Félelmetes gyorsasággal szelte ketté az országutat egy sötét színű porche. Már órák óta utazott benne az a rockbanda, mely éppen most volt egy meghallgatáson, és talán most esélyt kaptak rá, hogy ismerté váljanak. Siettek vissza Minnesotába, hogy miénél gyorsabban össze tudják állítani a kislemezüket. Most csupán egy producer hallgatta meg őket, de melyik producer? Hollywood legnagyobb, leghíresebb producere, aki már sok rockbandát elindított az „életbe”, és mára már híresek, és gazdagok! Nagyon izgatottak voltak a fiúk, és örömükben elszívtak hazafelé néhány szál jointot. Ezért kénytelenek voltak lekanyarodni a főútról, és kisebb kitérővel, de biztonságban haladtak egy leágazáson. Kicsit tovább tart majd az utazás, de kit érdekel. Itt legalább senki nem zavarja meg őket, és nyugodtan füvezhetnek, ihatnak, ünnepelhetnek.
- Eszméletlen jók voltunk – mondta Tedd a dobos. Mindenki hangosan kontrázott és zene betöltötte az egész autót. Dübörögtek, száguldottak.
- Én asszem nagyon betéptem – kiabálta Tony az énekes.
Isteni hang, egy bugyuta testben. Mondhatni nem nagyon kedvelte a banda többi tagja Tonyt, de miután front ember, így kénytelenek voltak elviselni, és elismerni, a hangja... utánozhatatlan. Kevin a basszgitáros, csak ült a hátsó ülésen, csendben hallgatva őket. Azon töprengett, hogy már most mennyire kezd mindenki megváltozni, pedig most még csak egy meghallgatáson vannak túl, mi lesz, ha már híresek lesznek? Abban a pillanatban megpördült az autó. A fékcsikorgás fájdalmat okozott a fülben, és ekkor az egész autó felborult. A kerekei még másodpercekig csak pörögtek, füstölgött, és semmi nem mozdult.
****
Kevin érezte, hogy a szemébe vér csordogál. Kinyitotta, de nem nagyon látott semmit. Furcsán érezte testrészeit, mintha valaki összehajtogatta volna. Lassan megmozdította ujjait, kezét, lábát, és megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy semmije nem tört el, és nem hiányzik. Az ablaküveg ki volt törve, így megpróbálta kituszkolni magát rajta. Percek teltek el, de kint volt. Alaposan megvizsgálta magát, hogy nincs e komolyabb baja. Szédült, rettenetesen, és a feje vérzett, de nem….nem esett komolyabb baja. A földre rogyott ismét, hogy a srácokat megnézze.
- Fiúk, jól vagytok? – tette fel ösztönösen a kérdést. Senki nem válaszolt. Bobby – a sofőr – arcában ott volt az egész hosszú hajzuhataga. Kevin eltakarította onnan, és Bobby arckifejezéséből következtethetett arra a tényre, hogy halott. Így haladt sorra, és rájött, mindenki meghalt. Talán ő is csak annak köszönheti az életét, hogy a térdeit felhúzta az ülésre, és úgy utazott a baleset pillanatában.
- A mobil… - jutott Kevin eszébe, hogy azon segítséget hívhatna. Visszamászott a kocsiba és előkotorta a táskáját. Rátalált, de alaposan össze volt törve, mint minden benne.
– A francba… ez nem lehet igaz… - összerogyott és zokogásban tört ki. Közel, s távol nem látott sem autót, sem telefonfülkét, sem házat. A semmi kellős közepén volt.
Talán rátalálnak, gondolta, de tudta, hogy nem maradhat itt, hisz ki tudja mikor jön erre bárki is. Elindult. Belőtt egy irányt és elindult arra. A főútleágazást már régen elhagyták, tehát visszafelé nem mehetett, így keresztülvágott a fákon és elindult abba az irányba, mely nem az út mellett haladt. Talán előbb rálel egy településre, ahol van telefon is. Nagyon fájt a feje. Vérzett és szédült. Már órák óta gyalogolt, de csak egyre sűrűsödtek a fák. Mintha egy erdőbe tévedt volna, melyből semerre nincs kiút. Ráesteledett, és nem látta többé az utat. Elterült az avarban, és tudta, neki most jött el a vég. Eddig még volt reménye, hogy talál segítséget, de többé nem. Lehunyta a szemét, és elszenderedett.
Olyan fülsüketítő csend telepedett rá, hogy arra tért magához, hogy ez nem normális egy erdőben. Se állatok mocorgása, se madarak csivitelése, se bogarak zümmögése … semmi.
****
Feltápászkodott, és ismét elindult. Míg végül valami kis fényt pillantott meg. Mint a mesékben. Egy ház volt, illetve nem is ház, inkább olyan kastély szerűség. Az egész épület sötét volt, de a földszinten az egyik ablakban egy kis fény pislákolt. Bedörömbölt, nem érdekelve, hogy milyen késő van. Sürgősen segítségre volt szüksége. Lassú csoszogást hallott meg belülről. Egy nagyon öregember nyitott ajtót.
