A hídnál tejszerű ködben egy fekete ruhás alak állt, méghozzá éppen az arra haladó divathölgy-történetünk hősnője-útjában. Az illető cilindert viselt és hosszú, régimódi kétsoros öltönyt.
-Elnézést...!-szólította meg a divathölgyet, aki sietett.
-Nem érek rá, nem látja?!
-Éppcsak egy röpke szóra, ha lehetne..
-Sietek! Eresszen!
-Madame, ha tudná...
-Most már aztán elég legyen!-kiáltott bosszúsan a hölgy, de ahogy a másik arcába nézett, felsikoltott.
-Hiszen maga a halál!
A férfi alig észrevehetően meghajolt.
-Szolgálatára, Madame.-szólt, de mintha alig észrevehető szabadkozás csendült volna ki a karcos hangból.
-Maga csak ne legyen az én szolgálatomra! Most aztán ha lehetséges, még kevésbé kívánok éppen önnel társalogni!
-Biztos ebben, Madame?
-Méghogy biztos? Ne inzultáljon!
-Eszembe sincs! Csakhát épp tegnap..még egy napja sincs, hogy az a két kisasszony..épp ott, ahol most ön is áll...ahogy a hídra felmásztak, a szél felfújta a szoknyájukat...Istenem, milyen szép bokáik voltak!
S a fekete cilinder alól most döcögő nevetés hallatszott.
-Mi közöm nekem ehhez?-méltatlankodott a nő.
-Ó, semmi, csak gondoltam..hátha érdekli. Ó, sok ilyen történetem van még!
-Gondolta, gondolta, lárifári! Hát a maga fajta-gondolkodik??
-Sajnos!
-Minek az magának?
-Ezen már én is gondolkodtam.-nevetett fel megint-Elnézést a szójátékért, belátom, illetlen volt.
-Maga az illetlen! Elémáll és feltart, és micsoda szaga van, egész beleszédültem, rettenetes!
-Az lehetetlenség kérem, még alig egy órája, hogy egy fiatal grófnőt öleltem, s neki olyan finom illata volt, micsoda parfüm! S még a felöltőm is..
-Piperkőc!-fújt a divathölgy-Nem szégyelli magát, így kiöltözni a maga..helyzetében?
-Qu'est ce que je fais?-A Halál széttárta karjait-Én is csak ember vagyok és szeretem a szépet.
-Már raccsol is! Kibírhatatlan!
-Ne mondjon ilyet, Madame; nem vagyok én olyan rossz. Majd megismer, tán meg is kedvel!
-Már megint kezdi! Kinek néz maga engem, hogy ilyen hangot mer megütni kettesben? Nem ismerkedem férfiakkal, sem emberekkel, sem lidércekkel!
-Na de kérem!-szirénázott a Halál-Ön a legtisztességesebb...és mi az, hogy kettesben? Ott lesz a kedves mama is és a votre tante, az egész család!
-Nahát, már megint! Mégiscsak elviselhetetlen alak maga!
-Megbocsáthatatlan a viselkedésem, tudom.-dünnyögött a másik-de ha egyre vágyom arra, hogy beszéljek valakivel, elmondjam valakinek a gondolataimat...
-Menjen gyónni, kedvesem, a pap mindenkit meghallgat.
-Hát hisz' éppenséggel elmentem, de az a bolond-szörnyethalt!
-Csak nem?!-sikkantott fel a divathölgy.
A Halál szomorúan csóválta a fejét.
-A legnagyobb tragédiám, hogy mindig új emberért kell néznem. A szabóm, a cipészem, de még a lovászom és a suszterem is..a kalaposomról már nem is beszélve...ahogy találkozunk..!
-Csak nem?
-De bizony.felelte szomorúan.
-Akkorhát én is..??
-Attól tartok.-válaszolta a cilinder alól lágyan.
-Na de így, hirtelen? Még semmit sem rendeztem el..én..nekem...
-Ez már legyen a mások gondja, ma chére.-s felényújtotta a karját, hogy a másik belekaroljon. A divathölgy mérges lett.
-Kinek néz maga engem? Mit képzel magáról, a táncosom tán?
-Biztosíthatom, Madame, úriember vagyok, s önről is tudom, hogy úrinő. Ha nem így volna, a segédemet küldtem volna önért, mint D. márkinő femme de chambre-jért. A legteljesebb mértékig megbízhat bennem.
Ez valamelyst megnyugtatta a divathölgyet.
-No de mégis...nem fog fájni? a víz...hideg!
A Halál megint kacagott.
-Hova gondol, a folyó? Hogy átázzon és tönkremenjen a ruhája? (Ismerem a szabót, férfiaknak is varr, volt szerencsém a fívéréhez, Isten nyugosztalja..remek ember volt!)A folyó csak olyan pórnépnek való, mint a lúgkőoldat és egyéb haszontalanságok, kedvesem! Hanem ma olyan derűs ez a köd, jöjjön, ma chere, támaszkodjon rám, belesétálunk ebbe a szép fehérségbe, s eltűnünk a lámpa fényénél, jó lesz? Egyszerűen imádom ezeket a nyirkos, ködös éjszakákat!
Utoljára a Halál frakkjának hullámzó fecskefarka oldódott fel a hideg téli ködben, s a divathölgyre csak másnap reggel találtak rá holtan.
|
