| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Nakonszipán-2 Ideje:: 11-19-2005 @ 05:41 pm |
|
|
|
|
|
A két nyugdíjas után a középréteget képviselő negyvenes házaspár járult az UFO és a Sátán elé, bebocsátást kérni Nakonszipánba. A ötvenvenöt éves enyhén kopaszodó szemüveges férfi megtört gerinccel álldogál a hatalmasságok előtt. Szépsége romjain őrködő szalmasárgára festett hajú felesége kart, karba fűzve támogatta őt, hogy nagy igyekezetében hasra ne essen előttük. Az UFO intézi az első kérdést hozzájuk.
–Mondjátok meg nekem, miért dörömböltök olyan kitartóan Nakonszipán kapuján? Mért akartok mindenáron bejutni hozzánk, mi hajt benneteket?
A férfi, félénken egy lépést előre lép, leveszi szemüvegét, kabátja ujjával törölgeti, miközben vaksin pislog a hintázók felé, majd szemüvegét orrnyergére akasztva félénken megszólal.
–Uraim, ötvenötéves okleveles gépészmérnök vagyok. Vörösdiplomával megszereztem a másoddiplomámat Vizépítőmérnöki karon is. Kellett az új beosztásomhoz. Minden kihívásoknak igyekeztem mindenhol megfeleni. Egyszerre születtem a Nagy Szabadsággal, mely ránkköszöntött a Világháború után. Nem mondom, az ötvenes években boldog gyerekkorunk volt. Gondos kezek, amikor eljött az ideje nyakunkba kötötték a kék pajtás, majd ,piros úttörőkendőt. Rákosi és Kádár elvtársak nevével az ajkunkon vígan, dalolva meneteltünk a szocializmusba. Szorgalmasan gyűjtöttük a papírt és a fémet, mert elhittük a szlogent, „Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!” – Miközben szusszanásnyi szünetet tartott és kockás zsebkendőjével megtörölte habzó száját, előlépett a felesége és folytatta a megkezdett felsorolást.
–Kisdobosokként, majd úttörőkként egyik táborból a másikba meneteltünk. Rajtanács, csapattanács, KISZ, Ifjúgárda, Zánka! Úttörővasút, Alsóőrs. Belénk sulykolták, hogy miénk a jövő, csak ki kell tátani a szánkat és belerepül a sült galamb! Beprogramozták az agyunkba a Leninnek tuljdonított szólamot: Tanulni, tanulni, tanulni! És mi hittünk a szólamoknak, tanultunk, mint egy ökör és tinó lett belőlünk! Elvégeztem a gimnáziumot, a vegyipari egyetemet. Kutatóintézetbe kerültem. Aztán beköszöntött a rendszerváltás. Egy tollvonással megszüntették a Kutató Intézetet, mondván nincs mit kutatni, mindent készen kapunk az UNIO-tól. Útilaput kötöttek ötvenévesen a talpam alá. Úgyérzem hogy szembeköptek, a munkámat értékelték le. Kiselejteztek, mint egy kopott, rosz cipőt és a sarokba vágtak. Nincs rám szüksége az országnak. Tagadjak meg mindent? Felejtsem el Zánkát,a VIT-et,a zakatolásokat…Kérdem én, akkor mi marad az embernek, ha a múltját is elveszik tőle? A jelenben megélni nem lehet, jövőképe nincs… akasszam fel magam? Vagy menjek ki Amerikába gazdag, öreg embereket ápolni bagóért, diplomával a zsebemben? Suttogta, mintegy önmagának, majd elhallgatott.A Sátán kényszeredetten elfordította róla tekintetét és összenéztek az UFO-val.
–Van még valami? Ki vele!-biztatta a férfit. Az pedig folytatta.– Lerombolják a hitünket, elbizonytalanítanak bennünket. És, amikor már itt, belül teljes a káosz, kirúgják alólunk a kissámlit, elveszítjük lábunk alól a talajt. Ránkszabadították Molochot, aki kitátva mohó, éhes száját megcsócsál bennünket, mint egy copákát, és undorral köpi ki lerágott csontjainkat. Bedobtak bennünket, úszni nem tudókat a kapitalizmus mélyvizébe. Lenyomva fejünket a víz alá, csodálkoznak, hogy fulladozunk. Elvették az álmainkat, és mit adtak érte cserébe: nyugtalan, álmatlan éjszakákat. Szipogva sírjuk vissza felhőtlen gyermekkorunkat, mint a sarokba állított kisgyerek. Miért tették ezt velünk, az ötvenesek nemzedékével, miért? Kérdezem a szelet, nem felel… Csak sírunk és sírunk– hüppögte és mélyről feltörő zokogását zsebkendőjébe, fojtotta. Ekkor újra az asszony szólalt meg.
