| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Búcsú apámtól Ideje:: 10-17-2005 @ 09:41 am |
|
|
|
|
1975. május 10. délelőtt 10 óra.
Álltam az ágy mellett és rajzoltam apámat. Zihálva, hangosan, mélyről felszakadóan szedte a
levegőt, önkívületben küszködött az életért. Már harmadik napja haldoklott.
Eleinte azt hitték, hogy majd jobban lesz — már többször volt rosszul —, de nem
javult, így csak később értesítettek, hogy baj van. Amikor megérkeztem a szülői házba,
csak anyám volt apám mellett, a testvéreim még kiskorúak voltak, nem lett volna
helyes, ha végig nézik apánk agóniáját. Anyámmal egymásra néztünk, csak bólintott,
leült a fejénél lévő székre és megnedvesítette a száját. Az orvos azt mondta - kezdett
bele anyám -, hogy „nagyon erős a szíve, már csak az tartja életben". Küzdelmes,
nehéz élete volt, de a szíve az átvitte mindenen az elmúlt hetvenkét évben.
…délelőtt 10 óra 30 perc.
Még néhány óra és nem lesz többé. Az eszem tudta, de a szívemmel nem tudtam felfogni.
Olyan szívós volt — egyszer csak összeroppant, korházba vitettem és több mint húsz féle
betegséget állapítottak meg nála, de Ő nem adta fel évekig. És most nincs tovább…
Tavaszonként kivittük napközben egy fotelban a gangra, hogy süsse és átjárja a nap.
Azt kérte fogjunk neki méheket, különböző helyeken megcsípette magát – Ő tudta, hogy
hol kellett – és pár hét alatt talpra állt. Őszig, kisebb gondoktól eltekintve jól tartotta
magát, de akkor megint ágynak esett. Mintha a nap és a méhek éltették volna, de ezen
a tavaszon nem kelt fel. Amikor látni szerette volna a testvéreit és megkért, hogy
hívjam el őket — rosszat sejtettünk.
…délelőtt 11 óra
Már a harmadik rajzot készítettem, amikor nyitott és homálytalan szemébe egyszer csak fény
költözött, rám nézett és éreztem, hogy beszél hozzám némán. A szeme megtelt szeretettel,
hittel, nyugalommal és én láttam, éreztem benne, hogy elsőszülöttjére bízza szeretteit, hogy
hisz bennem és megnyugodva békél meg sorsával. Látta a szememben, hogy elfogadtam
kérését, és mire felocsúdtam, már ismét fénytelenné vált a tekintete.
Ismerték és szerették a faluban. Bármerre mentünk, meg-megállították egy-egy jó
szóra, mintha mindenki hozzátartozója lett volna. Sokat tapasztalt ember lévén volt
benne valami mélységes derű, emberszeretet, nyugalom és bölcs játékosság. Büszke
volt a családjára és szeretett velünk menni bárhova.
…délelőtt 12 óra.
Korábban gyors, de egyre lassuló zihálása leállt. Eltelt 3-4 perc is már és nem lélegzett.
Odahajoltam a mellkasához, hogy meghallgassam van-e még szívdobogás, és abban a
pillanatban, amikor hozzá értem hirtelen felszakadt belőle egy nagy sóhaj és újra elkezdett
lélegezni. Szinte megdermedtem…
„Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország, gyönyörűbb, mint a nagyvilág" — énekelte
oly sokszor egyik legkedvesebb dalát, oly szívhez szólóan és gyönyörűen (dalárdista
volt), hogy máig a lelkembe égett és szorongatja a torkomat, ha meghallom, vagy
eszembe jut. Mélyen vallásos ember lévén a Passió játékokban is rendszeresen énekelt,
és a vasárnapi misék sem múltak el nélküle és az Ő tenor hangja nélkül.
1975.12 óra 25 perc…
Dermedtségem elmúltával folyamatosan hallgattam a szívverését az egyre hosszabb ideig ki-
kihagyó lélegzetvételek szünetei alatt, és egyszer csak leállt a szív is. Hallottam, ahogy az
elernyedő szívből kisurrogott a vér és elernyedt a teste is. Anyámra néztem és elkezdtük
énekelni az apám szívéhez legközelebb álló éneket…"Hol vagy én szerelmes Jézus
Krisztusom,/ hol talállak Téged kegyes Megváltóm,/ adj világosságot, mert fényes vagy,/
nálad nélkül szívem igen bágyadt."
21 éves múltam…és Ő megtalálta a Megváltót… |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 10-17-2005 @ 09:41 am
| Hozzászóló: LunaPiena (Ideje: 10-17-2005 @ 09:48 am)
Comment: Szívszorítóan szép megemlékezés. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: vp_rozika (Ideje: 10-17-2005 @ 12:08 pm)
Comment: Szia! Kissé összeszorult torokkal olvastam a mély szeretetről árulkodó visszaemlékezésedet. Én 12 éves voltam, amikor apukám meghalt. Gyerekkoromban sokszor gondoltam úgy, jó, hogy nem voltam jelen a halála pillanatában, ma már sajnálom, Rozika |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Norvi (Ideje: 10-17-2005 @ 12:23 pm)
Comment: Szia Rozika! Nem volt könnyű végigélni és még igy 30 év távlatában is potyogtak a könnyeim, amikor írtam...köszönöm a hozzászólást. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: agnes (Ideje: 10-17-2005 @ 01:30 pm)
Comment: Kegyes volt hozzám az élet,..mert az apám sokáig köztünk lehetett. Az irásod fájdalmas, és fájdalmas emléket idéz,....de a szeretet örök... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Netelka (Ideje: 10-17-2005 @ 03:38 pm)
Comment: Könnyeket csaltak szemembe a soraid. Megejtően szép emlékezés... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Audrey (Ideje: 10-17-2005 @ 03:45 pm)
Comment: Ez nagyon megrendítő volt, kedves Norvi!
Nem találok szavakat... A torkom is elszorult miközben olvastam, mert beleéltem magam, és elképzeltem, hogy ez velem történt meg. Jajj, hogyan lehet a szülő elvesztését túlélni??????? |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Fata_Morgana (Ideje: 10-17-2005 @ 06:54 pm)
Comment: Nagyon szépen írsz, Norvi! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: boblogan (Ideje: 10-17-2005 @ 09:10 pm)
Comment: Szép vallomás az iránta érzett szeretetedről harminc év távlatából. Megható írás. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: veva (Ideje: 10-17-2005 @ 09:40 pm)
Comment: Megértem, hogy még most is fájni tud! :( De Te legalább már le tudtad írni... - és milyen jól! |
|
|
|
|
|
