Álmos vagyok, ahelyett, hogy aludnék, forgolódom, rémálmok hada kúszik párnám gyűrődésein. Bámulom az ablakot, rémisztőbb a némaságnál a sötétség. Alakok suhannak át a falon. Én csak aludni szeretnék, ha kell, elájulok, de a fekete karikát már nem tudom elsminkelni szemem alól. Körbe-körbe karikába, szerte-szét, és össze-vissza, párhuzamosan, majd keresztezve, a gondolatvilágom. A vége ugyanaz, csak essünk túl rajta! Még egy hónap, még 7 vizsga, még 2 ünnep, meg megannyi ébren talált éj. Kínlódás és kínszenvedés.. Feloldja majd Róma, de csak majd, egyszer, talán, ha eljön, mert ugye eljön?
"Látjátok Testvérek, Ennyi az élet, Zárul földi pályám, Immár sírba térek."
Ismereted, 12 évig te is bámultál arcába, mégis annyi erkölcs és tisztelet nem volt benned, hogy elgyere. Telefonáltam, kerestelek, válasz sehol. Csak aznap reggeli sms, hogy megemlékezel rá, és minden egyéb kézenfekvő klisé. Azt hiszed, hogy hülye vagyok? 15 éve ismerlek!! Kit akarsz becsapni? Már semmit, de semmit nem hiszek el neked. Nem nekem, hanem a lelkiismeretednek kell elszámolni, a kriptába küldd az üzenetet, és halottak napján leld meg nyugvóhelyét. Ingoványos talajra tévedve, sikítva kapsz kezem után, nyújtom. Nyújtottam, többet nem, 21re már nem kapsz lapot. Segítséget tőled nem várhatok, talán nem is várhattam, soha sem tettelek próbára. Én megannyi próbát kiálltam melletted! Istenem, Istenem, ha szásszor is nem vagy, Istenem!!! Egy örök barátság, ami mégsem halhatatlan, már csak nevében él tovább, amíg a kívülállók sejtik létét. De mi, ketten, te és én, már nem leszünk keresztanyjai egymás gyermekének. Felfutó történet volt a miénk, elkeserítő véget ért.
Talán nem nekem találták ki, talán nem vagyok odavaló, talán túl idegeskedem a dolgot, talán kiújul a gyomorfekélyem. De nem bírom, vagy csak nehezen. Állítólag bekerülni az első lépés, bennmaradni a második. A felénél hagyom abba? Kiöregedtem? Beleöregedtem? Vagy éretlen vagyok? Egyátalán én ott vagyok? Az EHA kódomnál többet is jelentek ott az egyetemen? Nem, nem akarok 4esnél rosszabb átlagot, sosem volt olyan! De akkor bele kell halni, de akkor nem létező energiát kell mozgósítani, de akkor én hol vagyok? Vizsgaidőszak.
Karácsony. Megszokott forgatókönyv. Karácsony, költséges, felfordult, eltorzult, már-már hitetlen. Szilveszter. Ismert forgatókönyv, groteszk, alkoholtól bűzlő, mámormentes, már-már bizakodástól mentes. Állítólag új élet, új esély kezdete. Állítólag. Fogadalmak, amiket senki nem teljesít, mert önmagának tette, csaljunk tovább. Egy élet, egy esély, újrakezdés nincs, változtatás van, fogadalom nem kell, nem hallgatja meg senki.
Január. Sírva veszi kezdetét a 2006. év. Január, gyűlöllek! Csak bírjalak ki! Csak rugdosnám magam előtt az időt, csak cibálnám hajánál fogva a cafkát, hogy most siess!! Most mutassd meg milyen gyors vagy és múlandó!
Róma. Február. Első repülésem, 3 éjszaka. Túl mindenen. Istenem, Istenem, ha szásszor is nem vagy, Istenem, add, hogy megéljem!
Délben engednek ki. Egykor zár a pszichiátria. Vigyetek haza. |