csendes levelek
- a vonatablakokról és a fekete pontokról
ott maradt az újjam begyén a fekete pont.
úgy örültem neki hogy zsebrevágtam, zsebkendőbe csomagoltam, és közben rajtad gondolkoztam.
milyen jó, hogy ennyi a kosz a vonatablakokon, lehet rá rajzolni. indulás után maradt pár másodperc, gyorsan, gyerekes rajz, egy görbe szív, futni a kocsi után, egy vonalat még gyorsan keresztbe, az a nyíl, és ugrani hátra, engem nem visz a vonat.
csak téged és a rajzomat. ott megyek mégis veled; az a gyerekes szív a koszos ablakon az én vagyok. és ez a fekete pont itt az újjamon; tudom, gyerekes ez is, de mégis valahogy ez meg te vagy.
büszkén viszem zsebkendőbe bugyolált újjamat, mint valami zászlót. vagy, itt vagy, és én is vagyok, ott vagyok. együtt vagyunk, ezen mosolygok, mikor megkérdezik:
- megvágta magát fiatalember?
- jaj nem, dehogy, csak most egy darabig nem mosok kezet...
nem értik, hát persze, hogy is érthetnék, rajtam kivül ki érthetné hogy mekkora kincset rejt a zsebkendőm:
azt a fekete pontot ott az újjam begyén. |
