Íme, hát több vagyok
Nem láthatsz már engem
Pedig láttál engem egykor porban fetrengeni
Alázat könnyeivel utadat öntözni.
Mostanra kiszenvedett nyughatatlan lángom
A Főnix teste most már kihűlt a parázson
Nem nemz új életet, meghalt minden álom
Tudom, szeretnéd most szikrámat élesztni
Fájó, féltő gonddal életem menteni
De én már csak emlék vagyok a szívedben
Távolról figyellek zúzmarás kertemben
Ahová érsz marás
Végső szívdobbanás
Vért kiáltó robaj
Hideg szemeimmel már nem látlak fénynek
Hideg kezeimmel többé nem érintlek
Tudom...
Ne hidd, nem gyűlöllek
Hisz’ halott vagyok már rég
Az idő engem sarcolt
Mindent belém karcolt
Tudom!
Nem siratsz meg
