Vágyfüggöny takarta ablakom,
halkan elhúztam,
hadd lássam holnapom!

Tündérmagányom ragyogta
be a világot,
elmúlt az álomszagú tegnap,
mit úgy imádott.

Szememben csillag született,
s fénnyel öltöztette
fel a kitörni vágyó türelmet.

Vágy rezegtette
perceim húrját,
emlékek cipelték
az idő súlyát.
Holnapok sóhaját
csókoltad számra,
s csókod csendben
simult az esti homályba.

...és elhittem, hogy létezel,
és én veled együtt létezem...

Lágyan omlott a függöny
ablakomra,
s már nem akartam gondolni
ostoba holnapokra.