A lány gyönyörűen énekelt. A nézőtéren mindenki elakadt lélegzettel hallgatta lágy, léleksimogató hangját. Mikor befejezte, s lelépett a színpadról, a közelben állók egy emberként léptek oda hozzá, hogy gratuláljanak neki. A lány illendően megköszönte, majd elnézést kért, és elment átöltözni. Mikor visszaért, többen is megkérdezték, hogy hogyan került ide, ki hívta meg a rendezvényre.
- Egy buszkiránduláson vettem részt pár hónapja - felelte a lány -, és az egyik utastársunk hívott el ide.
- És merre jártatok?
- Erdélyben kirándultunk...
-Tényleg? - vágott szavába hirtelen egy fiú, aki a hangosító pultnál állt. - Én ott éltem tizenhat éves koromig. Mesélj, merre jártatok!
A lány beszélgetni kezdett a fiúval. Mindketten hamar rájöttek, hogy rengeteg közös vonásuk van, nem is tudtak elszakadni egymástól egész nap. Este a rendezvény zárómotívumaként egy bulit rendeztek, melyre természetesen szintén együtt mentek el. De nem maradtak sokáig. A buli szabadtéren volt, s nyár lévén az este fülledt levegője igencsak tompította a hangulatot. Úgy döntöttek, inkább elmennek sétálni.
Séta közben átölték egy mást, majd leültek egy árnyas padra, ahol rövid időn belül megtörtént köztük az első csók. Végtelenül boldogok voltak mindketten, s magukban azt kívánták, hogy ez az este sose érjen véget.
Lassan mégis eljött a búcsúzás ideje, s másnap a lány hazautazott. Szerelmétől immár kilencven kilóméter választotta el, de szívében hitte, ez nem lehet akadály.
Eleinte sűrűn találkoztak, s boldog órákat töltöttek együtt, ám néhány hét múlva a fiú elutazott Erdélybe, hogy meglátogassa még mindig ott élő rokonait. Két hétre ment, s azt ígérte, amint hazajön, ismét keresni fogja a lányt.
Eltelt a két hét, de a fiú nem jelentkezett. A lány várta, várta, de szívében már sejtette, hogy vége. "Ez a sorsa minden távkapcsolatnak" - gondolta magában, s hogy elfeledje bánatát, egy másik fiú karjaiba menekült.
Ám ez a kapcsolat nem működött. Hiába töltöttek együtt sok időt, valami hiányzott belőle. "Az érzelem" - gondolta a lány. "Hisz a szívem még mindig másé". Érezte ezt az új barát is, s pár heti 'kapcsolat' után elváltak útjaik. Közben a lányban megérett az elhatározás: felhívja szerelmét. "Tudni akarom, mi történt - gondolta - enélkül képtelen vagyok tovább lépni!"
Mégsem hívta fel. Hogy miért? Mert a fiú telefonált magától! Pont azon a napon, amikor a lány is hívni akarta.
- Mi történt? - kérdezte a lány. - Miért tűntél el az életemből?
- Beteg voltam - felelte csöndesen a fiú -, és nem akartam, hogy aggódj. Úgy gondoltam, jobb neked, ha azt hiszed, leléptem egy másik lánnyal, mintha az életemért kell aggódnod...
- De hát mi történt? - kérdezte a lány. Már majdnem sírt. - Mi volt a bajod?
A fiú hosszú szünetet tartott, majd halkan kimondta a borzasztó szót:
- Szívroham.
A lány szeméből kicsordult a könny.
- Megint? - kérdezte halkan.
- Megint. - felelte a fiú.
- És? - kérdezte a lány. Valahogy érezte, hogy a borzalmaknak itt még nincs vége.
- A következőt már nem biztos, hogy túlélem.
A lány csendesen zokogni kezdett. Most érezte igazán, mennyire szereti a fiút.
- Lenne egy kérdésem - mondta a fiú.
Csend. A lány nem válaszolt, de a fiú érezte, hogy várja a kérdést.
- Visszajönnél hozzám?
Szünet.
- Megértem, ha nem... Hisz bármikor meghalhatok. De szükségem van rád!
A lány nem válaszolt azonnal. Hosszú éjszakákon át gyötörte a gondolat, hogy olyan emberhez akarja kötni az életét, akit bármikor elveszíthet. De szerelme végül legyőzte a borús gondolatokat. Ma is boldogok együtt.

A fiú szeptemberben volt tizenkilenc éves...