[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 345
Tag: 1
Rejtve: 0
Összesen: 346

Jelen:
Tagi infók a_leb Küldhetsz neki privát üzenetet a_leb a_leb


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

Az éj vége
Ideje:: 11-04-2005 @ 11:33 pm

- Gyere, szeress! Kellesz nekem, kellek neked *szólal meg ismét az a rekedtes hang. Az asztalnál, a gyertyafény által gerjesztett félhomályban az öreg Mather összerázkódik. Ez a hang, mely már csak nyomokban hasonlít az oly szeretett dallamos hangocskára. Mivé lett, oh mivé lett az már? Reszkető kezével simít végig azon a pár őszes hajszálon, mely még fejbőrét fedi. Homlokát izzadságcseppek pettyezik, az egyik vastag keretes szemüvegére cseppen. Észre sem veszi. Tétován a szoba sarkában honoló sötétség felé pillant, szemében félelem keveredik az emberfeletti fájdalommal. Fájdalom, de nem fizikai. Sokkal inkább lelki.

Az asztalon könyvek és papírlapok kusza halma fekszik. Az avatatlan szemnek értelmetlen rajzok és firkálmányok. Aki viszont kicsit is ért ahhoz, amivel a férfi foglalkozott, az az első pillantás után keresztet vetne, és menekülne, el, el messze ettől az átkozott szobából* - Csak egy kicsit.. egy kicsit hallgass.. kérlek.. gondolkodnom kell *nyögi ki fáradtan a sötétség felé. Arcát kezei közé temeti, és hangosan felsír. Mit művelt, mit tett már megint? Odakint zajlik az élet. A normális élet, olyan, amivel ő is rendelkezett. Nem is olyan régen. Édes istenem, nem is olyan régen! Persze, öreg volt, még mindig öreg, ez így természetes. Az idő csak egy irányba folyik. A saját esetében nem is próbálta meg ezt a megmásíthatatlan törvényt megszegni. Egész életében a jó ügy érdekében cselekedett. Ha kellett segített a rászorultakon. Azon dolgozott, hogy az eljövendő nemzedékeknek sokkal könnyebb dolga legyen mint nekik. Hosszú órákat töltött laborjában, a könyveket, rég elfelejtett tekercseket tanulmányozva. Ért ő sokmindenhez. A mágia nagyon is közel áll hozzá, tehetsége van hozzá. Volt idő mikor azt hitte semmi sem állhat az útjában. Tökéletes élete volt. Nemegyszer járult a király elé jutalomért. Elismerték munkásságát. Majd szerelmes lett, de gyermekáldásba mégsem részesülhetett. Bánta, ohh de még mennyire bánta, de ez ellen nem tudott mit csinálni. Pedig megpróbálta. Ez volt az az idő, mikor megtört, mikor csalódott mindenbe és mindenkiben. Munkásságát hátrahagyta, elbujdosott a hírnév elől, kettesben kicsiny feleségével, távol a világ zajától. Már csak élni akart, élvezni az életet. Elég pénzt gyűjtött ahhoz össze, hogy ne legyen gondja semmire soha. Azt hitte. Azt hitte, boldog lehet.

Most hideg december van. Odakint fehérbe borult a világ, és idebent, biztonságosnak hitt szobája mélyén pedig feketébe. Megöregedtek mindketten. És a kezdetben soknak hitt pénz is elfogyott. Mather munkát vállalt az egyik napilapnál, felesége a háziasszonyok mindennapját élte. Soha nem veszekedtek, soha. Kapcsolatukat sem a vagyon felélése, sem a gyermektelenség nem tudta tönkretenni. Semmi nem állhatott közéjük, csak a halál. December. A hideg, a sötétség hónapja. Pár nappal ezelőtt is munkába indult. Felesége elkészítette reggelijét. Két tojás, egy kevéske szalonna, és egy szelet kenyér. Bár már 60-on túl vannak mindketten, Mather, ahogy mindig is, csókkal köszönt el kedvesétől. Nem tudta hogy utoljára látja.. élve. Ostoba baleset volt. Az utcára vaskos jégpáncél fagyott. A szekérhajtót nem érdekelte nagyon. Késésben volt, így jó párszor a ló hátára csapott ostorával. Észre se vette, hogy egy nő fekszik az úton, mindaddig, amíg a szekér meg nem ugrott, amíg a vérpermet felhő fel nem csapott mögötte. Mathert maga a városi tanács elnöke fogadta a hírrel. Asszonya elcsúszott a jeges úton, és nem tudott kitérni a száguldó lovas kocsi elől. Halálra gázolták. Csontját és húsát lópatkók és vaskos, nehéz kerekek zúzták pépessé. Még abban a percben meghalt, nem szenvedett egy percig sem. Az egyik kerék a torkán, a másik a lábain szaladt végig. Két lába elvált testétől. A torzót felravatalozták, és koporsóba tették. Azonosításra nincs szükség, a szörnyű balesetet az asszony több barátosnője is végignézte. A férfi teljesen összeomlott. Sírva átkozta istenét, a sorsot, a világot, mindent és mindenkit, aki csak az eszébe jutott. A fájdalom majd az eszét vette. Örült rombolásba kezdett szobája mélyén. Könyvespolcai még most is romokba hevernek, a könyvek nagy része széjjeltépve. Addig dühöngött, míg eszméletlenül nem rogyott a könyvkupac tetejére. Órákig csak sírt, kezei a könyvek borítóját, lapjait karmolták. Könnyes tekintettel épp hogy csak ki tudta venni a hozzá legközelebbi eső, fekete könyv címkéjét. A zihálás elhalkult, a szobára mély csönd borult. Egy könyv, egy régi elfelejtett és betiltott máguskönyv, talán utolsó példánya. A cím büszkén hirdette szerzőjének eszméit, foglalkozásának főirányát. Mather inkább holtként mint élőként tápászkodott fel, és nyúlt ki utolsó esélye felé. Ezzel örök kárhozatot hozz lelkére, jól tudta. De nem engedhette el az egyetlent, ki valamit is számított egész életében. Nem, azt nem engedheti. Így nem. Még csak elbúcsúzni sem tudott tőle, és talán sosem mondta neki, hogy szereti, sosem. Így nem mehet el, így nem engedheti el.

