Sanyi közben építgette a maga külön kis világát. Mint egy nyomozó, gyűjtötte az anyagot, minden kis részletet megvizsgált, mintha minden mondat és minden szó tárgyi bizonyíték volna. Nyomokat keresett, amelyek segítségével végre összeáll a kép: miért ölte meg magát Julcsi.
A web oldallal eredetileg emléket akart állítani a lányának, de most egyben az anyaggyűjtés helye is lett. Feltette a naplót, mint egyetlen kiindulási alapot, amely bepillantást nyújthat Julcsi gondolataiba. Bár a neveket kipontozta belőle, Julcsi barátai azonnal követelni kezdték a nyilvánosságra hozatal megszüntetését. Sanyi utána érdeklődöttt, és miután megtudta, hogy a nevek törlésével nem sért személyiségi jogokat, úgy döntött fent hagyja a naplót. Egyetlen egy kérdés lebegett a szeme előtt, amely egy pillanatra sem hagyta nyugodni: MIÉRT!?

Tisztában volt vele, hogy amíg erre nem kap választ, addig képtelen lesz elfogadni a helyzetet, amiről ugyan tudta, hogy ami megtörtént, az megváltoztathatatlan, de pusztán a tény, hogy az idő visszafordíthatatlan elemi erejű dühvel töltötte el.
Legjobban a csomó izgatta. Honnan tudta ez a gyerek, hogyan kell ilyen csomót kötni?
Lehetőséget sem hagyott magának a túlélésre! Ezen nem csodálkozott, hiszen Julcsi ilyen volt. Ha valamit elhatározott, akkor azt tökéletesen végig is csinálta. Tehát nem az volt a kérdés, hogy miért nem hagyott Julcsi lehetőséget a túlélésre, hanem az, hogy honnan ismerte meg a csomózásnak ezt a módját? Nyilván beszélnie kellett valakivel a halálról is. Hogyan lehetséges, hogy a legközelebbi barátai sem tudták mire készül? Nem! Ez így nem mehet tovább! Beszélnie kell az iskolatársaival, a barátaival.

Mikor az igazgatónő meghallotta a kérést, hogy Julcsi apukája be akar jönni az iskolába beszélgetni a diákokkal az első gondolata az volt, hogy elzárkózik a kérés elől. Az események már így is eléggé megzavarták az iskola rendjét, nagyon nem hiányzik, hogy újabb problémákkal nehezítsék a gyerekek érzelmi életét. De ismerte az apukát, tudta, hogy ugyanolyan konok, mint Julcsi volt, a végén még a sajtóhoz fordul, az pedig mindenképpen ártana az iskola jó hírének. Rövid gondolkodás után engedélyezte, hogy Csengeri apuka részt vegyen a tizedik cé osztályfőnöki óráján.

- Gyerekek! –kezdte az osztályfőnök. – Julcsi apukája azért jött ide, hogy beszélgessen veletek Julcsi halálának körülményeiről. Kérlek nbenneteket, hogy lehetőség szerint segítsetek neki a válaszadásotokkal megérteni, vajon Julcsi miért döntött úgy, hogy véget vet az életének.
- Mi a fenének jött ide? – ordította G. Péter a padból. –Mit játssza meg az aggódó szülőt? Le se szarta a gyerekét, most meg idejön, hogy lássuk milyen baromi jó apja volt! Menjen a fenébe!
- Péter, kérlek! Menj ki a teremből, ha ilyen hangnemben tudsz csak beszélni.
- Hagyja csak! - szólt Sanyi! – Igazad van. Julcsi már meghalt. De azt képzeled, csak mi tehettünk volna érte valamit? Azt képzeled, ti mindent megtettetek? Többet volt köztetek, mint otthon! Ti, akik a barátainak valljátok magatokat nem vettétek észre hogy bajban van?
- És ha észrevettük, nagy okos! Mit kellett volna tenni? Rohanjunk anyucihoz, hogy felejtse már el azt a qrva vidéki házat, mert Juli nem akar elköltözni a panelból, mert neki itt vannak a barátai. Megkérdezték egyszer is, hogy akar- e abba a francos faluba költözni?
- Csak nem azt akarod mondani, hogy Julcsi azért vetett véget az életének, mert el akartunk költözni?
- Engem aztán baromira nem érdekel, hogy maga mit hisz. Ott van abban a rohadék naplóban, hogy ivott, az anyja meg üvöltött vele. Minek jött ide! Ránk akarja verni a balhét?
- Azért jöttem ide te kis szarzsák –sziszegte Sanyi a fogai között –mert ti mostátok be Julcsi agyát azzal, hogy meghalni milyen nagyszerű dolog! Tudok róla, hogy eljátszadozott a gondolattal, hogy milyen szép is lesz minden, ha meghal, tudom, hogy valaki megtanította csomót kötni…
- Apuka ennek semmi értelme így –szólt közbe tehetetlenül az osztályfőnök.
- Lehet, hogy tőlem tudja –hallatszott egy hang a hátsó sorból.
- Leheeet? –üvöltötte Sanyi.
- Igen. Lehet –felelte megszeppenve Gavros. –Falmászó vagyok. Kérdezgetett a csomózásról, hogy melyik milyen… Én meg elmondtam neki mindent amit tudok. Nem gondoltam, hogy ezért akarja tudni –és a fiú elkezdett zokogni.
- Apuka, kérem. Fejezzük be –nézett rá szigorúan az osztályfőnök. – Senki nem akarta, hogy Julcsi meghaljon. Ezek még gyerekek.

Sanyi érezte, hogy elvesztette a játszmát. Most már tudja, hogy kitől tanult Julcsi csomót kötni, de a kérdés épp oly megválaszolatlan maradt, mint volt: MIÉRT?
Szüksége van Editre. Miért nincs itt vele?
Hogyan képes bemenni edzést tartani, mintha mi sem történt volna?
Leült egy padra az iskola melletti parkban.
Észre se vette, mikor ráesteledett.