Vágyfüggöny takarta ablakom, halkan elhúztam, hadd lássam holnapom!
Tündérmagányom ragyogta be a világot, elmúlt az álomszagú tegnap, mit úgy imádott.
Szememben csillag született, s fénnyel öltöztette fel a kitörni vágyó türelmet.
Vágy rezegtette perceim húrját, emlékek cipelték az idő súlyát. Holnapok sóhaját csókoltad számra, s csókod csendben simult az esti homályba.
...és elhittem, hogy létezel, és én veled együtt létezem...
Lágyan omlott a függöny ablakomra, s már nem akartam gondolni ostoba holnapokra. |