Egy nyáron aztán mégis megtörtént a csoda. A tanár bácsi magával vitte a lányát az osztálykirándulásra, és Pataki Bori legnagyobb örömére, egyszer csak Kerekes Miki lépkedett mellette, és kérdezősködni kezdett mindenféléről.
Bori este még a szőrt is leborotválta a lábáról, bár az édesapja szigorúan megtiltotta neki, hogy ilyen butaságot csináljon, mert ha egyszer borotválni kezdi a lábát, akkor nincs megállás, borotválnia kell egy életen át, különben olyan szőrős lesz a lába, mint a majomnak. Pataki Borit egyáltalán nem érdekelte, ha egész hátralévő életében borotválkoznia kell, csak másnap a strandon neki legyen a legselymesebb a lába, mert különben esélye sem lehet a további románcra Kerekes Mikivel. A selymes láb, úgy látszik, el is érte a kívánt hatást, mert Kerekes Miki egész nap fröcskölte vízzel, meg lenyomta a víz alá, és Pataki Bori biztosra vette, hogy gyönyörű gyerekeik lesznek, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Csakhogy Kerekes Miki a szeplős Julcsinak is osztogatta a mosolyát, látták őket, amint kézen fogva eltűnnek az öltözők mögé, de Pataki Bori inkább nem akart tudni erről a históriáról
Ha csak lehetett, Kerekes Miki mellé vergődött. Még az sem zavarta, hogy a szeplős Julcsi is ott battyogott mellettük. Ő csak Kerekes Mikit látta. A kirándulás utolsó napján aztán, odalépett hozzá Novák Jancsi, Kerekes Miki legjobb barátja, és mintha ő lenne a jó isten, leereszkedően így szólt:

- Vedd már észre magad! Mi a fenének kell neked harmadiknak lenni? Nem tűnt fel, hogy zavarsz?íbr> Bori kétségbeesetten körbe nézett, hogy ugyan hol, és kit zavar, mire hosszú töprengés után végre megértette, hogy Kerekes Miki a szeplős Julcsit szereti. Ő csak kolonc volt Kerekes Miki nyakán. Kolonc az egész világ nyakán.

Bori aznap este csendesen sírdogált, és elhatározta, soha többet nem borotválja le a lábát, legyen csak olyan szőrős a lába, mint a majomnak, ha már nem kell Kerekes Mikinek, neki úgyis mindegy. Mikor aztán Kerekes Miki elballagott, Bori még utoljára megsiratta a koloncságát, és végre hagyta, hogy a tüske betokozódjon a szívében. Többé nem gondolt Kerekes Mikire, csak néha érzett valami furcsa sajgást legbelül, mikor valamelyik filmben így szólt az egyik szereplő a másikhoz:
- Vedd már észre magad!

Mikor Pataki Bori huszonöt évvel később meglátogatta a szüleit a gyerekeivel, már eszébe sem jutott, hogy Kerekes Miki a világon van. Az apja már régóta nem tanított, most mégis ünneplőbe öltözve várta a lányát. - Elvinnél az iskoláig? Huszonöt éves érettségi találkozó lesz, tudod, a Kerekes Mikiék osztályának.
Bori elképedve állapította meg, hogy a szíve megint hevesebben ver.
- Miért nem szóltál? Akkor úgy készülök.
- Nem téged hívtak meg, hanem engem –nézett rá csodálkozva az apja.
- Tudom, tudom, de én velük nőttem fel, igazán szívesen találkoztam volna azzal az osztállyal.
- Anyádnak van épp elég blúza, kapj magadra valamit, aztán gyere –mosolygott megértően az apja.

Bori hosszas keresgélés után magára kapta az anyja legszebb blúzát, gyorsan egy kis sminket tett az arcára, hogy ne látszódjanak a ráncok, viszont látszódjon a komolyság: ő már felnőtt nő, családanya és feleség, akkor is, ha nem Kerekes Miki felesége. Majd a legártatlanabb mosolyával bekísérte az apját az osztályterembe.
A volt diákok olyan örömmel fogadták, mintha valóban közéjük tartozna, és Pataki Bori az első pillanatban egy kicsit meglepődött, hogy azok a helyes fiúk milyen elegáns, tekintélyt parancsoló, kopaszodó férfiak lettek, a szeplős Julcsit meg már meg sem lehetett ismerni, úgy elhízott.
Te jó ég! Én is ilyen öreg lennék? –futott át Bori fején, de aztán mindenki biztosította arról, hogy semmit sem változott, úgyhogy már csak egy kérdés maradt hátra: Hol van Kerekes Miki?
Kerekes Miki ott volt Pataki Bori orra előtt, és mikor bemutatkozott, akkor Bori biztosan tudta, hogy van, ami még a ráncoknál is jobban becsapja az embert: történetesen az emlékezet.
Pataki Bori gyorsan elrebegett magában egy hálaadó imát, amiért Kerekes Miki mégsem vette őt feleségül, de tíz perc múlva már elfeledkezett mindenről: a hálaadásról, a sebekről, ugyanaz a 16 éves lány volt, aki Kerekes Miki mosolyáért az egész világot odaadná.

A tanár bácsi megtartotta a rendhagyó osztályfőnöki órát, és Bori megint csak a tanár bácsi kislányaként ült a leghátsó padban, akinek az apjáért rajonganak a diákok, és aki mégis a legmagányosabb gyerek a földön, mert a tanár bácsi csak a diákjaiért élt halt, a lányát szinte észre sem veszi.
Hanem Kerekes Miki annál inkább észrevette Pataki Borit. Mikor elkezdődött a tánc, Kerekes Miki elsőnek kérte fel Borit táncolni, és az osztály visszafogott mosollyal figyelte, amint Bori átadja magát a táncnak, és olyan szemérmetlenül néz közben Kerekes Mikire, hogy az egész osztály belepirult, de titkon mégis azt remélték, végül összejön Miki Borival, ha csak egy éjszakára is, hiszen az élet huszonöt évet várt erre a táncra.
Mikor éjfélkor a tanár bácsinak már beleragadt a fájós lába a cipőbe, akkor Pataki Borinak el kellett búcsúzni Kerekes Mikitől. Kerekes Miki kézenfogva kihúzta az udvarra és egy szuszra elhadarta.
- Én mindig is oda voltam érted, csak te a tanár bácsi kislánya voltál, és ezért nem mertem soha veled járni, és már húsz éve boldog házasságban élek, és még soha nem csaltam meg a feleségemet, de most borzasztóan szeretnélek megcsókolni.

És akkor...
Pataki Borinak kiesett a szívéből a betokozódott tüske, és eszébe jutott Tatjána.
Igen! Ezt érezhette ő is. Az élet kárpótol mindenért. Ő már nem akarta megcsókolni Kerekes Mikit, ő már nem akart semmit. Megsimogatta kedvesen az arcát, és mosolyogva így szólt.
- Mennem kell. Csak egy tánc volt. Egy felejthetetlen tánc. Köszönöm!