A mobiltelefon már percek óta csengett, mikor Sanyi felismerte a dallamot: őt keresik.
- Igen. Csengeri Sándor.
- Hol vagy? – Edit hangja dühös volt. –Azt mondtad, eljössz értem. Már fél órája vége az edzésnek, és fogalmam sincs merre lehetsz!
- Mindjárt érted megyek. Tíz perc múlva ott vagyok.
Edit az uszoda előtt várta, hogy végre feltűnjön Sanyi kocsija. Fárasztó napja volt, egy kis megértésre vágyott, gyengédségre, valami kedvességre, de már megint semmivé lett minden reménye. Nem lehet megbízni Sanyiban, még arra sem képes, hogy a megbeszélt időben érte menjen.
- Merre jártál? –kérdezte mikor kinyitotta az ajtót, hogy beszálljon Sanyi mellé.
- Szia. Elmentem az iskolába beszélni a gyerekekkel.
- Mi a fenének nem hagyod ezt abba? Mondd, mi értelme ennek? Gondolod, majd a kölykök felmentenek a felelősség alól?
- Tudni akartam, honnan szedte Julcsi, hogyan kell csomót kötni.
- És??? Megtudtad? –Edit hangjából sütött a harag.
- Meg.
- Az klassz. Akkor megnyugodhatsz. Most jobb?
- Nem. Semmivel nem jobb –és Sanyi úgy kapaszkodott a kormányba, mint aki attól fél, hogy különben eldől.
- Nem hiszek neked! –Edit hangja olyan hideg volt, hogy megdermedt a levegő.
- Ne kezd, megint kérlek – hallatszott a könyörgés.
- Nem hiszek neked! –ismételte Edit –Biztosan megint valami nőnél voltál.
- Ez igazán megtisztelő! Szóval képesnek tartanál arra, hogy ebben az állapotban egy nőhöz rohanjak vigasztalódni! Én csak arra vágyom, hogy rendbe hozzuk a dolgokat! Azt szeretném, ha nem lenne hiábavaló Julcsi halála. Hát nem érted! Nekem is fáj! Ugyanúgy ahogy neked! Nekem is szükségem van gyengédségre, ugyanúgy ahogy neked! –Sanyiból úgy tört fel a keserűség, mint valami halottnak hitt vulkán, ami hirtelen mindent elborít maga körül.
- Rendbe hozni… - ismételte a szavakat gúnyosan Edit - Mit akarsz te rendbe hozni? Köztünk már rég nincs semmi. Még veszekedni se veszekedtünk, annyira nincs közünk már egymáshoz. Te nem ismersz engem, én pedig nem ismerlek téged. Éltünk a magunk kis külön világában. Julcsi épp úgy, ahogy te vagy én. Balázsról sem tudunk semmit. Rendbe hozni… Hogyan lehetne már ezt rendbe hozni?
- Segíts nekem, kérlek! Ha te is akarod, rendbe hozhatjuk a dolgokat.
- Én már nem hiszek benne – nézett megtörten maga elé Edit, de a hangjából mégis, valamiféle szelídség sugárzott.

Kapaszkodó

Este Sanyi szó nélkül elvonult a hálószobába. Mióta Julcsi meghalt Edit a gyerek szobájában aludt. Most Sanyi után ment.
- Nem baj, ha itt alszom – kérdezte zavartan.
- Már hogyan lenne baj! – sóhajtott boldogan Sanyi, és biztatóan kinyújtotta a kezét Edit felé.
Az asszony hozzábújt, Sanyi simogatni kezdte a haját. Hirtelen nem is hitte, hogy mégis megtörténhet: ők ketten, ha csak percekre is, de képesek egymásnak menedékül szolgálni.
- Hiányoztál! Annyira hiányoztál – súgta a férfi. Edit viszonozta a csókját.
Sanyiban a vágy mindennél erősebb volt. Legszívesebben letépte volna Editről a hálóinget.
- Ne! Nem megy- a nő hangja kettéhasította a pillanatot. Ettől a segélykiáltástól Sanyi azonnal visszazuhant abba a külön kis világba, amit olyan gondosan építgetett maga köré.
- Ne haragudj, nem megy –zokogta Edit.
- Semmi baj! Úgysem hittem, hogy igaz lehet – próbálta menteni a helyzetet a férfi.
- Azért még itt aludhatok?
- Persze –mosolygott Sanyi, de úgy érezte magát, mint akinek az egész világ hazudott.
- Tudtad, hogy Julcsi szerelmes volt? –szólalt meg váratlanul Edit.
- Igen, tudtam.
- Honnan?
- A naplójából. Igazán elolvashatnád azt a naplót. És te honnan tudod?
- Mariann mondta edzés után. Tomi Julcsival járt egy darabig, de aztán összejöttek Mariannal, később meg mégis Julcsit akarta volna, de Julcsi nem engedte vissza. Szép kis barátnő az ilyen!
- Szóval Tomi volt az a fiú a regényben – mondta elgondolkodva Sanyi. – Miért nem olvasod el, mit írt Julcsi?
- Nem vagyok kíváncsi rá. Nem érdekel, mit gondolt rólam! Ha nem volt képes egy nyomorult búcsúlevelet írni, akkor nem érdekel! Egy búcsúlevél mindenkinek jár, nem? Legalább annyi, hogy kösz, hogy kitörölted a seggem, vagy azt se bántam volna, ha azt írja, rohadjatok meg, miattatok akasztom föl magam! De ez sértő, és megalázó! Csak úgy itt hagy bennünket, mintha semmit nem jelentettünk volna a számára. Még egy nyomorult búcsúlevélre sem méltat! Hát nem! Nem akarom tudni, mit gondolt Julcsi amíg élt. Én olyannak akarom megőrizni, amilyennek én ismertem. Olyannak, aki előtt nincs akadály! Érezni akarom, ahogy átölelte a nyakam. Azt akarom hinni, hogy szeretett – Editet rázta a zokogás. Sanyi gyengéden átölelte.
- Nyugodj meg, Kedvesem! Nyugodj meg! Szeretett. Hát persze, hogy szeretett.