urat se bántott.

Szegényember falun éhen volna purcant,
Vidróczki hírhedett kocsmájába ruccant,
betyártól remegve az ajtón besurrant,
később teli kézzel nagyot otthon fújtat.

Egyszer bizony történt, hogy beviharzott,
asszony gyermekével felzokogott.
„Férjuram medvével összebosszankodott!”
erre ittas csürhe már kijózanodott.

„Gyerünk hát, segítsünk!” Vidróczki kiáltott.
Vastag hóban vajon előtte ki állt ott?
Lábnyomok hófújta csapása sikátor,
morgó medve szemben egy fejszés vigyázott.

Pisztoly csillant, dörrent Vidróczki kezében,
összerogyott, puffant a medve az éjben.
Rongyos népe zengte, hogy „Vezérünk, éljen!”
Életét a fejszés megköszönte szépen.

„Kinyuvadt a medve!” lelkes sokadalom,
„Éljen, éljen!” zúgták, mint egy forradalom.
Kurjantott Vidróczki: „Gyerünk, sok a dalom,
pezsegő a borom, vígan forr a dalom!”

Vidróczkinak képe vigyorgó fakutya,
a friss vér szagától ugatott a kutya.
„Jut még itt csárdánkban nektek egy skatulya,
míg vissza nem tértek a biztos faluba.”

Mentett ember arca elkomorult erre,
a homlokán pedig kidagadt egy ere.
„Sajnos nincsen nekünk úti célunk merre,
kidobott a gazdánk, helyünk a semerre.”

Dühödt betyárbanda felhördült: „Micsoda?!
Álnok urad, mond meg tüstént, hogy kicsoda!
Csak úgy családostul semmibe kidobna?
Bosszúnk megmutatja, Vidróczki ki volna!”

Lopott lovakon jár a betyár a pusztákon,
hóval dombos tájon hasznot lát kutyákon,
hegyen szánkóra száll, suhanva zúg árkon,
farkasordítóan szél süvít subákon.

Elbocsátó úrhoz zsivány alá szállott,
védelem, nincs törvény, úgy sincsen, csak vádlott:
hiába sírt az úr, égő háza vádlón
haragjukban gyorsan felgyújtottan mállott.

Szegény ember s neje, gyermeke kárvallott,
mégis cselédtartó gazdag úr kárt vallott,
mert eldobott szolga ellene már vallott,
kocsmáros családot Vidróczki hát kapott.



Utoljára változtatva 09-16-2005 @ 07:58 am


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés
Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.29 Seconds