Gyermekeket nemzettünk a hazának, tanítattuk őket. Szépen gyarapodott a kis család. És mikor kirepülnének a kis madárfiókat fejbekólintják őket a rideg elutasítással: „hiába tanultál, nincs számodra munka!” Ha, munka nincs, családalapítás sincs, gyerek sincs, marad a lézengés, a nihil. Elszabadul a földi pokol: kábítószerezés, fiatal testek kiárusítása a kéjpiacon, mert valamiből meg kell venni a divatos cuccokat. A céltalanság rossz vért szül. Italtól, kábszertől felajzva törnek, zúznak, rombolnak, mint a pusztítás angyalai. Sír a lelkünk látni, mint szenvednek fiataljaink. Elvesztették a hitüket, az önbecsülésüket. Miként fordítanak hátat az életnek! – A befejezés,sirásba fúlt. A közben lenyugodott férfi vette vissza a szót. Így beszélt.
–Munkahelyünk elvesztésével elvesztettük arcunkat a világ, a volt munkatársak, gyerekeink előtt. A társaságban, utcán kikerülnek bennünket, mint a leprásokat. Egy lépés választ el bennünket a lakás elárverezésétől, mert a felhalmozott adósságokat nem tudjuk fizetni. Már a villanyt is kikapcsolták nálunk. Talán lesz még egy pad a parkban, egy lépcsőfeljáró, ami alatt meghúzhatjuk magunkat. Ki tehet erről Sátán úr? Mondják meg, mi hülyék vagyunk, mert ötvenhatban nem disszidáltunk, hogy vastag pénztárcával, gazdag nyugdíjasként a pofájukba röhögjünk az otthonmaradt balekoknak?
A Sátán iszonyodva temeti arcát tenyereibe. Az UFO tanácstalanul mered az előtte szólókra. Így fordul hozzájuk.– Hogyan jutottatok idáig? – A férfi folytatta tirádáját.Igy magyarázta a bizonyítványt.
–Uram, mint vízgépészeti mérnök építésvezetőként dolgoztam a Bős-Nagymarosi vizierőmű gátépítési munkálatain. Aztán a rendszerváltás hajnalán percek alatt utolsó cselekedetként a régi rezsim leállítatta az építkezést. Útilaput kötöttek több ezer ember talpa alá...Akkor szerelt le a húszéves fiunk a katonaságtól és egyből munkanélkülivé vált anélkül, hogy egy napot is dolgozott volna a tecnikum elvégzése után. A tizenhétéves lányunk a testét árulja egy marék drogért, dögös cuccokért, hogy magára aggatva őket jobban eladható legyen a teste, a szerelme, a bájai..! Maholnap földönfutók leszünk, erejünk teljében. Kérem, könyörgöm, engedjenek be Nakonszipánba bennünket! Ha öngyilkosok leszünk, akkor nem engednek be minket a mennyországba. A pokolban teltház van. Akkor hova legyünk, akiknek kicsúszott a lába alól a talaj?
– A Sátán szarkasztikusan vette közbe.– A pokolra való jutást, azt ki kell érdemelni. Balekokat nem fogadunk. Teli vagyunk síbolókkal, szerencselovagokkal, hazárdőrökkel, népbutítókkal, kommunistákkal és egyéb országrontó szemfényvesztőkkel. Nincs számotokra helyünk. Talán, ha itt, Nakonszipánban újra kezdenétek, talpra állnátok? – mondta és jelentőségteljesen az UFO-ra nézett. Annak zöldes arca foszforeszkálóan felizzott. Úgy nézett, ki mint egy szentjánosbogár. Így szólt.
– Kérésetek meghallgatásra talált. Szavaitok szíven ütöttek. Megadom az engedélyt, hogy az átnevelő táborba kerülhessetek. Szakpszihológusaink kiütik agyatokból a kommunista mételyt, és új eszmékkel töltjük fel az így felszabaduló agykapacitásotokat. Aztán, ha már Nakonszipán állampolgárokká váltatok, családegyesítés címén utánatok hozathatjátok gyermekeiteket! – fejezte be mondandóját. Tapsolt. Megjelentek a kerubok és elvezették a középkorú házaspárt.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 11-19-2005 @ 05:41 pm
| Hozzászóló: bogumil (Ideje: 11-19-2005 @ 05:46 pm)
Comment: Gratulálok! Nagyon jól fogtad meg a témát! Egy reményvesztett középkorú házaspárról írtál akik et padlóra küldött a demokrácia. kellett nekik harcolni a Kádár ellen! Maradtak volna csendben,meghúzódva. Én munka helyett kukoricára térdepeltetném őket! Aztán leimádkoztatnám velük balgaságuk történetét. Majd csak kigyónnák a papnak,hogy mit vétettek el a rendszerválás után...Igaz-e apáca anyám? |
|
|
|
|
| Hozzászóló: pemete (Ideje: 11-19-2005 @ 08:31 pm)
Comment: Mivel én is a középkorúak közé tertozom(42 éves vagyok) Ezt a korosztályt és problamáit ismerem a legjobban. Igy megpróbáltam őrolluk irni a karcomat. |
|
|
|
|
|
