elnézést a kimaradt ékezetekért... majd egyszer kijavitom!
A hétvégi csendben, halott rendbe merevedve napozott a város, s a földrehullott virágszirmok között, nevetgélve játszott, a tavaszi szél.
"igyunk valamit" mondta, s kilépett az útra a mesébol a sárkány, körülötte a kapu, nem más mint szivárvány, s mögötte a herceg, "hát nem lettél királylány!" folytatta az elso, majd, lévén, - mint mindenki más - már o is esendo, a hétszínu ív végéhez lépett, meredo szemekkel nem hitte a képet, mi eléje tárult, s a királyfi is bámult: Azt hagyjám, hogy lánnyá nem változott - holott a szivárvány alatt bizony áttotyogott - de, hogy aranyat sem leltek, ki lehet vajh az az eretnek, ki magával vitte, "vinnék a sittre" szólt be a sárkány, majd leult a földre.
pár napja már, hogy keresik a sárkányt, nem is sejthetik: micsoda ármányt tervezett a beste, de mint lenni szokott, bizony rajta veszte.
eltévedtek õk, a királyfi, s a sárkány, s nem mentette õket sem tündér, sem szivárvány. Így kerültek õk, az utamba éppen, semmibe meredve, tunödtek a képen: Egy sárkány, s egy királyfi, a járdaszegélyen, idegen földön, idegen mesében.
közéjük ültem, dúdoltam éppen, majd hozzájuk szóltam valahogy eképpen: "látom fiuk, messzirõl jöttetek, gyertek velem, állok egy töltetet..."
meghivtam õket, berugtunk rendesen, leivott a sárkány, s mosolygott kedvesen mikor arccal elõre az asztal alá dõltem, már szunditott a királyfi, nem is messze tõlem...
...reggel volt már, szõke lány költött, boros poharamba pár korty vizet töltött, számhoz emelte megitatott szépen, majd körülnéztem: "a számlát kérem!"
hetek múltak sorban, visszatért a sárkány, s a visszatért királyfi viaskodás tárgyán naponként hozzá látogatott el, a királylány ésszel nem érhette fel miért hagyja cserben naponta egy gyikért, de bizony a királyfink válasz helyett kitért, igy minden egyes kérdés válasz nélkül maradt, s mert királyi udvarló bizony számos akadt repült a királyfi, hátán egy lábnyom, - nõi topánka - mégis kiváló'n érezte magát, a sárkány csak nézett: "hogy ilyet? nahát!" de ennél jobban bizony, nem zavarta õket, ismerték már régen mesékbõl a nõket. "keressünk másikat!" kezdte a sárkány, "de arra ügyelj, ne legyen királylány, s keressünk nekem is valakit végre, mert a napi részegség jó, de mivégre irom az összes versemet, ha csak egy részeges királyfi érti meg lelkemet?"
Azóta békében élhetnek bennem, megirják helyettem mindenik versem. Berúgnak olykor, s balhé van néha, de nem tehetnek róla ilyen a két léha... Az asszonyok tûrnek, úgy csendben mint szokás, és reggelente bizony visong mindkét lakás, de fontos az mi fontos, s a lényeg a lényeg: nélkülük bizony, unalmas az élet.
És irnak õk mindig, ha sirnom kell éppen, és olykor, ha hülyék a hajamat tépem, és ha néha kijárunk, s az emberek néznek, elõfordul az is, hogy autogramot kérnek... Egy sárkány, s egy királyfi, tollal a kezében, idegen földön... A Saját Mesémben! |