Mikor reggelenként felkelt, mindig halálosan fáradtnak érezte magát. Esténként nem volt ereje elpakolni, így mindig reggel szembesült a rendetlenséggel. A ruhák, könyvek, játékok szanaszét hevertek. Minden ereje elhagyta ilyenkor, de erőt vett magán, és hozzálátott a pakoláshoz.

Két óra múlva végzett, akkor következett a mosás, a főzés, a vasalás. Majd egy kevéske pihenés a kicsivel, ilyenkor rendszerint ájult álomba zuhant. Délután jött a séta, játszóterezés a gyerekkel, majd este ismét a pakolás és mosogatás. Évekig nem is volt semmi gond, de ahogy a napok teltek egymás után, úgy kezdett belefáradni az egészbe. Eszébe jutott a görög mondahős, Szisziphosz, akit gyakran hasonlítgatott saját magához, és úgy találta, őhozzá képest egy rendkívül sikeres ember lehetett.

Eleinte még próbált valami örömöt vinni az életébe, de ez egyre kevésbé sikerült. A derűje, kiegyensúlyozottsága átcsapott valamiféle állandó szomorúságba és kedvetlenségbe. Először nevetni felejtett el, majd mosolyogni. Egy nap azt vette észre, hogy darabosan megy. Talán megerőltette a derekát - gondolta magában. Aztán egy reggelre fémujjai nőttek az igaziak helyére. Nem is csodálkozott el, nem is ijedt meg, egyszerűen a szokott kedvetlenségével vette tudomásul. Majd pár nap múlva az egész karja, később a teste is fémmé változott.

Egy este, mikor a férje hazatért a munkából, és elétette a vacsorát, a férfi megköszönte. Géphangján válaszolta:
- Szívesen, drágám.