Tömény képzelet formálta tested,míg e meddő, üres hajnalon a forrongó tűzben megszülettél. Itt pattant előttem a láng, a falra vetülve, mint múló tündérkép. Parazsas fénnyel szemed felragyogott,és a hideg szobát elöntötte a fény. Bűnös melegség és képlékeny kéj. Odakint bágyadt hideg, itt bent jeges forróság, s e kettő közt feszülök én, kínzó béklyók közt, némán. Lázam a tűz, melyben megfogantál.Verejtékem, mérged gyöngy-gyönyöre. Démoni hangod, mint fekete madár, mikor szárnyával betakar fény után áhítozó, gyönge avart. Fojtogat. Rám lehel az éj, tagjaim fagyosak, de tüzes ujjaid fogják torkom. Lidérces képed, ha látom, tudom már előre: meghalok.
|