– Kérem… kérem segítsen – könyörögte elhalóan Kevin. Az öreg behúzta, korát meghazudtoló erővel a fiút, majd a nappaliba vitte.
– Mi történt veled? – kérdezte kedvesen.
– Balesetünk volt…mindenki meghalt… - az öreg szemébe nézett, aki csak mosolygott rá. A fiút ekkor nyugalom, és biztonság érzet árasztotta el, és elaludt. Mikor magához tért, a feje be volt kötözve, s a szófa mellett egy csésze forró tea gőzölgött. Testére valami nagyon puha takarót terített az öreg. Jól érezte magát, s ami csak pár órája történt vele, oly távolinak tűnt, hogy el sem akarta hinni, hogy igaz. De ami a legjobban zavarta, hogy nem tudta, valaki megtalálta e már az autót, vagy sem. Valaki tudja e már, hogy mi történt ott, és elindítottak e keresést. Azt sem tudta hol van. Ekkor az öreg ismét belépett a szobába.
– Köszönöm – mondta Kevin őszinte hangon.
– Szívesen. Remélem hamar rendbe jössz.
– Meg mondaná, hol vagyok? Melyik államban, merre?
– Őszintén szólva, fogalmam sincs…és nincs telefonom, és autóm sem, mert úgy hiszem ez lett volna a következő kérdése.
– Valóban ez lett volna, de hogy hogy nem tudja merre él? Ez lehetetlen…- hitetlenkedett.
– Sok minden lehetetlen ebben az életben fiacskám, de mégis igaz. Most aludj, aztán holnap meglátod mit akarsz, én remélem hamar elhagyod ezt a házat – azzal kiment a szobából az öreg. Kevin csak ült döbbenten. Annyira kedves volt ez az ember, és most meg kidobná…mintha két különböző ember lenne.
Halkan ropogott a tűz a kandallóban. Csend volt, pihentető csend. A ház atmoszférája nagyon kellemes volt. El tudta volna itt képzelni az életét, csak jó lett volna tudni, hol van az az itt! A csendben hirtelen egy sóhajt hallott meg.
Egy női, halk sóhajt.
Felállt és egy könyvespolchoz lépett. Mintha innen jött volna a hang. A polc az egész falat betöltötte. Látott már filmeket, melyekben egy ilyen könyvespolc mögött átjáróajtó van, egy titkos szobába, ahol lehet, hogy az öreg rejteget valamit, vagy valakit. Csak a könyvet kell megtalálni, ami a kulcs. Ekkor a legfelső polcon meglátott egy könyvet. Nem akarta levenni, csak meghúzni, mint egy kallantyút, de leesett.
– Hát ez nem az.
De mi van, ha csak képzelődött. Hiszen megütötte kellő képen a fejét, nem lehetetlen. Felvette a könyvet és visszaült vele a szófára. Csodaszép borítója volt, szinte elbűvölte, és a nyelvezete. Nem értette, de ahogyan hangosan felolvasta az első lapon látható idézetet, valahogy jól esett beszélnie ezt a nyelvet. Ekkor az öreg berontott a szobába, és kiverte Kevin kezéből a könyvet.
– Őrült! Miért kellett ezt tenned? – kiabálta.
– Mit? Mit? – kérdezte ijedten a fiú.
– Imádod a balhét mi? Hát most megkaptad, az átok immár reád szállt! Én több mint száz éve e ház foglya vagyok, mert ilyen őrült voltam mint Te. És aki néha néha idetévedt el tudtam innen üldözni, de neked, neked meg kellett találnod! – rázta a fejét az öreg, és immár nyugodtabb, halkabb hangon folytatta – Miután az átok a tiéd, engem szabaddá tettél, de tudd ettől a perctől fogva az Ő szolgája vagy. Nekem nem sikerült megtörnöm az átkot, a következő holdtöltéig, talán neked… de ha nem, akkor életed végéig a rabja leszel. Ma már szeretem Őt és az életem része, de nekem már késő. Hidd el, hogy ő jó ember, és a lelke csodálatos. Láss túl a láthatón, és vedd észre, mit a szemeddel nem látsz. A lelket! Csak a szerelem, mi legyőzheti az átkot, csak a szerelem, melyet Te táplálsz iránta.
Kevin csak ült a szófán. Kezét még mindig úgy tartotta, mintha a könyv benne lenne. Megmerevedett és amit hallott…nem akart hinni a fülének.
– És maga ezt komolyan gondolja? Maga őrült, és ez az egész, hogy nem tudja hol él, a női sóhaj, a könyv… seggfej! – kiabálta Kevin, és az ajtó felé rohant.
Megragadta a kilincset, hogy feltépve az ajtót kiviharozzon a házból, de képtelen volt. Mintha egy láthatatlan burok venné körbe a házat, mely nem engedi ki őt. Az öreg megjelent kalapban, kabátban, melyet a molyok már igen szétrágtak, és kilépett az ajtón.
– Én szabad vagyok immár, az átkot Te viseled – s ezzel eltűnt az éjszakában.
Folyt.köv. |
