| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Egy régi cipő meséje Ideje:: 09-19-2005 @ 09:40 pm |
|
|
|
|
| Én csak egy régi, rossz cipő vagyok. Használt, ócska, szakadt. De mikor még új voltam, jó szolgálatot tettem. Miután a cipész megvarrt, egy idősödő férfi vett meg... ha jól emlékszem, tíz pengőjébe kerültem. Ez az ár nem tükrözi a mester belém fektetett fáradságos munkáját. Szép cipő vagyok ám én, csupa varrás, bőrtalp, kényelmes bélés, dísz... még a fűzőm is valódi bőrből készült. De sajnos az évek során az is megkopott. A díszvarrások az orromon, a sarkamon szétmentek, lóg a cérna belőlem... a talpam is levált az orromnál és a sarkamnál, sőt, tegnap vettem észre, hogy oldalt is van egy lyuk. Igen-igen... lyukas vagyok. Lyukas már mindenhol. De végtére is csak egy vén cipő vagyok. De ez ilyenformán nem igaz. Vén cipő voltam. Most már egy vén, eldobott cipő vagyok. A gazdám hirtelen pénzhez jutott. Nem tudom, honnan lett neki ilyen sok pénze, hiszen mióta azon a nagy lábon élek, mindig csak az erdőt láttam, a fákat, a füvet, és a ledőlő fákat. Favágó volt. De most Isten megsegítette. Száz pengő... egy pár új cipő. Szép munka, nem tagadom. Neki nincs olyan nagy orra, mint nekem, és a szára is valamivel kényelmesebbnek néz ki. Új cipő jött, engem eldobtak. Kitettek a kamra elé. Esik- ázom, hideg van - fázom, meleg van - éget a nap. Az esőben elázom, a nap kiszárít... száraz, poros vagyok, és csak egyre porosabb. De én mindig is optimista cipőcske voltam, tehát ennek is a jó oldalát nézem. Végtére is jobb itt ázni-fázni-száradni, mint a volt gazdám lábán lenni egész nap, reggeltől estig. Hétvégén sem hagyott nekem szünetet. Néha próbáltam közölni vele, hogy ma nem, nem akarok kimenni fát vágni. Ilyenkor elbújtam az asztal alá vagy be a szekrénybe, fel a cipőtárolóra, egyszóval olyan helyekre, ahova sosem szokott rakni. Tudniillik mindig csak ledobott az ajtóban, ahogy azt egy koszos, ócska cipővel tenni kell. Pedig akármilyen szakadt is vagyok, annyit megérdemeltem volna, hogy sok-sok éves szolgálat után ne vágjon földhöz és ne rázzon meg mindig, mikor nem talált az ajtóban... Egyszer a cipőfűzőm is kihúztam, és bedugtam az ágya alá. De aztán hozott egy másik fűzőt, egy ócskát, rosszat. Durván felkapott és befűzte azt a másik fűzőt. De azt nem erdőjárásra csinálták ám, hanem az uraknak a hivatalba járni. Nem bírta, két nap után elszakadt. Aztán az asszony takarítás közben találta meg és persze az urát vonta felelősségre. Végül is ki gondolna a jó öreg cipőre? Hiszen még szakadt is, nem hogy menni tudjon. Aztán jött az az új cipője... Engem bevágott a sarokba, a másikat pedig felrángatta a lábára és ment ki az erdőbe. De rá fog faragni, hogy eldobott és kitett a kamra elé. Az a cipő, bár szép és új, nem fogja addig bírni a sarat, esőt, égető napsütést, mint én. Engem a cipészmester jóféle anyagból varrt, nem úgy őt. De kigszolgáltam őt. Jobb is ez nekem. Végre nyugdíjba vonulok. Munkacipőségem ezennel véget ért. Ahogy majd egyszer végleg szét is szakadok. Csak abban reménykedek, hogy utolsó napjaimban nem a kamra előtt fogok szomorkodni, hanem egy játékos kisgyerek lábán még labdába rúghatok a többi, puccos cipő mellett... |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 09-19-2005 @ 09:45 pm
| Hozzászóló: boblogan (Ideje: 09-21-2005 @ 02:59 pm)
Comment: Szép, édes-bús történet. Tetszett!
|
|
|
|
|
|
