A férfi rálépett a gázra. Elhatalmasodott rajta a türelmetlenség. Döbbenten figyelte meg magán, hogy úgy viselkedik, mint egy drogos az elvonási tüneteiben. Holott már régen járt a természet meztelenségében. Talán azért a hév, mert túlságosan beleálmodta magát a képbe, mely szerint a zöldellő meztelenségben fürdik majd, csiklandozó napsugarakkal. A meghívást vonakodva fogadta csak el, rengeteg dolga volt még, másnap megbeszélés, félkész tervek befejezésre várva, és hasonló az üzlettel kapcsolatos teendők. Végül mégis sikeresen rávette őt egy régi ismerőse, egy hölgy, aki máig a falun él, hogy látogasson el hozzá. Nagyon rég találkoztak utoljára.

   Csatornát váltott a rádióján. Élvezte a sebességet, gyorsított. Ekkor jutott eszébe egy másik telefonhívása: gyászjelentésről van szó, egy fiatal nő - akit mellesleg igen távolról ismert, azonban egyesek mégis úgy vélték, közeli kapcsolatban álltak egymással - a saját lakásában elesett a lépcsőházban, beverte a fejét, és a helyszínen meghalt. Sajnálkozni kezdett, de ez korántsem volt őszinte. Először megpróbálta megtalálni a múltjában azt az arcot, amely mögé a tárgyalt megboldogult bújt. Körülbelül öt arc riaszthatta meg, amikor határozottá vált, kiről is van szó pontosan. "Sajnálom" - mondta savanyúan. Amikor mindezt a feleségének mesélte, annak reakciója meglehetősen eltért az imént bemutatott példától. "Uramisten! Jézusom! Nem lehet igaz... szörnyű..." - lepődött meg a harmincas asszony. Természetesen ez sem jelentett különösebb érzelmi hőfokot, csupán úgy érezte, illik efféleképpen hozzászólni hasonló esetekhez.

   Most kicsit visszavett a sebességből az előző gondolatoktól megszeppenve. Milyen gyors, milyen hirtelen, milyen keserű! Milyen váratlan a halál... a sors. Már látta a templomtornyot, elmosolyodott, amint elképzelte a hölgyet azokban a tipikus falusi ruhákban. Ekkor hirtelen megijedt: milyen hirtelen, milyen gyors, milyen váratlan...

   Közel egy órával hamarabb érkezett, nem is állt szándékában berontani ismerőséhez, megállította a kocsit az útszélén, és kiszállván belőle kinyújtózott. Kényelmesen kezdett sétálni a mező felé. Már érezte annak üde illatát, és ezt előjátékként fogta fel. Csodálatos szerelem előjátékának. Boldog volt. Igen, boldog volt, és ez napjainkban nagyon meglepő érzést tud nyújtani egy a munkájában izzadó, folyamatos hajsza alatt hangyaként robotoló városinak.

   Hanem gyors lépteit hamarosan a meglepetés csendes álldogálása váltotta fel. Ingovány. Magasan volt a talajvíz. Lehet, hogy csak most? Éppen az ő érkezésekor? Milyen játékot űz vele a természet? Lehet, hogy mindig ilyen magasan van a talajvíz? Csak ezt e megcsalt hős még sosem élhette meg?

   Kiábrándultan, megcsaltan állt egy magányos alföldi fa szerepében. Próbálta megkerülni a mocsarat, de a természet minden négyzetmétert kiaknázott. Nem ezt álmodta meg, emlékezett vissza. A természet gyilkos. A természet vad. Sosem lesz képes fürödni ebben a vérengző tájban. Hát ilyen a világ? Kérdezte magától. Mindenhol vér? A sár szemében már vérszínben pompázott, és minden csepp őrajta kacagott. Gúnyt űzött belőle a természet.

   Most, mint egy megcsalt szerelmes, kereste a szeretőt, akivel viszontpofozhatja a természetet. Dühösen vonszolta ki megfáradt testét a sárból. Cipője terhes volt a mocsoktól. Vörös arccal indította be a kocsit, biztonsági övek nem léteztek világában. Megcsalta a természet, pedig oly szerelmesen álmodta bele magát. Milyen hirtelen, milyen gyors, milyen váratlan...

   Kereste a lehetőséget, hogyan üsse pofon áruló hitvesét. Legszívesebben magához ölelte volna feleségét, ám a nagy távolság falat emelt köztük. A huszonéves hölgyet idézte fel. Látta maga előtt domborainak báját, vérszín-ajkát, csillogó éjfekete szemeit. Semmit nem látott rajta kívül. A kilométeróra egyre többet mutatott, egyre többet... és többet.

   Kéjtől duzzadt vörös arc loholt a fiatal hölgy után. Zilált gondolatok tördelték öntudatát, balettet látott, egy falusi hölgy kecses balettjét. Meglehetősen abszurd, szerelmes. Vörös arcok táncot jártak...

   Ellenőrizte, megtalálta e a házszámot, majd kiszállt a kocsiból, kivette a bőröndjét, és csengetett. Végiggondolta: a telefonbeszélgetésben a lány elmondása szerint arról volt szó, hogy annak kedves férje kártyázni megy a helyi "Vakegér" nevű korcsmába, mivel nem kedveli az idegen, új embereket. Dühe fokozta éhét a kéjre.

      Nyílt az ajtó: "Szia, már vártalak! Volt gond az úton?" - köszöntötte a megcsalt üzletembert az igen vonzó, elragadó ruhába rejtőzött nő. Meg is lepődött ezen harmincegy-néhány éves férfi. "Semmi, minden tökéletesen bonyolódott le." - reagált mosolyogva. Csodálta ezt a fiatalos életet, ezt a vonzó testet, a hölgyet, aki falun él a természet lágy ölelésében. Ő is élt volna falun, de ez már sosem valósulhat meg. Végigmérte a lányt. "Mi az, be sem akarsz jönni?" - kérdezte az. "Jaj, dehogyisnem, jövök már." - így a férfi.