Gedeon, a hősök hőse
Éjszakánként csak Gedeon álldogált a kertben. Egyik nap hatalmas vihar kerekedett. Szél úrfi megcibálta a gyümölcsfák ágait, lelopkodta leveleiket, letiporta a virágokat és megtámadta szegény Gedeont. - Hagyjál békén, drága jó Szél úrfi! -könyörgött.- Kérlek szépen! Én fából vagyok, rongyból meg szalmából, nem tudok verekedni. Ne bánts engem, kérlek szépen! De Szél úrfi rá se hederített a nyafogásra. Csapkodott tovább, Gedeon meg reszketett, mint a nyárfalevél, potyogtak a könnyei és tűrte, tűrte a pofonokat... Azután egy reccsenés, egy jajdulás, majd egy puffanás, és az elagyabugyált madárijesztő elterült a földön. Reggel Ákos már korán kipattant az ágyból és szaladt megnézni az esti szélvihar nyomait. - Szegény Gedeon! Mi történt veled? Mit csinálsz a földön? -kérdezte. Gedeon még csak akkor éledezett. - Elkergettem Szél úrfit!!! Láttad? - Nem láttam. De most gyere, kelj fel a földről! Megpróbált felülni, de reccsent egyet és visszahuppant. - Fáj a derekam -nyöszörgött.- Talán el is törtem valahol... - Ne aggódj, majd rendbe szedlek! És hozok új ruhát is, mert ez már csupa rongy - mondta, majd megvizsgálta Gedeont.- Nincs nagy baj. Csak megrepedtél, mindjárt megdrótozlak -mondta, majd bement a házba, drótot hozott ki, ócska ruhákat, megdrótozta Gedeon repedt derekát és átöltöztette. Nagyon elegáns madárijesztő lett belőle, mégis rázendített: - Hát ez bizony nagyon csúnya, rongyos, pfúj! Na, de lásd, milyen jó vagyok hozzád, a kedvedért, és csakis a te kedvedért, elfogadom! - Rendes tőled. Így legalább nem vagy meztelen madárijesztő, nem igaz? - Mondtam, hogy a te kedvedért... Különben pedig, minden ilyen hőstett után, mint az én éjszakai dicsőséges győzelmem Szél úrfi ellen, illik megvendégelni a hőst... Nem akarsz véletlenül megvendégelni??? - Szép kis hőstett! -nevetett Ákos.- Na, mindegy, eljössz hozzám vendégségbe? - Hmmm -töprengett egy darabig, hogy elfogadja-e a meghívást, majd nagyot bólintott: - Jó. Ha annyira akarod, elmegyek. De csakis a te kedvedért! - Persze, persze, hogy azért. Na, gyere! A házikó előtt ültek egy nagy faasztalnál. - Hogy ízlett a süti? -kérdezte Ákos. - Hááát, nem is tudom... talán egy kicsit nyers volt... - Azért hamar bekapkodtad az egész tállal. - Mondtam, hogy csak megkóstolom -szerénykedett Gedeon.- Különben is, te beszéltél rá, hogy vegyek belőle! -magyarázta, majd hozzátette:- Mondtam már, hogy a hősöket almával is meg szokták kínálni? És, ha úgy gondolod... éppenséggel én is elfogadhatok egy almát. - Éppenséggel? Ha úgy gondolom??? -ámuldozott, de azután csak legyintett.- Egyet kérsz vagy egy tállal? - Tállal illik hozni, hogy a vendég kiválaszthassa magának a legeslegszebbet. Ákos hozott egy nagy tál almát, Gedeon pedig alig ette meg a legeslegszebbet, máris meglátott egy másik legeslegszebbet, azután egy harmadikat és így tovább, míg az összes el nem fogyott. - Jóllaktál? -kérdezte Ákos. - Mitől laktam volna jól??? Ugyanolyan éhes vagyok, mint voltam... Viszont eszembe jutott még valami! A nyak-ken-dő! -suttogta. - Miféle nyakkendő? - Az a helyzet -kezdett a mesébe-, hogy a madarak csúfolnak, mert rongyos madárijesztő vagyok, akinek még nyakkendője sincs. Ezért nem tudom őket elhessegetni. Nem fogadnak szót. De mindjárt félnének tőlem, ha lenne egy igazi nyakkendőm... Hááát, erről a nyakkendőről beszéltem én! - Jó. Kapsz egy nagyon szép nyakkendőt is, de azután futás madarászni, mert a seregélyek megeszik a kertet! És meg ne lássam, hogy a karodon csücsülnek! - Nem csücsülnek! -rázta a fejét.- Most már félni fognak! Talpig úri madárijesztő lett Gedeonból. Sárga nyakkendőjével és egérrágta kalapjával dicsekedett a madaraknak, akik épp a karján üldögéltek, amikor Ákos este meglátogatta. - Na? Félnek tőled a madarak? -kérdezte. - Félnek bizony! Rettegnek! Sőt, még a kertet is messze elkerülik... Látod, most sincsenek itt! - Mert elröpültek, amikor engem megláttak. - Ja??? Az az egy-két icipici gyáva madárka? Az semmi! Különben is, azért repültek, mert elkergettem őket -magyarázta.- Ebből is láthatod, mennyire félnek tőlem! - Vagyis a szép nyakkendődtől, nem? - Attól is, de főleg tőlem! Sőt, elárulom, mitől reszketnek a legjobban... - Na, mitől? -kérdezte Ákos és mát tudta, hogy Gedeon megint kér valamit. - Egy szép pipától! Amiben nagyon finom pipadohány van! - Pipa? Neked, Gedeon? - Azzal még a faluból is ki lehet kergetni őket! Ha nem tudnád, minden tisztességes madárijesztőnek van pipája... - Jól van, holnap keresek neked egy pipát és finom pipadohányt! - De csak, ha nagyon akarod! - Persze, hogy nagyon akarom! -bólogatott Ákos és megindult.- Jó éjszakát, Gedeon! - Szia! És... már korán hozhatod! Engem megtalálsz! Amint Ákos elment, Gedeonhoz még visszaszálltak a gyáva madarak, de csakhamar ők is magára hagyták a madárijesztőt. "Hajaj! Elmentek. Hajaj! -sóhajtozott és nézegette az egyre fényesedő csillagokat.- Szép volt ez a nap! nagyon szép...!" -ábrándozott. Ám ekkor valaki rángatni kezdte, kitépte a földből, felkapta a hátára és futásnak eredt vele. - Ki vagy te?! Eressz el!!! -rúgkapált.- Ákos! Segítsééég! Rabló! Ákoskááám! Reggel vitte Ákos a pipát és a pipadohányt, de nem talált mást, csak Gedeon kalapját és a kerítéshez vezető lábnyomokat. |