A holtest még aznap este eltűnt a kriptából, és a férfi magára zárta ajtaját. Részvétnyilvánítók serege szobrozott sokáig az ajtaja előtt hogy beengedje őket, de a férfi nem nyitott ajtót. Senki nem gyanakodott arra, hogy ő vitte el a testet. A rendőrség hullagyalázás címen indított nyomozást, a férfit nem akarták gyászában zavarni. Senkinek nem tűnt fel a rothadó hús, az alvadt vér bűze. Egy hét telt el. A könyv, a Necromanták könyve most Mather asztalán fekszik, középen kinyílva. Már tudja hogy mit cselekedett. Lelke a pokol tüzére kerül, szerelme eddiglen tiszta lelkével együtt. Elkárhozta mindkettőjűket, egy hiú remény miatt.* - Gyere, szeress! Kellesz nekem.. *hangzik fel ismét a hátborzongató hang a sarokból. A férfi remegő kezei a gyertya markolatára fonódik, és szépen lassan, feltápászkodik székéből. Végiglépked a szoba padlóját vastagon borított, immáron véres papírhalmon, hogy a sarokban kuporgó rémség mellé lépjen. A felesége teste az, kétségtelen. A gondolatok, az emlékek is az övé lehetnek. De milyen formában? Értelmes gondolkodásra már képtelen, csak az ösztönök, vágyak hajtják. Torkát végigszelő, tépett sebből véres, gennyes folyadék bukik fel minden egyes szó kiejtése után. A szemek üvegesen tekintenek Mather felé, kékes ajkain száradt vér sötétlik. A kezek, mint valami groteszk bábu karjai remegnek és csapkolódnak össze-vissza. Lábait e kreatúra már mozgatni sem tudja. Teste húsában már fehér férgek mozgolódnak. Hát így néz ki egy élőholt. Ez az, amit ő kedveséből csinált. A férfi könnyes szemekkel fekszik le a női test mellé. Fejét a véres, puhára zúzott vállra hajtja, majd halkan megszólal* - Itt vagyok szerelmem. Sajnálom.. sajnálok mindent, amit tettem. *nyögi ki utolsó szavait, majd a gyertyát óvatosan a papirhalomra fekteti. A néhol több száz éves lapok hangos recsegéssel kapnak lángra.

A város szélén lévő kétemeletes házban keletkezet tüzet másnapra sem sikerült eloltani. Egész tömeg gyűlt ott össze, hogy figyelje, hogy válik egy ilyen régi épület a tűz martalékává. Az egész porig ég, eltemetve, széthamvasztva a szörnyű titkot, melyre végül soha nem derül fény.*



Utoljára változtatva 11-04-2005 @ 11:36 pm


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: kritta
(Ideje: 11-04-2005 @ 11:56 pm)

Comment: Ha elvesztünk valakit, gyakran bármi áron vissza akarjuk kapni... Nagyon szépen mesélted el. Titokzatosan. :)


Hozzászóló: boblogan
(Ideje: 11-05-2005 @ 05:03 pm)

Comment: Hát, borzongató... :) De tetszik!


Hozzászóló: AngyaliAndi
(Ideje: 11-06-2005 @ 08:36 pm)

Comment: Háromszor is elolvastam, annyira tetszett! Hátborzongató, ahogy a szerelem e formáját megjeleníted, nagyon élethű. Üdvözlettel: Andi


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.32 Seconds