Úgyhiszem az elmúlt egy hétben, megtanultam mi az a fájdalom,
3 éves plátói szerelem, 1 éves kapcsolat után fáj dalom.
Első látásra megszerettük egymást, ezen nincs mit szépíteni,
3 éves plátói küzdelem után, megtanultam végleg veszíteni.
Többször menekültem piába, a lányok szoknyája alá,
S nem tagadom, megkaptam mindent, talán túl sokat feküdtek alám.
Áh, persze hogy nem lehetett felejteni, ugyan, kérlek hogy is,
De felvirradt a nap, mikor boldogságtól ragyogott a fénylő nap is.
Szombaton volt, 2 éve, a 4. évnek pontosan felére,
Elértem, hogy fényem fényét elérje.
Csók volt, igazi. Nem keverés, smár, vagy bármi ehhez hasonló dolog,
Igazi csók volt, ám véges...szenvedélyes. Talán ettől lettem bolond.
És mégis, 1 éve megint. Mikor rabszolgatartó barátjától megszabadult,
Jött hozzám rohanva, boldogan, igazán bánattalanul.
1 évig volt csupán az enyém, hibáztunk, kapcsolatunk 5-öt megért.
Túl gyorsan éltünk, túl sokat, ennyi  bánat után,így lesz boldogabb.
Megkaptam, és a felénél már nem is törődtem vele,
Mint fénylő díj, ragyogott a bánatcsontok felett.
Igen, én rontottam, azért is ment el, hisz ő mindent megadott
Tényleg megadott mindent, amit szívéből adhatott.
Bezzeg én, fontosabb volt az önös érdek, igazából nem is tudom,
Hogy ebben a percben, most miről zenélek.
Fáj, tépik a szívem, mert a lány elment, más után keresve,
Hogy aki volt, egy boldog kapcsolatban felejtse.
Tudom, nehéz észrevenni, hogy én mit is tudok adni, mert nem látszik,
Amit adtam, a szívem volt, melyen sok kis szenvedélytűz cikázik.
Elment, talán boldog lesz, az új sráccal talán végleg szívemet felejti
De nincs ember e földön, aki ennyire tudta volna szeretni...