Nem hoztam sírodra virágot, anyám.
Egy hervadó növény nem tud beszélni.
Csokorba kötöttem soraim, talán
mélyből-magasból meg tudod szemlélni.

Úgy szeretnélek átölelni téged,
Válladra hajtanám őszülő fejem.
Elsírnám, mi az, mi belülről éget. –
Magamban sírok e szomorú helyen.

Elmentél, elvittek, hiányzol nagyon.
Ütöttél lelkemen hatalmas lyukat.
Kimászok rajta én, ha eljön napom,
Belőled-tehozzád mutasd az utat.

Telik az idő. Révületben állok.
Pillangó száll sírodra, ott megpihen.
Lelki szemeddel te biztosan látod,
mint lebben tova minden a semmiben.


Szerető fiad Feri, sírodhoz csak gondolatban járó

2005.júliusi álmatlan éjszakán

N.B. Publikálva a Kaláka 2005.okt. számában