Mikor a fény csak szűrőn át ered,

és köd eszi a part szikkkadt fáit,

girhes kutyák nyüszítenek

rég nem látott alakok után.

akkor búsan feléled

és munkához lát a város.

Emberek sietnek,

arcukon nappali maszkjuk,

szívükben keserű kívánságok sora.

Mennek fiatalok,

léptük ütemesen kopog a kövön,

szemük távoli pontra összpontosít.

Mennek öregek

séltalan céljuk felé,

és csontjaikban érzik az időt.

Újságok zizegnek, és a hírek bágyadt

zörejére visszhangként felel

a péksütemény papírzacskója.

Az álmok még ott függeszkednek a fejek felett.

Cigaretták parázsa villan,

lidércfényként mutatja az utat

a gyár felé.

Valami szomorú illat terjeng:

az új nap izzadtsága.

Aztán történik valami,

valami egészen jelentéktelen,

egy pillanat morzsája az egész.

Elmúlik, és nem marad más nyoma,

csak az arcokon a beletörődés

diadalmas kis mosolya.